Mind a 18 óvónő megfertőződött, be kellett zárni egy óvodát

oktatás
2021 november 06., 10:15
comments 11

Nemcsak a pedagógusok, de minden állami alkalmazott kötelező oltásának eltörlését kérik a pedagógus szakszervezetek a kormányzattal folytatott sztrájkbizottsági egyeztetésen.

A Népszavának adott páros interjújukban Nagy Erzsébet, az oltást egyébként támogató Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének választmányi tagja azt mondta:

“Szakszervezetként az a feladatunk, hogy a tagjaink érdekeit nézzük, azokét is, akik ortodox módon elutasítják az oltást.”

Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke hangsúlyozta, hogy

“Eddig is arra biztattuk a kollégákat, aki teheti, oltassa be magát. De amit most a kormány csinált, az egy előre megfontolt szándékkal elkövetett politikai gyávaság. A kötelező oltás egy népszerűtlen döntés, amit a jövő évi választások előtt nem mertek vállalni, inkább a munkáltatókkal vitetik el a balhét.”

Gosztonyi megemlítette azt a következetlenséget, hogy miközben elrendelték a tanárok kötelező beoltását “a hozzánk érkező információk szerint a Lázár Ervin programban az ország minden tájáról buszoztatják az oltatlan, hatodikos diákokat a Fővárosi Nagycirkuszba.” Nagy szerint az iskolák úgy működnek, mintha nem lenne járvány, nincsenek érdemi járványügyi intézkedések, nincs tömeges tesztelés, nem hallani semmit arról, hogy szerveznének a korábbiakhoz hasonló akciót a pedagógusok harmadik oltására, nincsenek az oltást népszerűsítő, tudományos érvekkel alátámasztott tájékoztatók.

Gosztonyi elmondása szerint a minap kapott hírt arról, hogy “Tatabányán be kellett zárni egy óvodát, mert mind a 18, többször oltott kolléga koronavírusos lett. A kormány nagyon rossz úton jár, ha azt hiszi, csak az oltás elegendő ahhoz, hogy megfékezzük a járványt.”

A két szakszervezeti vezető megemlítette, hogy bár Kásler miniszter azt ígérte, hogy a koronavírus miatt munkából kieső pedagógusok 100 százalékos bérnek megfelelő táppénzt fognak kapni, ezek a kifizetések alig kezdődtek még meg, csak most kezdik kifizetni a tavaly szeptember-októberben bejelentett táppénzigényeket.

UPDATE 11.08

A tatabányai önkormányzattól cikkünk megjelenése után az alábbi tájékoztatást kaptuk:

Tatabánya Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala információi alapján Tatabányán nem zártak be egyetlen óvodát sem.

Több, önkormányzati fenntartású óvodából érkezett jelzés 1-1 fő dolgozó megbetegedéséről. Az óvodai ellátás továbbra is változatlan formában történik, sem intézményt, sem csoportot nem kellett bezárni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.