Joe Biden amerikai elnök és kormánya olyan változásokat hajt végre az amerikai gazdaságpolitikában, ami egyes elemzők szerint Franklin D. Roosevelt elnök New Deal programjához vagy Lindon B. Johnson Great Society programjához hasonlít. A demokraták először átvitték a kongresszuson az óriási, 1900 milliárd dolláros koronavírus segélyprogramjukat, most pedig a még nagyobb, 2000 milliárd dolláros infrastruktúra-fejlesztési program van napirenden. És bár sok szó esett mostanában arról a gazdasági sajtóban, hogy a járvány alatt a világ fejlettebb részén a kormányok rájöttek, hogy nem kell annyira aggódniuk a költségvetési hiány miatt, ha a jegybankok hajlandók új pénz nyomtatásával finanszírozni az államot, azért mégis illik valami fedezetet találni az óriási költésekhez. Így az Biden kormánya előállt egy tervvel arra is, hogy miből lenne pénz felújítani az amerikai hidakat, utakat, zöld erőműveket telepíteni, mindezt jó sok, jól fizető munkahelyet létrehozva:

be kell szedni a világ legnagyobb vállalataitól az adót, amit eddig adóparadicsomokban dugdostak Sőt, Janet Yellen pénzügyminiszter ennél is tovább ment, a hét elején azt jelentette be, hogy az amerikai kormány támogatná egy globális társasági adómimimum bevezetését, vagyis hogy egy bizonyos szintnél egyik országban se lehessen alacsonyabb a vállalatok adóterhe.

A világ legnagyobb cégei, amelyek közül a legtöbb amerikai székhelyű, olyan kevés adót fizetnek, amilyen keveset csak legálisan lehet, vagy amennyit ilyen-olyan féllegális vagy nehezen büntethető trükkökkel el tudnak ügyeskedni. Ebben pedig “adóoptimalizálásra” szakosodott tanácsadó cégek, ügyvédi irodák és adóparadicsomok egész hálózata segíti őket. Ez egy olyan rendszer, amiről mindenki évtizedek óta tud, amit mindenki utál - a cégeken és szupergazdagokon kívül - és mégis senki nem tett eddig ellene szinte semmit. Az új amerikai elnök és pénzügyminisztere ennek a rendszernek szeretne nekimenni, eközben viszont a világ leggazdagabb és leghatalmasabb cégeivel találhatja szembe magát. Sőt, még a magyar kormánnyal is.

Globálisan megy a trükközés

Joe Biden már a kampányában is azt ígérte, hogy növelni fogja a leggazdagabbak és a vállalatok adóterheit, így nem annyira meglepő, hogy hatalomra kerülve neki is lát ennek a tervnek. Ezt viszont nem csak azért emelte be a programjába, hogy magához csábítsa Bernie Sanders balosabb szavazóit, az ugyanis, amit sok amerikai (és persze más országbeli) cég csinál, már régóta böki sok demokrata és republikánus politikus csőrét. A legnagyobb vállalatok ugyanis gyakorlatilag alig fizetnek adót. Nemcsak az Egyesült Államokban nem, sehol sem, ez egy globális probléma, de az amerikai kormánynak most lett belőle teljesen elege. Joe Biden az adóprogram bejelentésekor azt mondta, hogy

A legnagyobb 500 amerikai vállalat közül több mint 50 egy cent adót se fizetett az Egyesült Államokban az elmúlt három évben. A New York Times által hivatkozott becslések szerint amerikai nagyvállalatok évente nagyjából 100 milliárd dollár adót optimalizálnak ki az amerikai költségvetésből, ezt ráadásul már évtizedek óta teszik. Ha ezt a 100 milliárdot befizették volna az elmúlt tíz évben, amikor szinte évente szivárogtak ki százezer fős listák arról, hogy vállalatok és szupergazdagok hogy dugdossák a pénzüket az adóhatóságok elől apró szigetországokban, az már önmagában fedezné Biden infrastruktúra-programjának a felét. A Google és hasonló cégek, ha fizetnek valamennyi adót az USA-ban, mindössze a globális bevételük 2-3 százaléka után teszik ezt.

