Völner Pál él és virul

POLITIKA

Tavaly december óta szinte teljesen eltűnt a nyilvánosság szeme elől Völner Pál. A volt államtitkárt a Legfőbb Ügyészség hivatali vesztegetéssel és más bűnügyekkel gyanúsította meg. A nyomozati iratokat korábban megszereztük, és az ügyről cikksorozatot írtunk.

Azt eddig csak találgatni lehetett, hol töltötte Völner az elmúlt időszakot. Mivel jó ideje rengeteg kérdést szerettünk volna feltenni neki, tettünk egy kísérletet, és felkerestük nyergesújfalui ügyvédi irodájában, hátha válaszol.

Ez az iroda ismerős lehet a nyomozati iratokból, mert nem üres kézzel Schadl György is megfordult itt tavaly áprilisban, bár nehezen találta meg, és Völner távirányította - a lehallgatott beszélgetésben - telefonon.

Hogy miért járt ott a végrehajtók főnöke? Az abból a beszélgetésből derült ki, amit előtte a sofőrével folytatott. Schadl megkéri a sofőrt, hogy ugorjon be az irodájukba, és hozzon el egy „hármast” meg „valami normális piát”, mert „nekem el kell mennem a szokásos barátunkhoz, akihez szoktam menni”.

Ez az iroda egyébként ugyanaz, amelyiknek a homlokzatán alig pár éve még Fidesz tábla volt, ám azóta eltűnt.

Völner irodája most
Völner irodája régen, a Fidesz logójával a falán.

Sok más mellett szerettük volna megtudni, hogy:

  • Milyen kapcsolat fűzte Schadl Györgyhöz, a Végrehajtói Kar elnökéhez?
  • Fogadott el pénzt vagy ajándékot Schadl Györgytől?
  • Valóban segítséget kért tőle egy rokona jogi vizsgájához?
  • Adott valaha engedélyt arra, hogy magyar újságírókat a Pegasus kémszoftver segítségével megfigyeljenek?

Választ azonban egyikre se kaptunk.

Forrás
Kapcsolódó cikkek
Legfrissebb videóink

Puhatestűzés, Don Hatvanpuszta és ügynökakták a parlamentben

A papírokon mindig mások neve szerepel, és amikor jön a baj, a maffiafőnök minden további nélkül feláldozza azokat, akik helyette írtak alá, mondta Magyar Péter a parlamentben, ahol két hét szünet után újra heves napirend előtti vita jött össze.

Vészi Sámuel, Zalavári Noémi
video

Kimész a domboldalra, kitermelsz magadnak vályogot, elkészíted az otthonod

Elegük lett a városi létből, a Nógrád megyei Béren az otthonukat is maguknak készítik el, „mint a madarak”.

444.hu
video

„Olyan hangot képviselek, amivel nem nagyon találkozni a tévében”

Sapkás Piréz youtuberként találta meg egy kereskedelmi tévés műsor, az Árulók szereplői között. Volt már éles vitája Gulyás Mártonnal és Vona Gáborral is, de miért megengedőbb közben a fideszes influenszer Vasvári Viviennel? Interjú a videóssal, aki szerint a magyar társadalomban még mindig ott vannak azok a dolgok, amik megágyaztak a Fidesznek.

Czinkóczi Sándor, Vészi Sámuel, Kovács Bendegúz
video

Ukrajna fizetheti meg Trump népszerűtlenségének árát

Miért Ukrajnára haragszik Donald Trump, ha egyszer az iráni háború miatt népszerűtlen? Mi történik, ha az amerikaiak lekapcsolják a Starlinket a harctéren? Mi jöhet a szerb-orosz kapcsolatokban Vučić bukása után? Mit ígér Marine Le Pen a francia választóknak? Fordulatokkal teli volt az elmúlt hónap a nemzetközi politikában, Takácsy Dorkával és Takács Márkkal beszéltük át a történtek tágabb kontextusát.

Takács Lili, Takácsy Dorka, Takács Márk, Botos Tamás, plankog
video

Uniós biztos a 444-nek: Fennáll a veszély, hogy az európai fiataloknak már nem lesz jobb élete, mint a szüleiknek

Dan Jørgensen energaiügyi és lakhatási biztos szerint az európai lakhatási válság vészhelyzetté vált, a közelgő tél pedig sok európainak nagyon nehéz lesz. Ezekre a problémákra szerinte van megoldás, a klímaváltozás azonban őt is megijeszti.

Molnár Kristóf, Botos Tamás, Sárdi Kristóf, plankog
video