Az ember, aki olimpiai sikernemzetet csinált Koszovóból

július 29., csütörtök 14:49
  • Az olimpia első hete után Koszovó két arannyal az éremtáblázat 15. helyén áll.
  • A mindössze második olimpiáján szereplő országot a régióból csak Magyarország, Horvátország és Szlovénia előzik meg.
  • A koszovói aranyakat mind egy kisvárosi dzsúdóklub versenyzői szerezték.
  • Valamennyiük edzője Driton Kuka, a tokiói olimpia egyik legnagyobb hőse, aki a Jugoszlávia által tönkretett sportolói karrierje után most felért a csúcsra.
  • Nagy öröm ez a kis balkáni országnak, ami ritkán kerül be jó hírekkel a nemzetközi sajtóba.

Az 1,9 millió lakosú Koszovó 11 sportolója vesz részt a 2021-es tokiói olimpián. Közülük öten, négy nő és egy férfi dzsúdósok. Mindannyian egy nyugat-koszovói kisvárosban, Pejában található, Ippon nevű cselgáncsklubban edzenek, Driton „Toni” Kuka keze alatt. Ötük közül ketten olimpiai bajnokok lettek, és tulajdonképpen az a meglepetés, hogy csak ennyien – a legnagyobb sztárjuk mindjárt az első mérkőzését elveszítette, és ezzel kiesett.

Kuka Kelmendinek magyaráz a pejai Ippon dzsúdóklubban Fotó: ARMEND NIMANI/AFP

Egy kis és szegény országtól egyébként is nagy siker lenne egy ilyen olimpiai szereplés, de Koszovó esetében ennél is többről van szó. A világ második legfiatalabb országa először a 2016-os riói olimpián vehetett részt független államként, és már a bemutatkozásukkor is nyertek egy aranyat. Természetesen Driton Kuka egyik tanítványának köszönhetően. A szomszédos, Koszovóhoz hasonlóan albánok lakta, 2,9 milliós népességű Albánia 1972 óta rendszeres szereplője az olimpiáknak, de nemhogy aranyat, semmilyen érmet nem tudtak eddig nyerni.

Kuka és tanítványai Koszovóban gyakorlatilag nemzeti hősök, akik a sikereken túl a közös élmény identitásformáló erejét nyújtottak a fiatal nemzetnek. Bár korábban két koszovói származású sportoló is tudott olimpiai érmet szerezni jugoszláv, illetve német színekben, a pejai dzsúdósok már hazájuk zászlaja alatt, hazájuk himnuszát hallgatva állhattak fel a dobogó legmagasabb fokára Rióban és Tokióban.

Az annak megalakulásától felbomlásáig Jugoszlávia albánok lakta tartományaként létező Koszovóban soha nem volt könnyű az élet, az 1990-es években, a balkáni háborúk idején azonban fokozatosan csak rosszabb lett. Az albánok és Slobodan Milošević nacionalista szerb kormányának konfliktusa az 1998-99-es koszovói háborúban érte el a mélypontját, ami után a nemzetközi közösség segítségével Koszovó elszakadt Jugoszláviától, és független államként folytatta.

Az ott élő albánok 2008-ban kiáltották ki a független Koszovót, a fiatal állam megalakulása azonban nem ment könnyen, többek közt azért, mert sok ország nem ismerte el, és nem is ismeri el ma sem a létezésüket. Ez számtalan nehézséget okozott a koszovóiaknak, ennél komolyabb ügyek mellett azt is, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság csak 2014-ben vette fel őket soraiba.

Nora Gjakova olimpiai bajnokként Fotó: FRANCK FIFE/AFP

Jugoszlávia felbomlása tette tönkre Driton Kuka sportolói karrierjét is. Kuka 1971-ben született Pejában, és az 1990-es évek elején ő volt az egyik legjobb jugoszláv dzsúdós. A koszovói sportolók azonban bojkottálták azt a nemzeti válogatottat, ami a nemzetközi szankciók miatt el sem indulhatott az 1992-es barcelonai olimpián, és ez Kuka sportolói karrierjének végét jelentette.

Amikor a háború 1999-ben véget ért, Driton Kuka már edzőként tért vissza a sport világába. A családja pejai házában indított dzsúdóklubot, szó szerint az utcáról behívott gyerekeknek. Egy interjúban arról beszélt, hogy kifejezetten gyerekekkel akart dolgozni, és meg akarta mutatni, hogy igenis Koszovóban is lehet világszínvonalú sportolókat képezni.

Állítása szerint az elején nem is gondolt arra, hogy tanítványai olimpiákat nyerhetnek, azonban hamarosan igazi csodagyereket fedezett fel Majlinda Kelemendi személyében. Az 1991-ben született Kelemendi a nők 52 kilós kategóriájában versenyez, de pályafutása elején egyáltalán nem látszott, hogy mekkora sportoló lesz belőle. Az edzője szerint csendes, visszahúzódó Kelemendi saját maga szerint nem volt különösebben tehetséges a dzsúdóhoz, sok gyereknél csak lassabban tudta megtanulni a gyakorlatokat, viszont cserébe elképesztő akaratereje volt.

A koszovói sportolók a Nemzetközi Dzsúdószövetség versenyein már részt vehettek az ország függetlenségé válása után, és az ekkor még tinédzser Kelemendi így ki is tudott jutni a 2012-es londoni olimpiára. Csak az volt a gond, hogy a NOB ekkor még nem ismerte el Koszovót. Driton Kuka és tanítványa ezért úgy döntöttek, hogy albán színekben utaznak Londonba, ahol csak egy mérkőzést sikerült nyerniük.

Fiatal koszovói dzsúdósok Majlinda Kelmendi pejai szobra előtt Fotó: ARMEND NIMANI/AFP

2016-ban Rióban viszont már minden akadály elhárult a koszovói sportolók elől. Kelmendi ekkor már világbajnok volt, hazájában pedig sztár, így nem véletlenül vihette ő a nemzeti lobogót Koszovó első olimpiai megnyitóján. Néhány nappal később pedig meg is szerezte a fiatal ország történetének első olimpiai aranyát. Az, hogy Kelmendi ettől koszovói nemzeti hős lett, cseppet sem túlzás. 2020-ban Pejában már szobrot is emeltek neki.

A hatalmas siker után nem állt meg az élet az Ipponban, Kuka és tanítványa teljesítményére felkapta a fejét a nemzetközi dzsúdóvilág, és sok helyről kaptak anyagi és szakmai segítséget. Kuka szerint Rio előtt mindent neki kellett csinálnia, nemcsak edző volt, hanem pszichológus és fizioterapeuta, Kelmendi aranya után viszont lett például orvosuk is.

Ennek köszönhetően már jobb körülmények közt készülhettek Tokióra. Az, hogy az olimpiát egy évvel elhalasztották, bizonyos szempontból jól is jött a pejai dzsúdósoknak. Kuka szerint annak köszönhetően, hogy valamennyi versenyzője az Ippontól alig néhány száz méterre lakik, gyakorlatilag hónapokig együtt éltek és készültek. Részben ezért mind az öt koszovói dzsúdós reális éremeséllyel érkezett Japánba.

Kelmendi, Kuka és Gjakova 2019-ben egy minszki verseny után Fotó: ARMEND NIMANI/AFP

Ez azonban éppen a legnagyobb sztárnak, a címvédő Kelmendinek nem jött össze. Rio címvédője előre bejelentette, hogy ez lesz az utolsó versenye, talán mert érezte, hogy leszálló ágban van. Ennek ellenére hatalmas meglepetés volt, hogy mindjárt az első fordulóban kikapott a magyar Pupp Rékától, és ezzel véget is ért aktív sportolói karrierje.

Kelmendihez hasonlóan nem jött össze az érem Kuka egyetlen férfi versenyzőjének, Akil Gjakovának és az edző unokahúgának, Loriana Kukának sem.

Mindezért kárpótlást nyújtott az a két arany, amit Nora Gjakova és Distria Krasniqi szereztek a 48, illetve az 57 kilós nők súlycsoportjában. A végső győzelemhez vezető úton mindkettejüknek le kellett győznie egy-egy hazai pályán dzsúdózó, és egyébként is a szakma csúcsának számító japán versenyzőt.

A tokiói olimpia nemcsak Kelmendi, hanem Driton Kuka számára is egy út végét jelentheti. Az edző már beszélt arról, hogy most már szeretne pénzt is keresni a hobbijából, ami feltehetően azt jelenti, hogy valahol külföldön edzősködne tovább. Ennek azonban Kuka szerint az a feltétele, hogy az Ipponban legyen egy utódja, akire rábízhatja a koszovói dzsúdó jövőjét. Terveik szerint ez Kelmendi lenne, de neki még bele kell tanulnia a szakmába Kuka alatt.

Distria Krasniqi japán ellenfele legyőzését ünnepli a tokiói dzsúdótorna döntőjében Fotó: ATSUSHI TAKETAZU/The Yomiuri Shimbun via AFP

A dzsúdónak mindenesetre van jövője Koszovóban. Az országban 17 cselgáncsklub működik, ezekben 1200-an sportolnak, köszönhetően többek közt annak is, hogy a nagyobb világversenyeket és a hazai sportolók sikereit közvetít a koszovói tévé.

Kuka szerint

„sokan negatív dologra asszociálnak, amikor Koszovó nevét hallják, de mi megmutattuk a világnak, hogy van egy fiatal és tehetséges generációnk. És hogy ha keményen dolgozol, bármit elérhetsz.”

Koszovó minden problémáját természetesen nem oldja meg két-három olimpiai arany. De a fiatal országnak szüksége volt ezekre a sikerekre.