Sebők Miklós, a TK Politikatudományi Intézetének kutatója szerint az amerikai adópolitikát már a II. világháború óta a Republikánus Párt politikája határozza meg, így nagyjából azóta tart a trend, hogy az effektív társasági adóráta folyamatosan csökken. Az ‘50-es években ez még nagyjából 50 százalék volt, mára viszont tíz százalékra csökkent. Ez nem azt jelenti, hogy maga az adókulcs alacsony, bár nem is volt túl magas – a társasági adókulcs 35 százalék volt, amit a Trump-kormány 2017-ben 21 százalékra csökkentett. Az effektív adóráta azt jelenti, hogy az ilyen-olyan adókedvezmények, leírások, támogatások után ténylegesen mennyit fizetnek be a cégek.

A Trump-féle csomag egyik indoklása az volt, hogy azért kell csökkenteni az amerikai vállalatok adóját, mert akkor legalább valamennyit befizetnének belőle otthon is, nem vinnék mindet Panamába, a Virgin-szigetekre és egyéb adóparadicsomokba. Az évtizedek alatt kialakult gyakorlat ugyanis az, hogy sok nagyvállalat – különösen az IT-szektorban, gyógyszeriparban és hasonló iparágakban, ahol a szellemi tulajdonjogok nagy szerepet játszanak – a nemzetközi bevételeit cégek hálózatán keresztül olyan országokba csorgatja, ahol alig vagy egyáltalán nem kell utána adózniuk.

Egy tipikus hálózat valahogy úgy néz ki, hogy egy nagy amerikai techvállalat, amelynek az alkalmazását az egész világon használják, létrehoz egy céget mondjuk Írországban, ahol nagyon kedvező az adókörnyezet, az amerikai cég pedig ennek az ír vállalatnak odaadja a szellemi tulajdon használati jogát, így a világ minden más országából a leányvállalatai ennek az ír cégnek küldik a bevételeiket, mint a szellemi tulajdonjog használatáért járó díjat. Ez a pénz még flippergolyóként pattoghat különböző országokban létrehozott cégek között, a dupla ír-holland szendvics néven elhíresült taktika szerint például egy ír cég egy hollandnak küldte a pénzt, ami aztán egy másik ír cégnek, ahonnan utána már egy adóparadicsomban landolt az összeg.

A 2017-es adócsökkentéssel még mindig nem lett sokkal vonzóbb az IT és gyógyszeróriásoknak, hogy Amerikában adózzanak, a Trump féle csomagnak viszont volt egy másik fontos eleme: bevezetett egyfajta globális minimum adót, amit az amerikai cégeknek a tengerentúlon megkeresett profitjuk után kell fizetnie. Ez is jelzi, hogy még a vállalati érdekeket a szabadpiac nevében még a demokratáknál is boldogabban kiszolgáló Republikánus Párt is problémásnak találta azt, hogy az amerikai vállalatok nem adóznak Amerikában.

Trumpnál ez a minimum adó 10,5 százalék volt, Biden ezt megduplázná, vagyis 21 százalékra emelné.Ezzel párhuzamosan pedig a társasági adó kulcsát 21-ról 28 százalékra emelné a Biden-kormány, ami 15 év alatt 2500 milliárd dollár extra bevételt jelentene az amerikai költségvetésnek.

Ne legyen hová dugni a pénzt!

Bár ezt a 21 százalékos, külföldön megkeresett pénz után fizetendő adót is hívják globális minimumadónak, Biden pénzügyminisztere egy másik globális minimumadóról beszélt. Janet Yellen, aki 2014 és 2018 között a jegybank szerepét betöltő FED vezetője volt, első pénzügyminiszterként tartott beszédében arra tett javaslatot, hogy a világ minden országának meg kellene állapodnia, hogy egy bizonyos szintnél nem viszi lejjebb a társasági adókulcsát. Egész pontosan azt mondta, hogy az Egyesült Államok támogatja az ilyen minimális adószint meghatározásáról szóló nemzetközi törekvéseket.

