• A belarusz ellenzék általános sztrájkra készül.
• A diktatúra éles lőszerek bevetésével fenyeget.
• Közben Lukasenka tárgyalni kezdett bebörtönzött ellenzékiekkel.
• Az OMON brutálisan veri a tüntetőket az utcákon.
• A patthelyzet továbbra is patthelyzet Belaruszban.
  

Több mint két hónap telt el az augusztus eleji elnökválasztás óta, de az utána kialakult patthelyzetet azóta sem sikerült feloldani. A külföldi tudósítók nagy része már hazautazott Minszkből, a világ figyelme is más hírek felé fordult a koronavírustól az amerikai elnökválasztásig, de a hangulat Belaruszban ettől nem lett kevésbé feszült, és továbbra sem látszik a megoldás. Lukasenka továbbra is kapaszkodik a csalással megnyert választással megtartott hatalmába, az ellenzék pedig továbbra sem adja fel, hanem tovább próbálkozik a diktátor elmozdításával.

Bár a frontvonal merev, mögötte mindkét fél manőverezik, hátha sikerül áttörést elérnie. A leglátványosabbat most Lukasenka húzta, aki a hétvégén bevetette a hatalmát fenyegetve érző uralkodók régi trükkjét, és nekiállt leszalámizni az ellenzéket. A diktátor még a választási kampányban börtönbe zárta esélyesnek tűnő kihívóit, akik azóta a világtól elzárva tengődnek a rettegett helyi KGB börtöneiben. Ott van az a Szjarhej Cihanouszki is, aki népszerű vloggerből lett politikus, és akinek letartóztatása után felesége, Szvjatlana Cihanouszkaja lett az egyesült belarusz ellenzék elnökjelöltje.

Cihanouszkaja, aki talán megnyerte az augusztusi választást, nem sokkal később Litvániába menekült, és négy hónapja nem tudott kommunikálni férjével. Szombaton azonban a férfi a börtönből felhívta a feleségét, ami már egyértelmű jele volt annak, hogy Lukasenka az ellenfeleinek tett engedményekkel nyilván ki akar tőlük csikarni valamit.

Ennél is látványosabb volt a belarusz diktátornak az a szombati húzása, hogy a börtönükben asztalhoz ült az általa lecsukott ellenzékiekkel, köztük azzal a Viktar Babarika bankárral, aki letartóztatásáig a legesélyesebb kihívójának tűnt. Hogy pontosan miről beszéltek, azt nem közölték, de a rezsim által tervezett alkotmánymódosításról biztosan szó volt, és Lukasenka azt mondta, hogy „nem csak az önök támogatóit, hanem a teljesen társadalmat szeretném meggyőzni arról, hogy lépjünk egyet hátra, és helyezzük szélesebb kontextusba a helyzetet”.

Akármit is akart mondani, a rácsok mögött tartott ellenzéki kerekasztal résztvevői közül néhányan már másnap szabadlábon voltak, ami azt jelezhette, hogy ők hajlottak valamiféle kompromisszumra. Babarika és Cihanouszki továbbra is foglyok, Cihanouszkaja pedig arról írt, hogy „Lukasenka elismerte azoknak a politikai foglyoknak a létezését, akiket korábban csak bűnözőnek nevezett”. De, tette hozzá „börtöncellában nem lehet párbeszédet folytatni”. A Babarika letartóztatása után a helyébe lépő egykori kampányfőnöke, a most szintén letartóztatásban lévő Marija Kalesznyikava pedig nem is volt hajlandó részt venni a megbeszélésen.

A klasszikus korbács és kenyér taktika jegyében azonban Lukasenka nem csak a békülékeny, hanem a kemény arcát is egyre gyakrabban mutatja meg. Talán nem véletlenül alkalmazza a rezsim egyszerre a két taktikát, így lehet igazán látványosan megmutatni, hogy mi vár arra, aki nem hajlandó kompromisszumot kötni.

A múlt hétvégén menetrendszerint megrendezett minszki tüntetések a szokásosnál jóval keményebb karhatalommal találták magukat szemben. Tüntettek a nők, az anyák, a nyugdíjasok, és még rájuk is vízágyúkkal és gumibotokkal mentek.

Az OMON különleges alakulatai az utcán is verték az embereket, több száz tüntetőt letartóztattak, akik a kameráktól távol még brutálisabb megtorlásra számíthattak. Különösen felháborító volt, annak a tüntetőknek virágokat osztogató fiatalembernek az ügye, aki véresen, teljesen megtörten jött ki a börtönből. Kisírt szemmel nyilatkozó édesanyja azt is megmutatta, min megy most át a belarusz társadalomnak az a része is, amely nem tüntet az utcákon Lukasenkáék ellen. Az ilyen videók persze a rezsimet nem hatják meg, hétfőn a belarusz belügyminiszter már arról beszélt, hogy ezentúl készek éles lőszert is bevetni a tüntetők ellen.

Bár a kezdeményezés Lukasenkánál van, az ellenzék is igyekszik, ha nem is átvenni a hatalmat, de legalább játékban maradni addig, ameddig csak lehet. Cihanouszkaja szeptember végén árnyékkormányt alakított, és egyébként is igyekszik úgy viselkedni, mint a belarusz nép legitim vezetője. Ennek része az újrastylingolt imidzs is, de azért talán fontosabb, hogy az utóbbi hetekben szinte egész Európát körbeturnézta.

Cihanouszkaja találkozott számtalan európai vezetővel, Emmanuel Macronnal és a helyzet megoldása szempontjából legfontosabb Angela Merkellel is. Találkozójukról nem sok szivárgott ki, de szimbolikus jelentősége, hogy Európa legfontosabb politikusa partnerként tekint a belarusz ellenzéki vezetőre, megkérdőjelezhetetlen. Minden bizonnyal ennek is hatása van arra, hogy az EU sok tagállama szolidarít Cihanouszkajáékkal, és többen tiltakozásul vissza is hívták minszki nagykövetüket. Az EU és lassan őrlő malmai pedig belengették, hogy hamarosan jöhetnek a szankciók személyesen Lukasenka ellen is.

Nem valószínű, hogy ilyen szerény mozgolódások oldanák fel a patthelyzetet, az ellenzék azonban most készül egy nagy dobásra is. Cihanouszkaja ugyanis bejelentette, hogy október 26-án leállítják az országot, ha Lukasenka addig nem mond le, nem engedi szabadon a politikai foglyokat és nem vet véget az erőszaknak:

„Az egész nemzet békésen fog sztrájkolni. Lezárjuk az utakat, nem dolgozunk a gyárakban, bojkottáljuk az állami boltokat. Ha parancsot várnak tőlem, ez az.”

A férje helyére gyakorlatilag a háziasszonyi szerepből lépő Cihanouszkaján sokáig érezhető volt, hogy nem igazán tud mit kezdeni a feladattal, amit a sors gyakorlatilag az ölébe pottyantott. Ahogy az éles lőszerrel fenyegetés a rezsim esetében, úgy ez az ultimátum is azt jelzi, hogy az általa vezetett Belarusz ellenzékben két hónap tulajdonképpen eredménytelen küzdelem után is van még erő és tartalék.