Macron: Nem vagyunk olyanok, mint Magyarország

Fotó: ERIC GAILLARD/AFP

Nem vagyunk olyanok, mint Magyarország vagy Törökország

- utasította vissza Emmanuel Macron francia elnök azt a véleményt, hogy Franciaország illiberális fordulatot vett volna. Macron a Brut című lapnak beszélt erről, és szerinte nem igaz, hogy Franciaországban korlátoznák a szabadságjogokat.

A kérdés egy új törvényjavaslat miatt merült fel, ami súlyosan büntetné azt, hogy a rendőrség tagjairól munka közben képek készüljenek. A javaslat ellen százezres  tüntetés volt múlt héten, amit a könnygázzal oszlattak fel. A tüntetések hatására átírják a törvényt, de nem vonják vissza.

Macron szerint „a helyzet ma nem kielégítő, de ettől még nem lettünk autoriter állam”.

A tiltakozást az is felerősítette, hogy nyilvánosságra került egy videó arról, hogy rendőrök összevertek egy fekete férfit saját stúdiójában, amiért nem volt rajta maszk. Az elnök szerint ez elfogadhatatlan, de ez nem jelenti azt, hogy az egész rendőrség alapjaiban rasszista lenne,

Macron szerint az egész társadalom erőszakosabb lett, a múlt heti összecsapásokban pedig rendőrök is megsérültek Párizsban. „Egy rendőrnőt összevertek a tüntetők. Ha nem nézzük egészében a társadalmat, nem vagyunk igazságosak” - mondta az interjúban Macron.

Az elnök szerint a nyugati kormányok és értelmiségiek cserben hagyták őt Samuel Paty lefejezése után. A gyilkosságot követően Macron  a francia értékek megvédéséről beszélt, és nyomozásokat indítottak olyan mecsetek ügyében, ahol a gyanú szerint iszlamista ideológiát hirdettek - emiatt franciaellenes tüntetések voltak a muszlim világban, és nyugaton is kritikákat kapott az elnök. Azért támadták Franciaországot, mert megvédtük a szólásszabadságot. Nagyon magányosak voltunk - mondta az elnök az interjúban. (Reuters)