Erre ugyanis már közel tíz éve vannak próbálkozások, de eddig részben azért nem haladt a projekt, mert az amerikai kormány finoman szólva nem volt túl lelkes. A világgazdaság 20 legfontosabb országát összefogó G20 találkozókon már közel tíz éve fölmerült, hogy a vállalatok adóelkerülése ellen csak közösen tehetnek az országok, mert ha egy kormány szigorítani próbál a szabályozásain, akkor a nemzetközi tőke egyszerűen odébb áll egy másik országba. A szinte éves rendszerességgel megjelenő leleplező riportok pedig, a LuxLeaks-től a Panama-iratokon át a Paradise-iratokig sorra tárták föl, hogy hogyan ügyeskedtek óriási vagyonokat offshore számlákra oligarchák, politikusok, sportolók, és persze vállalatok, ezzel folyamatosan frissen tartva a témát. A G20 országok vezetői meg is bízták az OECD-t, hogy dolgozzon ki valamilyen javaslatot az adóelkerülés csökkentésére, amely pedig előállt a globális adóminimum ötletével. Eddigre viszont a lelkesedés alábbhagyott.

Mint minden olyan problémában, amely nemzetközi összefogást igényel, ebben is el van rejtve egy játékelméleti dilemma, hogy bár hosszabb távon minden országnak jobb lenne, ha együtt tennének valamit, rövid távon a külön utas politikából előnyre tehet szert egy-két szereplő, rosszabb helyzetbe hozva a többieket. Ez történt az adóelkerülés ügyével is, ráadásul pont az Egyesült Államok részéről. Barack Obama kormánya nem volt kifejezetten ellenséges az adóminimummal kapcsolatban, de nem is tett túl sokat az ügy érdekében. A New York Times témával foglalkozó újságírója szerint azért, mert a tárgyalásokon leginkább amerikai vállalatokkal volt baja más országok kormányainak, ezt pedig az amerikai kormány úgy vette, hogy az amerikai cégek versenyképességét akarják rontani a nemzetközi piacokon. Donald Trump “Amerika az első” politikája pedig végképp nyíltan szembefordult mindenféle globális együttműködéssel.

Az, hogy az amerikai kormány végre lelkesnek mutatkozik az adóminimum iránt, komoly lökést adhat a projektnek. Janet Yellen beszéde másnapján Gita Gopinath, a Nemzetközi Valutaalap vezető közgazdásza is kiállt a projekt mellett, és már a G20 országok pénzügyminiszterei is tartottak egy gyors online érdekezletet a témában, ami alapján úgy tűnik, hogy az ősszel Rómában tartandó következő G20 találkozón kiemelt fontos téma lesz az adóelkerülés elleni közös harc.

Ehhez viszont ki kellene találni, hogy mi lenne az optimális adóminimum. A témát kutató közgazdászok szerint félő, hogy ha az adóminimum könnyen adóplafonná válhat, vagyis az országok a saját adókulcsaikat a minimumhoz igazítják majd, így ha azt túl alacsonyan állapítja meg a nemzetközi közösség, az sok országban inkább adócsökkentéshez, nem adóemeléshez vezet. Az adókulcs mellett viszont, ahogy a G20 országok miniszterei ezt hangsúlyozták is, az is nagyon fontos lenne, hogy a kormányok elérjék, hogy a vállalatok az adott szolgáltatásukból szerzett bevétel után ott adózzanak, ahol a pénzt megkeresik, ne tudják a bevételt Írországon vagy Luxemburgon át a Bermudákra küldeni.

Nem lesz könnyű menet

Attól persze, hogy az amerikai kormány és más országok vezetői is lelkesednek az együttműködésért, várhatóan nem lesz egyszerű menet véget vetni az adóelkerülésnek. Ehhez ugyanis meg kell küzdeni a rendszerből profitáló országokkal és persze a világ leggazdagabb vállalataival.

Andor László volt uniós biztos, a Foundation for European Progressive Studies nevű agytröszt főtitkára szerint a legkisebb ellenállásra az adóparadicsomnak számító apró trópusi országoknál lehet számítani, ezek a nemzetközi porondon nem tudnának nagyon sokáig ellenállni, ha a G20 országok közösen gyakorolnak rájuk nyomást. Ennél nagyobb ellenállásra lehet viszont számítani a nemzetközi adóversenyből profitáló európai országoktól.

