Több ezer szavazókörben most először lesz két felkészült ellenzéki delegált

belföld
2022 március 24., 05:58
  • A választások tisztaságába vetett hit a demokrácia alapja. Ez Magyarországon nem túl erős.
  • Az egymást is ellenőrző szavazatszámlálóknak kulcsszerepük lehet abban, hogy minél kevesebb visszaélés legyen a választás napján.
  • Csakhogy négy évvel ezelőtt a szavazókörök 40 százalékában nem volt meg a két ellenzéki delegált. Akik voltak, sokszor felkészületlenül érkeztek, és a pártok sem figyeltek eléggé rájuk.
  • Ez idén másképp lesz, a 10 ezer szavazókör döntő többségében ott lesznek azok a civilek, akiket - mivel máshogy nem lehet - az ellenzéki pártszövetség delegál, és akiket fel is készítenek a feladatra. Ami azért lehet kellemetlen.
  • A Kutyapárt is több ezer szavazatszámlálóval készül.

Nem csalás, nem ámítás: egyszerűen több szavazókörben nem tudták, hogyan kell a választást lebonyolítani

- írtuk 2018 áprilisában, miután aprólékos adatelemzéssel kimutattuk, hogy több tucat olyan szavazókör volt országszerte, ahol „az összes listás szavazat 20-60 százaléka egyszerűen eltűnt, mert rosszul bonyolították le a választást. Az eltűnt szavazatok túlnyomó része az ellenzékre adott szavazatokat érintette”. Ez bénázásnak tűnik, nem szervezett csalásnak - tettük hozzá három nappal a választás után, amikor egy hisztérikus helyzetben ellenzéki szavazók tömegei érezték úgy, hogy nem lehet elfogadni a végeredményt.

A 2022-es országgyűlési választásokra széleskörű mozgalom szerveződött annak érdekében, hogy ez ne ismétlődjön meg. 28 ezer önkéntes jelentkezett, hogy kemény munkával, kellemetlen helyzeteket is vállalva számlálja a szavazatokat, és megakadályozza a visszaéléseket.

Kutya a szavazófülkénél gazdájával az önkormányzati választáson a XII. kerületi Testnevelési Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumában kialakított 22-es számú szavazókörben 2019. október 13-án.
photo_camera Watchdog Fotó: Mónus Márton/MTI/MTVA

Hogy egyenlők-e a politikai verseny feltételei, az nem a szavazóhelyiségekben dől el, azt a választási törvény sajátosságai ugyanúgy alakítják, mint az EBESZ által négy évvel ezelőtt megállapított problémák: „a megfélemlítő és idegenellenes retorika, a média elfogultsága és a nem átlátható kampányfinanszírozás szűkítette a valódi politikai vita terét, korlátozva a választókat abban, hogy teljes tájékozottság birtokában dönthessenek.” Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet - amely idén először teljes körű missziót küld a választások megfigyelésére - akkori jelentése szerint „a választásokat az állam és kormánypártok anyagi forrásainak jelentős átfedése határozta meg, aláásva a jelöltek lehetőségét arra, hogy egyenlő feltételek mellett versengjenek.”

Rendellenességek

A tömeges, szervezett választási csalás hiánya, illetve a kormánypártok saját maguk által, törvényesen teremtett versenyelőnye ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a szavazás napján nem történnek visszaélések. A szavazatszámlálókat toborzó Számoljuk Együtt! aktivistája a 444-en megjelent véleménycikkében pedig amellett érvelt, hogy „meglepően kevés szavazat kell az eredményes választási csaláshoz”. A korábbi adatokra alapozott feltételezések szerint lesznek olyan körzetek, ahol szavazókörönként elég tucatnyi szavazatot eltéríteni szabálytalan eszközökkel, hogy az a választás országos kimenetelét befolyásolja.

Az Unhack Democracy négy egymást követő választás (2018-as parlamenti, 2019-es EP és önkormányzati, valamint a 2020-as időközi) több mint 1000 szavazatszámlálójával készített interjúk alapján a következő tartós választási rendellenességeket írta össze:

  • „Az ellenzéki szavazatszámlálók stigmatizálása,
  • az idősek otthonában élő szavazók megfélemlítése,
  • koordinált szavazatvásárlás,
  • jegyzőkönyvek hitelességének sérülése,
  • gyanús szavazatmegosztási arányok azokban a szavazókörökben, ahol nem volt ellenzéki jelenlét,
  • szavazólapok eltűnése,
  • Ukrajnából, Szerbiából és Romániából fantomszavazók szervezett szállítása
  • és fiktív lakcím bejelentések által a választói névjegyzékek manipulálása. A fiktív lakcím bejelentéseket a kormány azóta legalizálta.”
link Forrás

Ezekben az interjúkban olyan erős mondatok vannak, amelyek nemcsak a klientúrarendszer kiépüléséről tanúskodnak, hanem arról is, hogy a szavazatszámlálók félelemből vagy felkészületlenségből nem lépnek közbe, amikor valami gyanúsat észlelnek.

