Megtárgyalják Putyin díszpolgári címének visszavonását a Debreceni Egyetemen

oktatás
2022 március 01., 23:01
comments 13

Bár a Debreceni Egyetemen már 2017-ben is többen tiltakoztak az ellen, hogy a szenátus 90 százalékos többséggel díszpolgárává választotta Vlagyimir Putyint, úgy látszik, Ukrajna lerohanása már a vezetést is elgondolkodtatta. Kedden megjelentettek egy közleményt, amiben elítélnek minden háborús cselekményt, valamint együttérzésüket fejezik ki Ukrajna népével és az áldozatokkal.

A kínossá vált orosz diktátor díszpolgári címéről pedig azt írták, hogy azt gyakorlatilag oda sem adták neki: „A Debreceni Egyetem szabályzata szerint a civis honoris causa kitüntetésre javasolt személynek nyilvános ünnepélyes szenátusi ülésen kell átvennie kitüntetését.

Akinek az oklevelét az egyetem nem adta át, az nem birtokosa a címnek, így nem jogosult annak viselésére”.

Ugyanakkor a szenátus a következő rendes ülésén

napirendjére tűzi a kitüntetés odaítéléséről szóló határozatának hatályon kívül helyezését is. Az egyetem szabályzata szerint a Civis Honoris Causa címet „kimagasló közéleti vagy művészeti tevékenységet” kifejtő, valamint „munkásságával, erkölcsi vagy anyagi támogatásával az egyetemet” segítő, illetve annak valamely „szervezeti egysége, az egyetem jó hírnevének erősítését” végző személyeknek lehet adományozni. Putyin ezt elvileg azzal érdemelte ki, hogy jóvoltából az Orosz Föderáció jelentős szerepet szánt a Debreceni Egyetemnek a Paks II. beruházásban, csakhogy az elismerést azóta sem volt ideje átvenni.

Putyin kitüntetése miatt Vajda Mihály lemondott a professor emeritusi címéről, valamint több tanszék is kiállt a döntés ellen. A tiltakozó tanszékvezetőket a rektor behívatta magához A Debreceni Egyetem korábban felszólította saját magát, hogy ne legyen szolidáris a CEU-val. De a külügy kérésére azt is megtiltotta tajvani diákoknak, hogy Tajvanként vegyenek részt egy gasztrofesztiválon. (via Debreciner)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.