Karácsony Gergely: Lázár János tartozik egy köszönettel és tartozik egy bocsánatkéréssel

POLITIKA
2022 február 12., 12:18
comments 12

„»Budapest hagyjon levegőt az országnak« – ezzel fenyegetőzött Lázár János a Hódmezővásárhelyet Szegeddel összekötő tram-train elindításának napján” – elevenítette fel a korábbi miniszter kijelentéseit egy Facebook-posztban Karácsony Gergely főpolgármester.

link Forrás

„Ennél hazugabb mondatot nem is mondhatott volna, hiszen ő is tudja, hogy a magyar nemzeti össztermék közel 40 százalékát megtermelő főváros vezetése az itt befolyt adók csak néhány százalékát használhatja fel Budapest érdekében. Sőt, a Fővárosi Önkormányzat az elmúlt két év kormányzati megszorításai miatt ma már nettó befizetője a magyar költségvetésnek, magyarán a bevételeiből nem csak a saját közszolgáltatásait kell finanszíroznia, de még adózik is a kormánynak.”

Karácsony szerint az élet adott frappáns választ Lázár kijelentésére, ugyanis miután kiderült, hogy a tram-train szerelvényei a tervezett 100 km/h-s sebességnél kígyóznak a síneken, és eldőlt, hogy másik kerékprofillal is ki kell próbálni legalább az egyiket, ezt a szerelvényt Budapestre hozták, ugyanis csak a fővárosban van olyan telephely, ahol ezt a műveletet el lehet végezni.

„...a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) kiváló szakmai csapata dolgozik azon, hogy a tram-train szerelvények képesek legyenek gyorsabban futni és Lázár János kedvenc projektje ne álljon bele a földbe. Drukkolok, hogy sikerüljön! Lázár János pedig tartozik egy köszönettel és tartozik egy bocsánatkéréssel! Aki szembe állítja egymással a nemzetet és a nemzet fővárosát, az valójában a nemzetet árulja el!” – írta Karácsony.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.