  • Tolna megye: „Én mondtam, hogy szeretném a személyi igazolványokat az asztalnál nézni, azt mondták, hogy szó sem lehet róla (...). Nem engedték a névjegyzéket kezelni. Semmit nem engedtek, azt mondták nekem, hogy ott a sarokban a helyem.”
  • Zala megye: „A névjegyzéket nem kezeltem, azt csak ketten kezelték. Az az igazság, hogy azt mindig elveszik tőlem. Én pecsételtem. Ott ketten voltak, akik nézték a névjegyzéket. Azok az önkormányzattól voltak (...). Kiosztották a feladatot, és nem ellenkeztünk.”
  • „Matematikai eltérések voltak, de azt én nem értettem, mert olyan furcsán számoltak oda-vissza, hogy ott eleve nem is stimmelhettek a számok. Igazság szerint nem volt akkora eltérés, csak valamit ott utána matekozgattak, lejjebb. Ez az utána való matekozás volt nagyon kifacsart, nagyon fura. A jegyzőkönyvben egyikük sem jelezte, hogy miért úgy kell számolni.”

Ez pedig egy pécsi eset:

link Forrás

Tóka Gábor választási szakértő szerint ezek és más beszámolók

„a magyar választásokon megfigyelt anomáliák sorozatára mutatnak rá, és összességükben megkérdőjelezik a kormányzó Fidesz kétharmados többségét.”

Az pedig külön probléma, ha a választási eljárásba vetett bizalom sérül, hiszen az a demokrácia alapja.

photo_camera Az ellenzéki pártszövetséggel együttműködő 20k22 reprezentatív mintájú online felmérése Fotó: 20k22

A fenti eredményeket hozó, januári kérdőíves kutatás alapján „a magyarok több mint felének kisebb vagy nagyobb mértékben sérült a választások tisztaságába vetett hite. A megkérdezettek jelentős hányada gondolja, hogy az elmúlt választásokon valamilyen formában volt visszaélés vagy lehetőség arra, hogy visszaélés megtörténjen.”

Mit tehet egy ember?

A választókerületek átrajzolása, a kamupártok megjelenése, a szavazatvásárlás vagy a tömeges átjelentkezések mind adhatnak okot aggodalomra, de állampolgárként nem sokat lehet tenni ellene. A fenti példák viszont azt mutatják, hogy a szavazókörök törvényes működését igenis lehetne segíteni, ha lenne elég képzett szavazatszámláló. Csakhogy eddig nem volt.

2018-ban az ellenzéki pártoknak összesen volt annyi delegáltjuk, mint a Fidesz-KDNP-nek. A 10 ezer szavazókörbe

  • a Fidesz-KDNP 14 533,
  • a Jobbik 7616,
  • a MSZP-Párbeszéd 5173,
  • a DK 1967,
  • az LMP 394,
  • az Együtt 197 szavazatszámlálót delegált.

Csakhogy ez a 30 ezer ember nem egyenlően oszlott meg, ami azt eredményezte, hogy minden harmadik szavazókörre csak egy ellenzéki szavazatszámláló jutott, tízből egy szavazókörben pedig egyetlen ellenzéki szavazatszámláló sem volt. De ahol kettő vagy több ellenzéki delegált volt, ők sem feltétlenül működtek együtt. Az Unhack kutatása szerint sokszor az őket jelölő ellenzéki pártok se álltak a helyzet magaslatán, se a felkészítésben, se a felmerülő problémák kezelésében.

Jó esély van rá, hogy ez április 3-án máshogy legyen. A Fidesz-KDNP minden bizonnyal most is nagyot mozgósít majd, de ezúttal a civil szervezetek és az ellenzéki pártok is komolyan vették a feladatot.

Most úgy néz ki, hogy szinte mind a 10 285 szavazókörben lehet két delegáltja az ellenzéki pártszövetségnek. A bő 20 ezer helyre 27 ezer civil jelentkezett a feladatra online, és 2-3 ezren a pártoknál.

