Harrach Péter igazsága

2021 december 6., hétfő 13:18
15

Helyreigazítás: cikkünkben azt a valótlan tényt híreszteltük megalapozatlanul, hogy Veress László, az Országgyűlés elnökének titkárságvezetője 300 millió forintot lopott el a határon túli magyar tehetségeknek járó pénzből. Erről Kövér László házelnök is tudott és csak az a kérdés, hogy kapott-e megvesztegetési pénzt azért, hogy ezt elnézze.

A valóság az, hogy Veress László titkárságvezető a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány vagyonából nem lopott, hozzá vagyoni előny nem került. Nem károsította meg a határon túli magyar tehetségeket. Veress László nem vesztegette meg hivatali felettesét, Kövér házelnököt.

A cikkünk által hivatkozott forrásban megjelölt ingatlan nem Veress László vagy családtagjai, hanem a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány tulajdonában és használatában van.”

––––––––––––––

Nemrégiben az Alfahír nevű portálon megjelentek dokumentumok arról, hogy 1972-ben az állambiztonság belső dokumentumai szerint Harrach Pétert egy rá vonatkozó szigorúan védett szenzitív adat „szellőztetésével” kompromittálták, ami miatt az érintett az esztergomi szeminárium elhagyására kényszerült.

Harrach Péter a dokumentumban foglaltakat tagadja, ami egyúttal azt is jelenti, hogy hazugságnak tartja az abban szereplő és rá vonatkozó állításokat. Ilyen helyzetben nehéz eldönteni, hogy kinek is van igaza. Az állambiztonsági munkát részleteiben ismerők helyzeti előnyben vannak, mert ők meg tudják ítélni, hogy egy irat tartalmával kapcsolatban milyen forráskritika szükséges. Arra az aggasztó kérdésre, hogy ez a dokumentum anonimizálás nélkül egyáltalán hogyan került ki a levéltárból, térjünk vissza később. Ez ugyanis a törvény értelmében nem lehetséges. Akármilyen politikai oldalon is áll az érintett.

A történet attól válik izgalmasan pikánssá, hogy valójában a Harrachról szóló állításra és annak cáfolatára is a Fideszben találhatóak a koronatanúk. Hiszen nem más, mint a Fidesz az, amely máig alkalmazza a kommunista állambiztonság hivatásos tisztjeit. Az 1989-ig a belső elhárításon dolgozó és foglalkozásából adódóan mások nemi életében és bizalmas adataiban könyékig vájkáló Horváth József a Fidesz biztonságpolitikai szakértője, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgató-helyettese (1998–2002), majd 2010-től a Katonai Biztonsági Hivatal főigazgató-helyettese, jelenleg az Alapjogokért Központ „tanácsadója”.

Nem ő az egyetlen, a névsor hosszan folytatható. Elég, ha csak Péter-Bartha Gábort említjük, aki 1989 előtt az egyházi elhárításon dolgozott, majd a magyar demokrácia őreként, azaz nemzetbiztonsági tisztként 2009-ben bíróság előtt is kifejtette, hogy ők soha semmilyen iratot nem hamisítottak.

Amennyiben a Harrachra vonatkozó állítások hamisak, akkor az 1990 előtti titkosszolgálatok tisztjei közönséges irathamisítók, akik szakmaiatlanul, hivatásukkal, esküjükkel visszaélve nemcsak emberek életét tették tönkre, hanem magát a megrendelőt, azaz a magyar államot is megtévesztették azzal, hogy teljesen valótlan információkat töltöttek fel belső rendszerükbe.

Ebben az esetben ezeket az embereket maradéktalanul és nyugdíjjogosultság nélkül kellett volna elbocsátani, sőt, katonai bíróság előtt kellett volna felelősségre vonni.

Nem ez történt. A szocialista párttal karöltve Kövér László, a titkosszolgálatok és a lehallgatás szerelmese minden adandó alkalommal megvédte az állambiztonság szakembereit. Talán furcsa, de ebben bizonyos mértékig még egyet is érthetnék vele – a titkosszolgálat szükséges foglalkozás. Magam is úgy gondolom, hogy a szolgálatok nem önállóan határozták meg ellenségképüket, hanem a politika diktálta ezt számukra 1990 előtt és után is. A baj éppen ott van, hogy amennyire erkölcstelen volt az MSZMP ebben a kérdésben, legalább annyira erkölcstelen ma Kövér László, amire a Pegasus-ügy után napvilágra került, de már 2020 februárjában elhangzott ünnepi nemzetbiztonsági beszéde a legjobb bizonyíték. Ebben ugyanis az Országgyűlés elnöke az egész ellenzéket nemzet- és államellenes bűnszövetségként azonosította, az ellene történő nemzetbiztonsági fellépést kiemelten fontosnak tartotta, és kifejtette, hogy a jogszabályoknál is fontosabb a lojalitás. Mondjuk nem állítható, hogy nem konzekvens: a saját titkárságvezetőjével szemben sem járt el eddig, pedig az érintett 300 millió forintot lopott el a határon túli magyar tehetségeknek járó pénzből. Jó lenne tudni, hogy ebből adott-e Kövérnek is valamennyit a hallgatásáért.

A kérdés nem csak az, hogy ha Harrach igazat mond, akkor hogyan lehetséges, hogy azok, akik róla iratokat hamisítottak, mégis a Fidesz kedvezményezettei. Mit érezhet Harrach Péter, amikor ezek az „urak”, akik foglalkozása összefonódott az őt is tönkretenni kívánó állambiztonsággal, szembejönnek vele a Parlamentben, a közmédiában vagy a nyílt utcán, és mindezt saját pártjának színeiben teszik?Harrach kétszeresen is áldozat. Egyszer azért, mert a kommunizmusban olyasmiért üldözték, ami egy jogállamban nem üldözendő, és ennek kapcsán nemtelen eszközöket is bevetettek vele szemben. Másodszor akkor vált áldozattá, amikor el kell viselnie, hogy volt üldözői saját pártja által szakmailag és emberileg is megdicsőülnek (az egyszerűség és a tények kedvéért a KDNP-t és a Fideszt egy pártnak tekintem).

Persze nem zárható ki, hogy az érintettek titokban mindezért bocsánatot kértek Harrachtól. Ez azonban nem csupán az ő magánügye. Egyszer tiszta vizet kellene önteni a pohárba. Egykori irathamisítók nem lehetnek 2021-ben a magyar demokrácia őrei. Amennyiben pedig nem hamisítottak iratokat, akkor sem vagyok biztos benne, hogy épp a volt belső elhárítás és azon belül is az egyházi elhárítás korifeusai azok, akik a leginkább predesztináltak arra, hogy hivatásszerűen befolyásolják a magyar közvéleményt.

Végül vissza kell térnem az iratnyilvánosság kérdésére. A szigorúan szenzitív adatok nyilvánosságát józan demokrata nem kívánhatja. Ebben a kérdésben még a leginkább nyilvánosságpárti nézetek is egységesen elutasítóak. Ettől azonban nem teljesen független az a kettős mérce, amit a magyar politika Horn Gyulától Orbán Viktorig bezárólag képvisel azzal, hogy a titkosszolgálati iratokat szelektív zsarolási adatbankként használva revolverezi azokat, akik épp akkor kényelmetlenné válnak számára. A helyzeten csak az segíthetne, ha meg lehetne nevezni az állambiztonság ügynökeit, és ha mindenki egyenlő feltételekkel férhetne hozzá az ezzel kapcsolatos információkhoz.

(A szerző történész)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt