"Nem az a probléma lényege, hogy az interneten vannak rossz dolgok. Hanem az, hogy a közösségi hálózatokat ezeknek a rossz dolgoknak a terjesztésére tervezték" - foglalta össze találóan Tom Malinowski demokrata képviselő a problémát, amit a politika egy ideje már csócsál, de egyelőre se kiköpnie, se lenyelnie nem sikerült.

Igen, a nagy közösségi tartalommegosztók - elsősorban a hírekben leggyakrabban szereplő Facebook, de mellette a Youtube-tól a Twitteren át a TikTokig az összes többi - tartalomterjesztő mechanizmusáról, a csak "algoritmusként" emlegetett, rendkívül összetett, a Facebook esetén például tízezernél is több faktor alapján rangsoroló rendszerekről, amik jó esetben rég elfeledett általános iskolai osztálytársunk legfrissebb shitpostja helyett drága unokatestvérünk újszülött gyermekéről készült fotókat, vagy kevesek által követett, de egy kurrens témához nagyon is relevánsan hozzászóló idegenek érdekes posztjait rakják elénk.

Rosszabb esetben pedig olyan hergelő tartalmakat, amik ugyan arra késztetnek, hogy magunk is kommentben kezdjünk anyázni, cserébe széles körben terjesztenek szélsőséges nézeteket, tévképzeteket, áltudományos baromságokat, vagy nettó hazugságot.

Az, hogy a közösségi tartalomszolgáltatókat, melyek közül a Facebook hárommilliárd embert elérve valószínűleg a világon mindenkinél nagyobb hatással van arra, hogy mit olvasunk, valamilyen módon rendszabályozni kéne, nem új gondolat. De míg az elmúlt évek politikai szekértáborok mentén zajló vitái a tartalmi moderáció felől közelítették a problémát, mostanában egyre nagyobb figyelem irányul a tartalmakat az olvasó elé tálaló rejtélyes algoritmusról.