Ha valakiről azt gyanítják a brit határon, hogy dolgozni jön, azt akár szögesdrót mögé is zárhatják

május 15., szombat 7:18

Kissé tán túlzásba is viszik a brit hatóságok a Brexit utáni, az uniós polgárok bevándorlását szigorúan korlátozó szabályok betartatását. A Guardian beszámolója szerint ugyanis nem egyszer Nagy-Britanniában élő rokonaikat látogatni érkező EU-s polgárokat is letartóztatnak, és akár egy héten át is szögesdrótokkal körbezárt gyűjtőfogházakban tartanak őrizetben.

A colnbrooki "bevándorlóeltávolító központ", ide zárják azokat, akikről a brit határőrök feltételezik, hogy illegális munkavállalásra készülnek Nagy-Britanniában. Fotó: PETER MACDIARMID/AFP

A lap példaként említi a brit közegészségügyi szolgálat, az NHS egy olasz tanácsadójának az esetét, akihez az unokahúga érkezett volna rövid látogatásra, hogy aztán a határon lekapcsolják, és őrizetbe vegyék azzal a gyanúval, hogy valójában munkát vállalni jött az országba.

A már 15 éve az NHS-nek dolgozó Giuseppe Pichierri elmondása szerint április 17-én órákon át várta négy éves lánya és egy nagy csokor lufi társaságában 24 éves unokahúga, Marta Lomartire érkezését, ám a fiatal nő csak nem érkezett meg. Mint kiderült, a határon feltartóztatták, kihallgatták, majd a kezébe nyomtak egy kiutasító végzést, és elzárták a colnbrooki gyűjtőben. Pichierri időközben hazavitte síró lányát, majd az éjszaka közepén telefonon értesült unokahúga letartóztatásáról.

Másnap ügyelete alatt volt kénytelen kinyomozni, hogy hol tartják fogva Lomartire-t, aki persze az egészből semmit se értett, és azt hitte, hogy bebörtönözték.

Lomartire hamar szabadulhatott, már otthonából, Pugliából beszélt a Guardiannel. Azt mondta, hogy még ez a megrázó élmény se tarthatja vissza attól, hogy meglátogassa unokatestvéreit. Attól azért tart, hogy a kiutasítása után, amit az útlevelébe is bepecsételtek, megint nem fogják engedni belépni az országba.

Pichierri azóta amúgy kiderítette, miért utasíthatták ki unokahúgát. Lomartire hosszabb időre érkezett volna hozzájuk látogatóba, hogy gyakorolhassa angoltudását, és hogy besegítsen nagybátyjának és nejének 11 hónapos gyermekük gondozásában. Pichierri a járványügyi utazási korlátozásokra tekintettel egy kísérőlevelet küldött unokahúgának, amiben leírta, hogy Lomartire segíteni fog nekik a gyermekfelügyeletben. Az nem jutott eszébe, hogy a szigorú Brexit-szabályok az ilyen ingyenes segítséget is munkaként határozzák meg, amihez munkavállalói vízumot kell kiváltani. Ezt próbálta volna elmagyarázni, de a hatóságok szóba se álltak vele.

A Guardian szerint a brit hatóságok a legapróbb gyanú alapján is úgy döntenek, hogy inkább őrizetbe veszik az országba érkező EU-s állampolgárokat, miközben az ezzel kapcsolatos panaszokra még csak nem is reagálnak.

Ez az indokolatlanul kemény fellépés egyre nagyobb felháborodást vált ki az Európai Parlamentben. Maroš Šeferovič, az Brexit utáni brit-EU kapcsolatok tanácsának társelnöke ezért pénteken ígéretet is tett román EP-képviselőknek, hogy felveti a témát a brit hatóságoknak. (Via The Guardian)