Annyira nehéz mozgássérültként egyetemen tanulni, hogy sokan inkább nem is jelentkeznek

oktatás
2021 július 06., 06:01

Papíron minden adott, hogy a mozgássérültek úgy tanulhassanak egyetemen, mint bárki más, de a valóságban ez nagyon nem érvényesül. A törvény ugyan garantálja az akadálymentesítést, ám a legtöbb helyen még mindig azzal szembesülnek a kerekesszékesek, hogy nem tudnak eljutni a tantermekbe, könyvtárakba, ebédlőkbe, klubokba, rendezvényhelyszínekre. Mégsem tudni arról, hogy milyen ütemben, hogyan akarna javítani ezen az állam.

Az egyetemek többé-kevésbé próbálkoznak, külön szervezeti egységeket hoztak létre a fogyatékossággal élő hallgatók segítésére, de általában túl kevesen foglalkoznak ezzel, és sok mindent a legjobb szándékkal sem tudnak pótolni.

„Reggel a lépcsőjárón felvitték, majd délután lehozták, elefántcsonttoronyban volt napi 4-6 órát, még szerencse, hogy el tudott menni mosdóba egyedül”- idéznek egy interjúalanyt a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének (MEOSZ) új kutatásában. Ebben olyan egyetemi dolgozókkal beszélgettek, akik évek óta ezzel a területtel foglalkoznak.

Súlyosbítja a helyzetet, hogy a legtöbb egyetemi épület műemléknek számít, ahol a törvény csak részleges akadálymentesítést tesz lehetővé. A kutatásban megszólaló szakértők nagyrészt úgy látják, a századfordulós épületeket is lehetne akadálymentesíteni, de túl kevés pénzt szánnak erre. Persze vannak olyan épületrészek is, amiket többször felmértek, és arra jutottak, hogy ilyen szempontból menthetetlenek.

Képünk illusztráció
photo_camera Fotó: Pixabay

Jobb híján próbálják olyan helyre szervezni az órákat, amit az érintettek könnyebben meg tudnak közelíteni. Gyakori az is, hogy maga a terem akadálymentes, de képtelenség időben átérni egyik helyről a másikra. Ilyenkor segítenek megtervezni az útvonalat, vagy mobil rámpát használnak, ha kell. Van, amikor képtelenség eljutni a gyakorlat helyszínére, vagy nagyon macerás, és sokba kerül.

Még nehezebb dolguk van azoknak a mozgássérült diákoknak, akik nem a saját településükön járnak egyetemre. Előfordul, hogy sok ezer hallgatóra legfeljebb néhány akadálymentes kollégiumi férőhely jut.

Sokszor a tömegközlekedés sem akadálymentes, így a hallgatók eleve bajosan jutnak el egyáltalán a kampuszokra. Van, amikor az egyetem taxicsekkel vagy szervezéssel próbál segíteni.

Távol tartja őket a felsőoktatástól

A mozgássérült diákoknak személyi segítőre is szükségük lenne, akár az órai jegyzetelésben, akár a tantermek közti közlekedésben. Sokszor az öltözködéssel, mosdóhasználattal sem boldogulnak egyedül, és ha vannak is hallgatók, akik szívesen segítenek - akár az egyetem megbízásából -, nem biztos, hogy erre is nyitottak.

Van, ahol külsős támogató szolgálatot vonnak be, de általánosabb, hogy a diáknak magának kell segítséget hívnia. Ez többnyire azt jelenti, hogy egy családtagja segít neki napközben az egyetemen, de előfordul, hogy az anyuka beköltözik nagykorú gyerekével a kollégiumba. Ezt nyilván nem egyszerű megoldani, ilyenkor a rokon is kiesik a munkából, amit a legtöbben nem engedhetnek meg maguknak.

Az egyetemeken úgy látják, ezt a problémát nem nekik, hanem az államnak kellene orvosolnia széleskörű szociális szolgáltatással.

A szakértők szerint a segítség hiánya miatt sokan inkább nem is jelentkeznek egyetemre.Bár évről évre egyre több fogyatékossággal élő diák tanul a felsőoktatásban, arányuk továbbra is 1 százalék alatt van az összes hallgatóhoz képest, ami uniós összevetésben is alacsony. A 2020/21-es tanévben 3259 fogyatékossággal élő diák tanult a felsőoktatásban, közülük 291-en voltak mozgáskorlátozottak. Ehhez képest a társadalomban becslések szerint 5-8 százalékra tehető a fogyatékossággal élő emberek aránya.

Ráadásul ezek a hallgatók sokkal könnyebben morzsolódnak le: ha be is jutnak, a sok nehézség miatt előbb-utóbb kiesnek.

A tanulmány egyik szerzője, Markos Balázs szintén kerekesszékes. Néhány éve az ELTE jogi karán élte át a mozgássérült hallgatók nehézségeit. Az egyetemi segítő legfeljebb heti egy-két alkalommal ért rá, ezért folyamatosan az édesanyjára volt utalva. Ő persze nagy segítséget jelentett számára, de a többi diákkal ellentétben kevésbé tudott függetlenedni a családjától.

Ahogy 2018-ban elmondta, részben a sok-sok akadály miatt döntött úgy, hogy inkább Hollandiában tanul tovább. Groningeni lakását az önkormányzat segített felszerelni a számára szükséges eszközökkel, az egyetemen a régi és új épületek is teljesen akadálymentesek.

Nem minden tanár érti

Az egyetemen persze nemcsak a tanulás, hanem a közösségi élet is fontos. Jó hír, hogy a kutatásban megszólaló szakértők szerint a hallgatók egyre inkább elfogadók a mozgássérültekkel, fogyatékossággal élő diákokkal.

Van, ahol már nem is látják igazán szükségét az érzékenyítő tréningeknek, esélyegyenlőségi napoknak. Persze az lenne a legjobb, ha minél több ilyen helyzetű diák jutna be az egyetemekre, így a többiek is közvetlenül tőlük szerezhetnének benyomást a témáról.

Az oktatókkal viszont nem mindig egyszerű.

„Na, hát itt vannak a legnagyobb hiátusaink. Vagy túlzottan támogató, és túlpátyolgatja – vagy nem akar tudomást venni róla, azt mondja, hogy tanulni kell, és kész. Egyik se jó”- idéznek egy szakértőt. Általában a kedvezmények és felmentések körül alakulnak ki viták. „Vannak szkeptikus oktatók, akik nem értik a többletlehetőséget és a filozófiáját sem, nem értik, hogy itt a hátrányokat bontjuk le, és nem plusz lehetőséget adunk(...)”

Van, hogy hosszan kell egyeztetni a tanárral, és muszáj bevonni az esélyegyenlőségi irodát is. Vannak, akik nem túl rugalmasak, egy földrajzszakos diáktól például elvárták, hogy ha teljesíteni akarja a tantárgyat, tanulja meg használni a GPS-t. Ez viszont megoldhatatlan volt számára, hiszen nem úgy mozog a keze, mint egy átlag diáknak. Előfordul, hogy ilyenkor egészen a dékáni hivatalig kell menni.