Más kórházakba kell átszállítani azt a 66 hajléktalan embert, akik a bezárásra ítélt fővárosi kórházban vannak

POLITIKA
2021 március 26., 11:56

Karácsony Gergely ma reggel a facebookon adott tájékoztatást arról, hogy a Budapesti Módszertani Szociális Központnak (BMSZKI) ki kell költöznie abból a XIII. kerületi ingatlanból, ahol most hajléktalan emberek kórházi ellátása zajlik.

Sikerült elérnünk Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettest, aki elmondta, hogy április 30-ig valóban el kell hagynia a főváros intézményének az épületet. Februárban mondta fel a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő azt a szerződést, ami alapján 2011-óta használhatták az épületet.

Most 66, intenzív ellátást nem igénylő beteg kezelése zajlik. Köztük több krónikus, daganattal küzdő ember is van az intézményben. Ugyanebben az épületben működtet a BMSZKI egy 150 fős kapacitású átmeneti szállót.

photo_camera A BMSZKI hajléktalan embereket ellátó kórház épülete.

A szerződés februári felmondásakor a főváros vezetésének képviselői haladékot kértek az épület elhagyására a járványhelyzetre tekintettel. Két hónapot kaptak, de arra számítottak, hogy ezt meghosszabbíthatják. Sőt, párhuzamosan tárgyalásokat kezdtek egy olyan, enyhe tünetekkel küzdő covidos betegeket ellátó osztály kialakítására, amelyben szintén hajléktalan embereket kezelhetnének, ezzel is enyhítve az egészségügyi rendszer leterheltségét. A főpolgármester-helyettes tájékoztatása szerint ennek kialakítását már meg is kezdték, amikor kiderült, hogy nem kapnak további haladékot és április végén mindenképp el kell hagyniuk az épületet.A betegeket át kell adniuk más kórházaknak, így a most bent fekvő 66 hajléktalan emberért a mentőszolgálatnak kell elmennie a következő hetekben és más kórházak osztályain kell helyet találni nekik. Azokat pedig, akik a 150 férőhelyes átmeneti szállót vették igénybe, más, fővárosi fenntartású intézményekbe irányítják. Azokat a BMSZKI dolgozókat pedig, akik itt végezték a munkájukat, átirányítják a szervezet más intézményeibe.

„Meglévő kórházi infrastruktúrát átalakítani irodaházzá bűn” - foglalta össze a helyzetet Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes.

Megkérdeztük a Kormányzati Tájékoztatási Központot, hogy pontosan milyen irodákat akarnak nyitni a hajléktalan embereket ellátó kórház helyén, de egyelőre nem válaszoltak.

Frissítés

Reagált a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő a hajléktalanokat ellátó kórház bezárásáról szóló hírre. Azt írják, a Fővárosi Önkormányzat kilenc hónapja tudja, hogy a bérleti jogviszony meg fog szűnni, mivel az MNV Zrt. már 2020 júniusában értesítette erről.

„A 6 hónapos felmondási idő (2020. augusztus 30-tól 2021. február 27-ig) lejártát megelőzően, a főváros tétlensége miatt kialakult helyzet ideiglenes rendezése érdekében - különös tekintettel a járványidőszakra - 2021 februárjában egy új, rövidtávú, határozott idejű bérleti szerződést ajánlott fel, amelynek értelmében az ingatlanban való tartózkodás 2021. április 30-ig biztosított. Ezt a szerződési ajánlatot az MNV Zrt. aláírta és megküldte, a fővárostól viszont a mai napig válasz nem érkezett. Budapest Főváros Önkormányzatának tehát az értesítéstől számítva mintegy 9 hónap állt rendelkezésére, hogy az ingatlanban folytatott egészségügyi szolgáltatás ellátását más módon szervezze meg” - áll a közleményükben.