Az Európai Bizottság még Manuel Barroso vezetése alatt (amikor még Kovács László volt az adóügyi biztos) kidolgozott egy tervet az uniós államok adóalapjainak harmonizációjára, amit Jean-Claude Juncker vezetése alatt beterjesztett. Erről viszont Írország, Ciprus és Magyarország hallani sem akart. Az adóügyek továbbra is tagállami hatáskörben vannak, ez a három ország pedig alapvetően a lefelé tartó adóversenyben látja a nemzetközi sikerét és versenyképességét. Írországot már sokat emlegettük, ami nem véletlen, az ország legnagyobb vállalatai mind amerikai techcégek és gyógyszergyártók leányvállalatai, amelyek alapvetően adóoptimalizáció miatt választották Dublint, de munkahelyeket is hoztak az országba. Magyarország is profinak számít az adóversenyben, a multicégeket a kormány bőkezűen támogatja pénzzel és adókedvezményekkel, 2017 óta pedig nálunk a legalacsonyabb a társasági adó kulcsa, 9 százalék, amire az Orbán-kormány kifejezetten büszke. (A Yellen-féle javaslatról illetve Biden adóterveiről cikkező Washington Post három hete éppen Magyarországot hozta föl példaként, amikor a külföldi adóparadicsomok problémáját tárgyalta.)

Andor szerint ezért ezek az országok az adóminimum ötletének is betarthatnak, így hasonló jelenetekre lehet számítani, mint amit 2020 nyarán az járványkezelésre szánt uniós források elosztásával kapcsolatban láthattunk.

Ezekkel az országokkal valamilyen alkut kell majd kötni, bár ha elég nagy nemzetközi momentum van az ügy mögött, az az unión belüli konfliktuskezelésben is segíthet. A másik nagy kérdés, hogy a vállalatok mit szólnak majd az egészhez, akiknek a pénzéről végső soron szó van. Egyelőre vegyes a kép, a világ leggazdagabb embere és az Amazon alapítója, Jeff Bezos azt nyilatkozta, megérti, hogy a kormány adót akar emelni, a Business Roundtable nevű befolyásos vállalati lobbiszervezet viszont jelezte, hogy az adóemeléssel a Biden-kormány komoly hátrányba hozná az amerikai vállalatokat a nemzetközi piacon.

Várhatóan elég nagy lobbihadjárat indul majd el a tervezet ellen, de Sebők Miklós szerint az amerikai kormány sem fegyvertelen. A kormány rengeteg vállalatnak nyújt beruházási támogatást, olyan nagy cégeknek is, mint például az Intel, amely költségvetési támogatással építene gyárat, hogy visszavigye Amerikába a Távol-Keletről a chipgyártást. Ezeket a támogatásokat pedig a kormány könnyen megvonhatja olyan vállalatoktól, amelyek nem számolják föl a külföldi adóügyesekdéseiket. Szintén tud a kormány játszani az egyes vállalatokra eltérően ható adókezdezmény-típusokkal, így áttétlesen preferálva azokat a vállalatokat, amelyek otthon adóznak, és megvonva mondjuk a kutatás-fejlesztés után járó kedvezményeket azoktól, amelyek a kifejlesztett szellemi tulajdonon világszerte keresett pénzt aztán adóparadicsomokban dugják el.

Andor László szerint a koronavírus-járvány okozta válság is ad eszközöket a kormányoknak, Dániában például a válságkezelő támogatások feltételéül kötötték, hogy a támogatást megkapó vállalatnak nem lehetnek offshore számlái. A törvényhozással viszont nincs sok ideje Bidennek, mert – ahogy Sebők emlékeztet –, ha két év múlva a Szenátusban ismét a Republikánus Párt kerül többségbe, már szinte lehetetlen lesz bármilyen radikálisabb átalakítást végig vinni a rendszeren.

Andor viszont úgy látja, hogy az amerikai kormánynak és a nemzetközi közösségnek is van valamennyi ideje arra, hogy rendezze a konfliktusokat és kidolgozzon egy mindenkinek tartható rendszert. 2-3, de akár 5 év is eltelhet mire elég nagy lesz a nyomás a kormányokon, így az amerikai kormányon is, hogy konszolidálja a járvány alatt megnövelt hiányt, így eddigre kellene beérnie a reformoknak. A törvényhozással viszont nincs sok ideje Bidennek, mert ahogy Sebők emlékeztet, ha két év múlva a szenátusban ismét a republikánus párt kerül többségbe, már szinte lehetetlen lesz bármilyen radikálisabb átalakítást végig vinni a rendszeren.