Palkovics meghívta Karácsonyt és Baranyit, hogy tájékoztassa őket a Fudanról

POLITIKA

Palkovics László május 17-re meghívta Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármestert és Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy tájékoztatást adjon nekik a Diákvárosról és a Fudanról, írja az atv.hu.

Palkovics László
Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

Baranyi Krisztina az atv-nek azt mondta, elmegy az egyeztetésre, de „sok jóra nem számít”, mert azt várta, hogy a döntés-előkészítésbe is bevonják őket, viszont úgy fogalmazott, a döntések lényegében „a fejünk fölött” már megszülettek a Fudanról.

Baranyi azt mondta, szeretne részletes tájékoztatást az üzleti tervről is, hogy „mennyit tesz be a projektbe a magyar állam pontosan, és Kína”, illetve hogy hogyan és miből térül meg a beruházás.

Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely népszavazást szorgalmazott a Fudan ügyében, Palkovics László pedig a napokban közölte, kezdeményezi, hogy a kormány nyilvánítsa nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá a kínai Fudan Egyetem építését.

Az eddig kiszivárgott kormányzati anyagok szerint a kínai Fudan egyetem budapesti kampuszának építését egy kínai vállalat végezné kínai anyagokból, kínai dolgozókkal, ráadásul az egészre a magyar állam még egy 450 milliárd forintos kínai hitelt is felvenne, ami mellé a magyar állam még 100 milliárd forint támogatás is adna.

Bár Palkovics szerint nem lesz ideológiai oktatás a Kínai Kommunista Párt budapesti egyetemén, Hszi Csin-ping kínai elnök szerint a kínai egyetemeknek a Kommunista párthoz teljes mértékben hű diákokat kell nevelniük. A Fudan Egyetem chartája az 1960-as éveket idézi, és a kínai oktatáspolitika változásai nem hagynak sok kétséget afelől, hogy komolyan gondolják a szocializmus sajátos kínai verziójának terjesztését. Videónk a Kínai Kommunista Párt magyarországi beruházásról:

Forrás
Kapcsolódó cikkek

A Kínai Kommunista Párt hűséges káderképzője tart Budapestre, vagy egy nyugatos elitegyetem?

A Fudan Egyetem chartája a 60-as éveket idézi, és a kínai oktatáspolitika változásai sem hagynak sok kétséget, hogy komolyan gondolják a szocializmus sajátos kínai verziójának terjesztését. De mit akarhatnak Magyarországon?

Miklósi Gábor
oktatás

Kiemelt beruházás lesz a Fudan egyetem

Korábban Palkovics még azt mondta, inkább tárgyalna erről Baranyival és Karácsonnyal.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Hszi Csin-ping szerint a kínai egyetemeknek a Kommunista párthoz teljes mértékben hű diákokat kell nevelniük

A kínai felsőoktatási intézményeknek "vörös és professzionális" diákokat kell képezniük, akik tovább viszik a kínai szocializmust.

Csurgó Dénes
oktatás

Palkovics László szerint nem lesz ideológiai oktatás a Kínai Kommunista Párt budapesti egyetemén

A Fudan Egyetem építéséért felelős miniszter a Hír Tv-n arról beszélt, hogy ha Kína kémkedni akar, ahhoz nem kell egyetemet építeni, és hogy az nem számít ideológiai oktatásnak, hogy a Fudan chartája hűségesküt tesz a KKP-nak.

Csurgó Dénes
Budapest
Videó

Mi fizetünk azért a Kínai Kommunista Pártnak, hogy legyen egy egyetemük az EU-ban

A kormány úgy döntött: mindent meg kell tenni azért, hogy a kínai Fudan egyetem Budapesten működjön. A magyar adófizetőknek ez több mint 500 milliárd forintjába kerülhet. Orbán Viktor most nem hirdeti, hogy egy országot adóssággal is le lehet igázni.

Kiss Bence, plankog, Ács Dániel, Botos Tamás
video

Kínai hitelből készül a magyar felsőoktatás óriásberuházása. A kormány már oda is ígérte egy kínai cégnek

Kínából hozott munkásokkal és alapanyagokkal építi majd egy kínai cég a Fudan Egyetem budapesti központját. Többet költ erre az állam, mint az egész magyar felsőoktatás működésére 2019-ben. Az építés kínai esélyese a világ legnagyobb építő cége, ami több országban keveredett kémkedés és korrupció gyanújába.

Panyi Szabolcs
direkt36