Németh Zsolt: 🇭🇺🙏🏻🇭🇺❤️👏🇭🇺🇭🇺😎🥰💪🏻💪🏻🇭🇺🇭🇺💝🟠❗️

idióta rekordok
2022 február 13., 18:00
comments 43

A kormány már 2021 nyarán elkezdett emojikkal kommunikálni, ezt pedig azóta sem fejezték be, sőt, odáig tökéletesítették, hogy vannak helyzetek, amikor már teljesen elhagyják a szavakat a kommunikációból. Például amikor Orbán Viktor azt írta ki Facebookra, hogy:


Ezt a típusú kommunikációt emelte új szintre pár héttel ezelőtt Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, aki nemes egyszerűséggel közölte mindenkivel, hogy:

Az emojikra közben mindenki rákapott, egyre sűrűbben találkozhattunk csirkecombos bagettekkel és magyar zászlókkal a kommentek közt, de ennek az egészen egyértelmű és konkrét kommunikációnak az igazi sztárja továbbra is Németh Zsolt maradt. Nemcsak azért, mert parádésan alkalmazza a Facebook által felkínált ikonokat, vagy mert minden lehetőséget megragad, hogy azonnal válaszoljon is egy-két szmájlival a szmájlikra, de azért is, mert elérte, hogy mindenki más is gondolkodás nélkül, reflexből így kommunikáljon posztjai alatt.

Például amikor azt írta, hogy:

Arra a következő reakciókat kapta:

Amikor pedig közölte:

Arra Hoffmann Tamás úgy reagált:

Kupcsok Péter pedig úgy fogalmazott:

Kifejezetten erős reakciók érkeztek azon bejegyzésére is, amiben kijelentette, hogy:

Mert a legtöbben úgy vélekedtek:

Amikor pedig elárulta, hogy:

A legtöbben fontosnak tartották megjegyezni:

Február 3-án délután egy bejegyzésében megemlítette, hogy:

Itt egymást követték azok a vélemények, miszerint:

Ugyanezen a napon fontosnak tartotta megjegyezni azt is, miszerint:

Erről az ügyről pedig Hollik Istvánnak is konkrét elképzelése volt:

A profi emoji-felhasználók közé tartozó Németh Zsolt egyébként nem elégedett az emoji-felhozatallal, emiatt külön bejegyzésben követelte, hogy:

Hollik István itt is egyetértően kommunikált, amikor azt mondta:

Zsigmond Barna Pál pedig úgy fogalmazott:

És végül Böröcz László és Vitályos Eszter is kifejtette véleményét, miszerint:

Németh Zsolt egyébként nemrég arról is értekezett röviden, hogy úgy gondolja:

Ehhez még azt is hozzátette később egy kommentben, miszerint:

És azonnal reagált a Fidelitas megjegyzésére, mert úgy gondolta:

Ahogy nem hagyta válasz nélkül a Milliók Orbán Viktor és kormánya mellett Facebook-oldal hozzászólását sem, amikor azt mondta:

Rajtuk kívül természetesen sokan mások is kifejtették, mit indított el bennük a téma, és úgy fogalmaztak:

Ezek után nem marad más hátra, minthogy a cikket lezárjam Németh Zsolt február 5-én kinyilatkoztatott gondolataival, miszerint:

És nemcsak azért, mert a Fidelitas erről úgy gondolta:

Hanem azért is, mert:

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.