Provokátorok tartják rettegésben az utasokat néhány Debrecen környéki vonaton

közlekedés
2021 december 16., 05:17
comments 4

November vége óta elvileg készenléti rendőrök és a MÁV biztonsági munkatársai vigyáznak a rendre a Nyíregyháza-Debrecen-Budapest járatokon. A Telex munkatársa és az általa megkérdezett utasok viszont még egyetlen alkalommal sem találkoztak velük. A vasutas szakszervezet is megerősítette, hogy el-elmarad a beígért erősítés. A rendőrség szerint viszont sikeres az akció, mert november 29-től december 8-ig egyszer sem kellett intézkedni ezeken a vonatokon.

Szerelvények a Nyugati pályaudvaron
photo_camera Vonatok a Nyugatiban Fotó: Jászai Csaba/MTI/MTVA

A bejelentések alapján főleg a hajnali és késő esti járatokon fordul elő, hogy jegyek és papírok nélkül utazó emberek kiabálnak, provokálnak és rettegésben tartják az utasokat és a jegyellenőröket. A szakszervezet szerint a női dolgozók különösen veszélyben érzik magukat. Szeretnék, ha mindig legalább két ellenőr lenne szolgálatban.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.