Milák-ezüst, kézis reménysugár

július 31., szombat 12:52
  • Hajnalban Milák Kristóf hatalmasat versenyzett az amerikai Caeleb Dressellel, örült is annyira az ezüstjének, mint a fölényesen megszerzett aranyának;
  • a női kardcsapat csúnyán leszerepelt, Koreától, Japántól és Kínától is simán kikapva a nyolcadik helyen végzett;
  • Berecz Zsombor nyolc gutam után is tartja harmadik helyét vitorlázásban, vasárnap az éremfutamba is bejuthat, dobogóra is esélye lehet;
  • a női kézisek negyedik meccsükön megszerezték első győzelmüket a sokat rontó spanyolok ellen, papíron így még maradt esély a továbbjutásra.

Csodásan indult a szombat magyar szempontból. Milák Kristóf, aki annyira komolyan vette a 100 méteres pillangó döntőjét, hogy szokása ellenére pénteken korán lefeküdt aludni, hatalmas egyéni, egyben Európa-csúccsal második helyen végzett a szám favoritja, az amerikai Caeleb Dressel mögött. Dressel meg is ünnepelte magyar riválisát, már a medencében felemelte a kezét, utána is nagyon szépen nyilatkozott róla. Azt mondta, most kellett még legyőznie Milákot, mert nem sokáig lesz erre esélye.

Miláknak nem a száz méter a fő száma. Az a kétszáz méter pillangó, ahol akkora esélyes volt, hogy saját bevallása szerint sem a győzelemre, hanem a világcsúcsra hajtott. Az az emlékezetes szerencsétlenkedések miatt nem jött össze, így nagyon felszívta magát a száz méteres döntőre, ahol a második ötven méteren rá is vert négy tizedet Dresselre, de már nem tudta ledolgozni az első ötvenen összeszedett hat tizedes hátrányát. De a nyakában az ezüstéremmel azt mondta, ennek legalább annyira örül, mint az olimpiai bajnoki címének. Milák az edzője szerint is furcsa fiú.

Betliző vívók

Nagyon nem ment a magyar kardozóknak a nők csapatversenyén. Magyar idő szerint hajnalban a második asszótól kezdve az utolsó körig hátrányban voltak Dél-Koreával szemben. Akkor Katon Renáta révén átvették a vezetést, de az egész olimpián sérülten vívó Márton, majd Pusztai Liza is nagyon kikapott, így a vége 45:40 lett a koreaiaknak. A vereség mintha teljesen elvette volna a magyarok kedvét a vívástól. A papíron jóval gyengébb japánoktól és a szintén nem világverő Kínaiaktól egyaránt 45:30-ra kikapva a nyolcadik helyen zártak.

A női kardozók csapatversenyét senki meglepetésére Oroszország nyerte. Az egyetlen furcsaság az volt, hogy az elődöntőben Dél-Koreát 45:26-ra lelépő oroszokat a franciáknak egyáltalán sikerült megszorongatniuk. A vége 45:41 lett, Szofija Pozdnyakovának így 25 évvel az atlantai olimpia után sikerült megismételnie édesapja ott elért bravúrját, csapatban és egyéniben is olimpiai bajnok lett.

Berecz Zsombor egyenletesen jó

Valahogy úgy alakult, hogy szinte minden olimpiai közvetítős napomon nyomon követhettem a nehézsúlyú finn dingik versenyét a vitorlázásban, így mostanra nagyon a szívemhez nőtt Berecz Zsombor, aki már-már unalmasan kiegyensúlyozott versenyzéssel, minden futamában legalább az első tíz, de inkább az első öt között végezve nyolc futam után a harmadik helyen áll összetettben, öt helyezéspont előnyben a negyedik helyezett holland Heiner Nicholasszal szemben. Hacsak nem történik valami váratlan tragédia, vasárnap az alapverseny utolsó két futamában kivívhatja a szereplést az augusztus 4-én, szerdán rendezendő éremfutamban is, ahol a mostaniak alapján simán van esélye a dobogóra kerülésre.

Javító kézisek

Három borzalmas meccs után a magyar női kézilabdaválogatott megszerezte első győzelmét az olimpián. A rengeteg hibával játszó spanyolokat sikerült legyőzni négy góllal, 29:25-re. Ez annak ellenére se tűnt végig biztosnak, hogy volt hét gól is a magyar előny. A spanyolok nyolc perccel a vége előtt egy gólra is felzárkóztak, de Bíró Blanka kapus a legjobb pillanatokban fogott meg pár spanyol lövést.

Ezzel papíron még maradt esély a továbbjutásra, bár ahhoz az eddig veretlen svédek legyőzésén túl az is kéne, hogy a spanyolok kikapjanak Oroszországtól, a magyarokat jelenleg egy ponttal előző, de őket legyőző franciák és brazilok pedig ne döntetlenezzenek egymással.

Nem magyarok

Novak Djokovics az elődöntő után a bronzmeccset is elbukta a férfi teniszezők egyes küzdelmeiben. Időtlen idők óta nem kapott ki két egymást követő meccsen.

San Marino az első után megszerezte a második olimpiai érmét, egy bronz után egy ezüstöt. Alessandra Perilli mindkettőben benne volt, a bronzot egyéniben, az ezüstöt vegyespárosban szerezte traplövészetben.

A San Marinohoz képest hatalmas, de így is csak 900 ezer lakosú Fidzsi is megszerezte második érmét: a férfi csapat aranyérme után női hetes rögbi válogatottjuk bronzérmes lett. E remek sport női versenyét végül Új-Zéland nyerte, a döntőben magabiztosan, 26:12-re nyertek a tornán nagyon jól teljesítő franciák ellen.

Nem sport

Simone Bilesnak nem múlik a csavarhatnékja, továbbra sem érzi jól magát, még mindig nem ura testének a levegőben. Ezért szombaton bejelentette, hogy visszalép a vasárnapi egyéni döntőktől, az ugrástól és a felemás korláttól. Előbbiben ő volt a toronymagas esélyes, az utóbbiban még az ő indulása esetén is az amerikai torna legújabb sztárja, az egyéni összetettben hazája és onmaga mellett hányatott sorsú, évszázadok óta üldözött népének, a hmongoknak is aranyat nyerő Sunisa Lee.

Nagyon nem sport

Pénteken az amerikai párbajtőr csapat három tagja látványosan elkülönült a csapat tartalékától, Alen Hadzictól, és rózsaszín szájmaszkban vonult fel a pástra. Ez utóbbival szolidaritásukat kívánták kifejezni a szexuális erőszak, zaklatás áldozatai iránt. Mégpedig azért, mert Hadzic ellen, akinek az indítása ellen hat amerikai vívónő az olimpia előtt levélben is tiltakozott legalább három rendbeli szexuális zaklatás gyanújával nyomoznak a hatóságok.