Bezár az Örkény is, Bödőcs sem tart több élő estet a korona miatt

2020 november 5., csütörtök 14:20

Sorra jelentik be a színházak és szórakozóhelyek, hogy a koronavírus-helyzet javulásáig bezárnak, vagy előadásaikat a netre helyezik át, még annak ellenére is, hogy a kormány által elrendelt újabb járványvédelmi szabályok szerint rájuk nem vonatkozna nyitvatartási tilalom. Adott már ki erről közleményt a Belvárosi Színház, most pedig az Örkény is csatlakozott, és várhatóan további kulturális intézmények fognak még hasonló bejelentéseket tenni.

Az Örkény Facebook-posztja szerint eleve félházzal nyitották az évadot, és örültek a nézőknek, de az új szabályok értelmében (azaz, hogy minden néző között két széket üresen kell hagyni még akkor is, ha a nézők egy háztartásból érkeznek) csak harmadházzal tudnának üzemelni. Ezért előadásaikat a járvány elültéig csak online közvetítik.

Bödőcs Tibor humorista szintén arról posztolt a Facebookra, hogy leáll közönség előtti fellépésekkel, amíg el nem ül a járvány.