Legalább 20 élőállat-szállító hajó vesztegel a Szuezi-csatornán

március 26., péntek 18:46

Tengerészeti adatbázisok alapján legalább 20 élőállat-szállító áll a Szuezi-csatorna használhatatlanná válása miatt feltorlódott hajók között - közölte az Animals International nevű nemzetközi állatvédőszervezet. Ezek többsége a csatorna valamelyik oldalán várja, hogy beléphessen a csatornába, legalább 3 hajó azonban már benn van, és vesztegel a 220 ezer tonnás Ever Given keresztbefordulása miatt elzáródott csatornán.

Az elakadt hajók többsége európai állatokat visz, öt Spanyolországból, kilenc Romániából indult útnak.

Az állatvédők szerint egyelőre nincsenek veszélyben az állatok, ez azonban könnyen megváltozhat, hiszen ezeken a hajókon folyamatosan etetni és itatni kell az állományt, valamint gondoskodni kell a trágya és a vizelet ürítéséről. A trágya pedig bőven felhalmozódhat, ugyanis elképzelhető, hogy az Ever Given kiszabadítására még heteket kell várni.

A csatornán lévő kikötőkről elvileg tudnak takarmányt és vizet szállítani az élőállat-szállító hajókra, de ezt a műveletet is nagyban megnehezíti, hogy sok hajó torlódott fel a csatornán.

Szakértők szerint az ilyen helyzetekben ezek a hajók lényegében „biológiai időzített bombák”, nemcsak az állatokat, hanem a hajón szolgáló személyzet is veszélyezteti. Az állatokat a dehidratáció és az éhezés mellett sérülések is fenyegetik a hajók tereiben, ráadásul az eleve komoly járványügyi kockázattal járó élőállat-szállítás még inkább kitett a betegségeknek, ha az állatok sokáig vannak összezsúfolva, szállítási körülmények között, nem megfelelő tisztaságú terekben.

Idén egyébként már több ezer, tengeren szállított szarvasmarhát kellett lemészárolni az őket szállító hajók késései miatt. (Guardian)