Karácsony főpolgármester hétfőn reggel 8-kor meglátogatja Palkovics minisztert

2021 november 28., vasárnap 15:55
11

„Lépjünk túl azon, hogy vasárnap délután másnap reggelre tárgyalni hívni valakit finoman szólva nem elegáns, főleg, ha telekürtölöd vele a sajtót. Lépjünk túl azon is, hogy miniszter úr saját szavait cáfolja azzal, hogy most hirtelenjében elküldte a támogatási szerződést, hiszen korábban azt mondta, csak az aláírásom hiányzik a folyósításhoz” – írja Facebookon Karácsony Gergely főpolgármester, miután közölte, „Palkovics miniszter holnap reggel 8 órára tárgyalásra hívott a fővárosi közösségi közlekedés törvényben foglalt állami normatívájának folyósítása ügyében”.

A főpolgármester szerint „az igazi kérdés az, miért kell az egységes ellenzéknek tiltakozni, követelőzni, akciózni, erőt mutatni ahhoz, hogy a fővárosi közlekedés hozzájusson a törvényben garantált támogatáshoz”, ami szerinte „igen szerény összeg”, a teljes költségvetés mindössze 7 százaléka. A budapesti tömegközlekedés finanszírozását 60 százalékban a főváros, 33 százalékban a jegybevételek és 7 százalékban állami támogatás biztosítják

Karácsony azt írta, ott lesz holnap reggel és visz magával tollat is.

A főváros vezetése hetek óta követeli a kormánytól, hogy fizesse ki a 12 milliárd forintos éves hozzájárulást. A héten úgy döntöttek, a BKK járatain is bemondják, hogy a kormány nem teljesíti törvényi kötelezettségét, és kilátásba helyezték, hogy hosszú távon korlátozásokra lehet szükség.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt