Besúgónak tartották és vegzálták az ukrán sorkatonát, aki öt embert lőtt agyon csütörtök hajnalban

január 27., csütörtök 15:26
4

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elvárja a rendfenntartóktól, hogy teljes körűen tájékoztassák a közvéleményt a csütörtöki dnyiprói tragédiáról, amelynek során egy sorkatona agyonlőtte öt társát. Az államfő személyi felelősségre vonásokat is sürgetett. Mikola Balan, a nemzeti gárda parancsnoka már be is nyújtotta a lemondását.

„Mindent a lehető legrészletesebben kell elemezni: a gyilkos indítékait, azt, hogy hogyan vált ez lehetségessé. Ennek következményeképpen a személyeket érintő szükséges döntéseket a közeljövőben meg kell hozni” – írta Zelenszkij a Telegram-csatornáján. Hozzátette, az áldozatok hozzátartozóinak minden segítséget haladéktalanul meg kell adni.

Csütörtök hajnalban egy sorkatona a kelet-ukrajnai Dnyipróban, a Pivdenmas gépgyártó üzem területén agyonlőtte öt társát, öt másikat pedig megsebesített. A nemzeti gárdánál sorkatonai szolgálatát töltő húszéves Artemij Rjabcsuk fegyverkiadás közben lőtt rá katonatársaira Kalasnyikov gépkarabéllyal, majd a fegyverrel elmenekült.

Az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR) közlése szerint a sorkatona – akire a nagyvároshoz közeli faluban találtak rá – önként megadta magát az őrizetbe vételekor.

A felvétel Artemij Rjabcsuk sorkatona elfogásakor készült Fotó: STR/AFP

A kihallgatásáról készült videófelvételen Rjabcsuk részletesen elmesélte, hogyan követte el a tettét. „Fogom az automatát... betöltöm az első tárat, és rálövök kettőre, aki bent volt. Tudtam, hogy az operátor harminc percenként kapcsolatba lép az egységgel, hogy jelentést tegyen a helyzetről, és hogy ezt ne tehesse meg, rálőttem” – mondta a katona. Szavai szerint ezután a nyitott széfhez lépett, és annyi lőszert tett a hátizsákjába, amennyi belefért.

Az üzem kijáratán próbált távozni, de a portás nem akarta kiengedni, ezért fejbe lőtte. „Lőni kezdtem az ajtózárra, abban a reményben, hogy kijutok, de nem sikerült. Körbejártam a gyárat. Találtam egy helyet, ahol átjuthattam, elvágtam a drótot és átugrottam a kerítésen” – folytatta.

Amikor elhagyta az üzem területét, először egy lakónegyedben keresett búvóhelyet, majd kiment az autópályára, és elvitette magát egy gépkocsival, amely kirakta ott, ahol később a rendfenntartók őrizetbe vették. Rjabcsuk szavai szerint a fegyvert és a töltényeket egy közeli, befejezetlen épületben rejtette el.

Julija Jacik, a parlament rendészeti bizottságának kormánypárti tagja a Facebook-oldalán azt írta, hogy Rjabcsuk két hónappal ezelőtt katonák közötti verekedést jelentett feletteseinek, de azok nem tettek semmit, besúgónak nevezték, és gúnyolódtak rajta. A katona szándékosan várt két hónapig, hogy fegyvert szerezzen és bosszút álljon – állította a politikus. Szerinte Rjabcsuk nem bánta meg tettét. Jacik úgy vélekedett, hogy a vezetés mulasztása alapja lehet tisztségviselők felelősségre vonásának.

Korábban a nyomozó iroda igazgatója már közölte, hogy eljárást indítottak a nemzeti gárda vezetői ellen hanyagság gyanújával. (MTI)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt