Schmidt Mária: Nagyüzemi módon kasztrálják a férfiakat

POLITIKA
2021 szeptember 23., 16:55
comments 29

Egy szempillantás alatt jutott el Schmidt Mária a klónozott Dolly báránytól odáig, hogy hamarosan a magzatok nemét, szerveit is ki lehet majd cserélni. A Terror Háza igazgatója, egyben nemzeti-konzervatív potentát a IV. Budapesti Demográfiai Csúcs „Nők a családokért” szekciójának nyitásaként mondott olyan szédítő beszédet, amiben mindenki megkapta a magáét, a szakértőkráciától kezdve a MeToo-n át a muszlimokig. A cél valami olyasmi lehetett, hogy megvédje a család mundérjának a becsületét, és ebben még a többszörös önellentmondás sem zavarta meg.

Több nap telt már el a Fidesz új kedvenc témájának emlegetése nélkül, ezért Schmidt nem teketóriázott, rögtön kijelentette, hogy

ha a magzat nemét meg lehet változtatni születés előtt, akkor már az sincs messze, hogy a szülők születés után akarják a gyerekük nemét megváltoztatni, amivel egész életükre orvos- és gyógyszerfüggőségre ítélik az utódaikat. (Ilyen áttörésről egyébként még nem hallottam, csak, hogy kromoszómák alapján lehet tudni, melyik embrió milyen nemű, de mindegy.) Bingó, ideje volt, hogy valaki újra beleverje az orrunkat abba, hogy a béranyaság, a génmanipuláció, a nemváltoztatás mind-mind a család intézményét fenyegeti.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.