Úgy tudni, a támadót korábban többször is átvilágították.
Szerda este egy 29 éves afgán férfi nyitott tüzet a Fehér Ház közelében, két katona súlyosan megsérült.
Egyelőre ellentmondásos hírek vannak arról, hogy meghaltak-e. A lövöldözőt elfogták. A Nemzeti Gárda tagjai Trump vitákat kiváltó rendelkezései nyomán őrzik a rendet Amerika több nagyvárosában.
A kampányban ment a kommunistázás és fasisztázás, aztán a megválasztott New York-i polgármester látogatása a Fehér Házban kifejezetten kedélyesnek tűnt.
Trump már a ritkán használt, belső zendülésre vonatkozó törvénnyel fenyegetőzik, hogy megkerülje a bírósági korlátozásokat.
Az elnök néhány nappal ezelőtt arról beszélt, hogy a veszélyes városokat az amerikai hadsereg kiképzőterepeként kellene használni.
Memphisben a vadságnak kell véget vetni, Chicagót pedig nem szabad elveszíteni.
A demokrata vezetésű nagyvárosokat Trump katonákkal fegyelmezi meg: „Jogom van bármit megtenni, amit akarok, én vagyok az Egyesült Államok elnöke.”
Pedig a statisztikák szerint eleve 30 éves mélypontra esett a városban az erőszakos bűncselekmények száma.
Egyre több demokrata vezetésű várost fenyeget azzal az amerikai elnök, hogy katonákat küld oda, hogy rendet tegyenek. A fővárosban már felfegyverkezve járőrözik a Nemzeti Gárda.
Nincs olyan vészhelyzet, amely indokolná a Nemzeti Gárda Illinoisba küldését, az amerikai elnök „válságot próbál előidézni” – mondta JB Pritzker, Illinois demokrata kormányzója.
Kirúgták és testi sértéssel vádolják a férfit, aki az ellen tiltakozott, hogy Donald Trump közbiztonsági vészhelyzetet hirdetett Washingtonban.
Miután a polgármester „autoriter lépésnek” nevezte, hogy Trump közölte, „közbiztonsági vészhelyzet” miatt be kell vetni a katonaságot.
Mindeközben 30 éves mélypontra süllyedt tavaly az erőszakos bűncselekmények száma, de Trump bedrogozott őrülteket és csőcseléket lát az utcákon.
„Biztonságosabbá és szebbé teszem a fővárosunkat, mint valaha volt.”