Kellemes szombat reggelt! Ez a Reggel 4, a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása.
Minden szombat reggel emailben küldjük el azokat az anyagainkat, amiket az utóbbi napokban írtunk a 444-re, és tökéletesek hétvégi olvasgatáshoz. Itt tudsz feliratkozni erre, és minden hétköznap reggel küldött hírösszefoglalónkra.
Kell harmadik oltás? – Augusztus 1-től Magyarországon is megkaphatják a harmadik adag vakcinát azok, akiket legalább négy hónapja beoltottak a másodikkal. Csakhogy a vakcinamixek hatékonysága elég adat hiányában egyelőre kérdéses, és az NNK eljárásrendje, amely a vektorvakcinák önmagukkal való mixelésén kívül minden oltás keverését ajánlja minden mással, nagyrészt a háziorvosokra hárítja a felelősséget.
Tőlünk nyugatra már magasabb az első oltottak aránya – És az idősebbek között is többen kapták meg az oltást Nyugat-és Észak-Európában.
„A legnagyobb probléma, hogy a homofób kisebbség maga a lengyel kormány” – Bart Staszewski az egyik legismertebb lengyel LMBT-jogi aktivista, aki Budapesten is demonstrált már. Szerinte a lengyel és magyar civil szervezeteknek érdemes lenne összefogniuk, hiszen a két ország kormánya egymásról másolja a felháborító homofób törvényeket. Szóba kerültek a tömeges öngyilkosságok, a futballhuligánok és az EU óvatoskodása is.
Mégsem a tesztoszteron teszi a sikeres férfit – Az elterjedt nézet szerint a tesztoszteron szintje meghatározza, hogy egy férfi hogyan boldogul az életben: tanulmányok sora talált összefüggést a férfihormon és a sikerek között. Egy genetikai vizsgálaton alapuló új kutatás azonban arra jutott, hogy ez nagy valószínűséggel csak mítosz.
Letolt gatyával a negyedik ipari forradalomban: több százezer digitálisan felkészült munkavállaló hiányzik Magyarországról – Facebookozásban ugyan a magyarok a legjobbak az EU-ban, de a digitális gazdaság és társadalom fejlettségét tekintve az utolsók között vagyunk. Az elmúlt néhány évben inkább visszafejlődtek a digitális kompetenciák, az oktatás pedig az ötven évvel ezelőtti valóságra készít fel. A munkaerőpiac digitális átalakulását fénysebességre gyorsította a világjárvány, így még sürgetőbbé vált a beavatkozás.
Tatabányán is repedezik az ellenzéki összefogás – MSZP-s és DK-s képviselők segítségével akadályozta meg a Fidesz, hogy az ellenzéki vezetés kontroll alá vonjon egy céget, aminek problémás volt a gazdálkodása.
Visszavonult Cseh László, az elnyűhetetlen bajnok – Egészen döbbenetes karriert zárt le méltó módon a magyar úszó, akinek nem volt szerencséje Phelpsszel, és most pecázni szeretne.
Hosszú Katinkával nem történt tragédia, egyszerűen már nem olyan jó, mint 5 éve – A pandémia az ő módszerének biztosan nagyon rosszat tett, de már előtte is voltak edzőproblémái, egyedül akart felkészülni az olimpiára. A két döntőben ő volt a legidősebb, szakmailag is nagyon félrement valami, de kár lenne elfelejteni, hogy ő a harmadik legeredményesebb úszó olimpikonunk.
Simone Biles felvállalta, hogy ő is ember, és egyszerűen nem éri meg belerohadni a rá nehezedő nyomásba – Mindenki teljesen természetesnek vette, hogy nyerni fog, a 24 éves, négyszeres olimpiai bajnok viszont inkább visszalépett mentális egészsége miatt.
Az ember, aki olimpiai sikernemzetet csinált Koszovóból – Driton Kuka sportolói karrierjét tönkretette Jugoszlávia széthullása. Edzőként viszont egy kisvárosi dzsúdóklubban kinevelt három női olimpiai bajnokot.
És az idősebbek között is többen kapták meg az oltást Nyugat-és Észak-Európában.
Facebookozásban ugyan a magyarok a legjobbak az EU-ban, de a digitális gazdaság és társadalom fejlettségét tekintve az utolsók között vagyunk. Az elmúlt néhány évben inkább visszafejlődtek a digitális kompetenciák, az oktatás pedig az ötven évvel ezelőtti valóságra készít fel. A munkaerőpiac digitális átalakulását fénysebességre gyorsította a világjárvány, így még sürgetőbbé vált a beavatkozás.
Augusztus 1-től Magyarországon is megkaphatják a harmadik adag vakcinát azok, akiket legalább négy hónapja beoltottak a másodikkal. Csakhogy a vakcinamixek hatékonysága elég adat hiányában egyelőre kérdéses, és az NNK eljárásrendje, amely a vektorvakcinák önmagukkal való mixelésén kívül minden oltás keverését ajánlja minden mással, nagyrészt a háziorvosokra hárítja a felelősséget.
Az elterjedt nézet szerint a tesztoszteron szintje meghatározza, hogy egy férfi hogyan boldogul az életben: tanulmányok sora talált összefüggést a férfihormon és a sikerek között. Egy genetikai vizsgálaton alapuló új kutatás azonban arra jutott, hogy ez nagy valószínűséggel csak mítosz.
Egészen döbbenetes karriert zárt le méltó módon a magyar úszó, akinek nem volt szerencséje Phelpsszel, és most pecázni szeretne.
Driton Kuka sportolói karrierjét tönkretette Jugoszlávia széthullása. Edzőként viszont egy kisvárosi dzsúdóklubban kinevelt három női olimpiai bajnokot.
Bart Staszewski az egyik legismertebb lengyel LMBT-jogi aktivista, aki Budapesten is demonstrált már. Szerinte a lengyel és magyar civil szervezeteknek érdemes lenne összefogniuk, hiszen a két ország kormánya egymásról másolja a felháborító homofób törvényeket. Szóba kerültek a tömeges öngyilkosságok, a futballhuligánok és az EU óvatoskodása is. Interjú.
A pandémia az ő módszerének biztosan nagyon rosszat tett, de már előtte is voltak edzőproblémái, egyedül akart felkészülni az olimpiára. A két döntőben ő volt a legidősebb, szakmailag is nagyon félrement valami, de kár lenne elfelejteni, hogy ő a harmadik legeredményesebb úszó olimpikonunk.
Mindenki teljesen természetesnek vette, hogy nyerni fog, a 24 éves, négyszeres olimpiai bajnok viszont inkább visszalépett mentális egészsége miatt.
MSZP-s és DK-s képviselők segítségével akadályozta meg a Fidesz, hogy az ellenzéki vezetés kontroll alá vonjon egy céget, aminek problémás volt a gazdálkodása.