Big Up: Van, ahol kétharmaddal nyert a fű, Washingtonban legális lett a gomba is

POLITIKA
2020 november 04., 06:54

Sok amerikai választó az elnök személye mellett képviselőt is választott, illetve helyi népszavazási kérdésekben is kinyilváníthatta a véleményét. Ezek legnépszerűbb témája egyértelműen a droglegalizálás volt.

A legszínesebb legális bulik, amiket cserében senki se képes táncolni, a szövetségi fővárosban, Washington DC-ben lehetnek nemsokára, a legutolsó adatok szerint itt ugyanis elsöprő arányban fogják megszavazni a varázsgombák termesztésének, birtoklásának és nem kereskedelmi célú továbbadásának a legalizálását. A Hill jelentése szerint a szavazókörök 40 százalékának feldogozásakor az igenek 76 százalékos többségben voltak.

Szintén elsöprő arányban, 67 százalékos többséggel szavazta meg New Jersey népe, hogy a keleti parti államban az orvosi célú felhasználás után rekreációs célra is legalizálják a marihuánát, amit az állam 21 évesnél idősebb lakói szabadon birtokolhatnak, árusíthatnak és fogyaszthatnak. Az állam 6,6 százalékos adót vet ki a fűre, amihez a helyi önkormányzatok, ha akarnak, további 2 százalékot csaphatnak hozzá. Ezzel New Jersey lett a 12. állam, ahol legális a szabadidős marihuána.

Dél-Dakotában két vonatkozó népszavazást tartottak párhuzamosan, az orvosi célú, illetve a szabadidős fűszívás legalizálásáról. Előbbi biztosan győzött, az utóbbi szavazatait még számolják.

Legalizáltak Arizonában is, ami a mozgalom komoly győzelmének számít. Ebben az államban vonatkoztak ugyanis talán a legszigorúbb szabályok a fogyasztásra, itt ráadásul aránylag nemrég, 2016-ban elbukott egy hasonló népszavazási kezdeményezés. De ez most simán átment, így felnőtt arizonai álmodozók mostantól legálisan tarthatnak, fogyaszthatnak és nevelhetnek otthon maximum 6 tő füvet. Termelni és árusítani is szabad lesz, de az utóbbiakra vonatkozó pontos szabályokat valamivel később dolgozzák ki. A fű adója itt 16 százalékos lesz.

Montana államban is a teljes, vagyis rekreaációs célú legalizálásról szavaznak. A számlálás korai szakaszában simán vezettek az igenek, végleges eredmény még nincsen.

Mississippi államból még nem érkeztek meg a marihuána orvosi célú legalizálásáról szóló népszavazás eredményei. Itt összetett a játék: a polgárok előbb arról dönthetnek, hogy általában támogatják-e a dolgot. Ha igen, akkor két versengő javaslat közül választhatnak: az egyik tisztán az orvosk kezébe adná a dolgot, 22 betegség vagy kórkép esetében lehetővé téve a fű receptre való felírását. A másik verzió szerint az állam törvényhozásának a kezébe kerülne a dolog, akik jóval szűkebb körben, a halálos betegeknek engednék csak meg az orvosi füvet.