Későbbre halasztja az abortusztörvény szigorításának bevezetését a lengyel kormány

külföld
2020 november 03., 20:49

Elhalasztja az abortusz további szigorításának bevezetését a lengyel kormány, mondván, hogy a téma nagyon felkavarta az érzelmeket az országban, ezért jobb lenne időt hagyni a párbeszédre. Mindezt Michał Dworczyk, a miniszterelnöki hivatal vezetője jelentette be kedden.

Mindez kicsit cinikus hozzáállásnak tűnik a kormánytól és a kormányzó jobboldali Jog és Igazságosság párttól, ugyanis ennek a pártnak a képviselői kérték a lengyel alkotmánybíróságot, hogy vizsgálja meg az abortusztörvényt. A bíróság döntése után pedig, amivel Európa legszigorúbb abortusz szabályozása még tovább szigorodott, gyakorlatilag megtiltva a terhesség megszakítását, a rendszerváltás óta nem látott tömegtüntetések rázták meg az országot.

Vagyis a PiS nem annyira akart párbeszédet addig, amíg ki nem derült, hogy az abortusz szigorítása miatt százezres tömegek tüntetnek majd a kormány ellen. Az nem teljesen tiszta, hogy egyáltalán elhalaszthatná-e a kormány az alkotmánybíróság döntésének jogerőre emelését, ugyanis a bíróság döntését hétfőn ki kellett volna hivatalosan hirdetni, onnantól fogva pedig már szigorodnia is kellett volna az abortusztörvénynek. Viszont a Guardiannek nyilatkozó jogtudós, Anna Wójcik szerint ez már egyfajta jogi-politikai trükközés része.

Mateusz Morawiecki miniszterelnök korábban már tárgyalni hívta a tüntetők és az ellenzéki pártok képviselőit, Andrzej Duda elnök pedig javaslatot tett egy új abortusztörvényre, amely engedné, hogy olyan esetekben, ha a magzatnál valamilyen élettel összeegyeztethetetlen rendellenességet diagnosztizálnak, akkor meg lehessen szakítani a terhességet. Vagyis visszaállítanák a törvényt az alkotmánybírósági döntés előtti, a tüntetők számára szintén elfogadhatatlan állapotba.

Közben a százezres tüntetések pénteken annak ellenére folytatódtak, hogy a kormány a járványra hivatkozva megtiltotta az öt főnél nagyobb gyülekezést. A tüntetőket több helyen szélsőjobboldali focihuligánok támadták meg. Hogy miért érzik úgy a Lengyelország szerte tüntető lengyel nők, hogy a jobboldali kormány háborút indított ellenük, arról a tüntetések egyik szervezőjével és egy mozgalomkutatóval készült interjúnkban olvashat bővebben.