Egy indiai állam a rendőrséget küldené a Netflixre, miután egy sorozatban csók csattant muszlim férfi és hindu nő között

Az India középső részén lévő Madhja Prades szövetségi állam kormánya rendőrségi vizsgálatot sürget a Netflixen futó A Suitable Boy című sorozat ellen, miután az Oscarra jelölt indiai Mira Nair által rendezett alkotás bizonyos jelenteti komoly felzúdulást keltettek a keményvonalas hindu nacionalisták körében. Azzal van bajuk, hogy a sorozatban nemcsak túl gyakran csókolóznak, de tették ezt hindu templomok előtt is, ráadásul volt olyan csókjelenet is a sorozatban, amiben muszlim férfi csókolt meg hindu nőt.

Hindu nacionalisták körében egész Indiában egyre elterjedtebb a szerelemdzsihád nevű összeesküvés-elmélet, ami szerint az Indiában élő muszlim kisebbség tudatosan gyengíti a hindu többséget azzal, hogy a muszlim családok fiainak igyekeznek hindu feleségeket találni. Szerintük azok a filmek és reklámok, amikben muszlim férfi csókol/ölel hindu nőt, a hinduellenes összeesküvés szekerét tolják, mert elfogadhatóbbakká teszik a vegyes vallású kapcsolatokat. A dolog mögött áll az is, hogy Indiában jóval több a férfi a fiatal korosztályban, mint a nő (főleg vidéken nagyon rossz ez az arány), emiatt pedig a más etnikumú férfival szerelmi kapcsolatba lépő hindu nőket gyakran zaklatják, megbélyegzik. A „szerelemdzsihád” elleni heves tiltakozás is erről a tőről fakad. Hindu nacionalisták emiatt már egy ékszermárka vegyes vallású esküvőt megörökítő reklámját is visszavonatták.

Narottam Misra, Madhja Prades állam belügyminisztere azt írta a Twitteren, hogy utasította a rendőrséget, mérjék fel, milyen jogi lépéseket tehetnek a sorozat rendezőjével és producereivel szemben.

Gaurav Tiwari, az Indiát kormányzó keményvonalas hindu BJP párt ifjúsági szárnyának vezetője pedig azzal fenyegette meg a Netflix indiai leányvállalatát, hogy utcai tüntetéseket szerveznek a streamszolgáltató ellen, amennyiben a sorozatot nem törli a kínálatából. (Independent)