Az engedélyezettnél is nagyobb méretben építkeznének a Fertő tónál

környezetpusztítás
2022 január 05., 11:53
comments 5

Nem stimmelnek a számok a december 24-én újra meghirdetett Fertői közbeszerzési kiírásban – írja közleményében a Greenpeace. Szerintük az új kiírásban még a környezetvédelmi engedélyekben szereplő adatoknál is nagyobb méretek vannak megadva bizonyos elemekre, sőt, olyan épületek is felbukkantak benne, amelyekre egyáltalán nincs engedélye az állami cégnek.

A Greenpeace szerint az új kiírásban megadott adatok jóval túlterjeszkednek az engedélyezett méreteken, szinte minden egyes részelemnek nagyobb a területe, mint ami az engedélyben szerepel, a kiírásban szereplő 26 apartmanház, egy fürdőház és mintegy 150 strandpavilon építésére pedig egyáltalán nincs is engedélye az állami cégnek.

Emiatt a Greenpeace ismét megtámadta a közbeszerzési pályázatot, és azt kéri a kormánytól, hogy azonnal állítsa le a súlyosan jogsértő és természetpusztító beruházást, amely ellen a Magyar Tudományos Akadémia testülete is felszólalt.

A beruházó állami cég december 11-én vonta vissza az első közbeszerzést, amire a tervek szerint gyorsított eljárásban várták volna a jelentkezőket, mondván, hogy ha csak egy-két hétre is leállna a munka a Natura 2000-es területen, akkor „az állatvilág valamely eleme azonnal elfoglalja, birtokba veszi”. Végül arra hivatkozva léptek vissza, hogy annyi kérdés érkezett hozzájuk a potenciális pályázóktól, amennyit gyorsított eljárásban nem tudnak megválaszolni. Az új, decemberi kiírás már nem gyorsított, hanem egyszerű nyílt közbeszerzésről szól.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.