A jelentkezéseket koordináló 20k22 szóvivője azonban a 444-nek elmondta, hogy a túljelentkezés nem garantálja, hogy tényleg minden szavazókörben ketten lesznek tőlük, mivel sokan csak a lakóhelyük közelében vállalnák a feladatot. Szerda délelőtt Ruskal-Klemm Csilla szóvivő azt közölte: „A jelentkezési folyamat lezárult. Összesen 27 700 jelentkezőnk van, ebből van 20 000 beosztásunk. A beosztott szavazatszámlálók delegálása folyamatosan zajlik.”

A Kétfarkú Kutyapárt külön történet: „folyamatban van a delegálás, beosztás. Igények, problémák egyeztetése. Az ország minden választókerületében ott lesznek a Kutyapárt számláló passzivistái. Jelen állás szerint a választókörök egyharmadában lesz 1-1 passzivista” - írta kérdésünkre Esesz Tamás, a Szavazat Számláló Bizottságok Albizottságának Főosztályának Megbízatlanvezetője.

Kik szervezik?

Már jóval a mostani országgyűlési választások előtt több civil szervezet is mozgósításba kezdett, hogy ezek a páratlanul magas számok összejöjjenek.

  • Az Unhack Democracy egy Belgiumban 2018-ban bejegyzett „demokráciapárti civil szervezet, amely az európai választások tisztaságának támogatásával foglalkozik”, és amelyet az Európai Unió, a Friedrich Naumann Alapítvány és a German Marshall Fund támogat. A magyar választásokra az ebben a cikkben is látható mozgósító videókkal, illetve az idézett kutatásokkal készültek.
link Forrás
  • A Számoljuk Együtt Mozgalmat 2018-ban indította a MENŐK Magyar Európai Nők Fóruma. Azóta „részt vettünk országgyűlési, Európa parlamenti választáson is, legutóbb pedig a Fudan egyetemmel kapcsolatos szavazáson bizonyítottunk. Tagjainkat mi toborozzuk, és képezzük országszerte több helyszínen, és ők újra és újra bebizonyítják elkötelezettségüket és szakértelmüket.” Szerződés alapján az Egységben Magyarországért mellett a Kétfarkú Kutyapárttal működik együtt, a tagokat ezek a pártok delegálják.
  • „A 20k22 a Tiszta Választásokért Alapítvány kezdeményezése, a hat ellenzéki párt megbízásából. A 20k22 nem köthető kizárólagosan egyetlen vezető politikushoz vagy párthoz sem, a csapat tagjai a Tiszta Választásokért Alapítvány önkéntesei. A 20k22 az ellenzéki összefogás pártjai számára nyújt támogatást a szavazatszámlálók toborzásában, képzésében, beosztásuk koordinálásában és a választás-napi lebonyolításban.” A Tiszta Választásokért Alapítvány kurátora Tordai Csaba ügyvéd, a fővárosi vagyonkezelő igazgatóságának elnöke.

Utóbbi választási visszaéléseket bejelentő oldalt is működtet.

Kik számolják?

A 10 ezer szavazókör mindegyikébe kell egy jegyzőkönyvvezető és egy szavazatszámláló bizottság, legalább öt taggal. Közülük hármat az önkormányzat választ (választott tagok), ők kapnak is mintegy 30 ezer forintot ezért, illetve kell két póttag, ha a pártdelegáltak nem adják ki a minimum ötfős létszámot. De idén arra lehet számítani, hogy mindenhol lesz 2-2 kormánypárti és egyesült ellenzéki számláló (megbízott tagok), plusz amennyit még a többi országos párt delegál. (Ők ingyen dolgoznak, illetve, akinek olyan a munkaviszonya, az egy fizetett munkaszüneti napot igényelhet a választás utáni hétfőre, amit a munkáltatójának megtérít a Nemzeti Választási Bizottság.)

Kevesen gondolják végig, mondja Pákozdi Éva, a Számoljuk Együtt alapítója, hogy ez azt jelenti, hogy április 3-án 3200 településen több mint 100-110 ezer, előre felkészített embert kell megmozgatni, koordinálni.

Sütő-Nagy István, a szavazókör elnöke és Nagy Judit szavazatszámláló bizottsági tag lezárja az urnát az önkormányzati választáson a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolában kialakított 53-as szavazókörben 2019. október 13-án
photo_camera Sütő-Nagy István, a szavazókör elnöke és Nagy Judit szavazatszámláló bizottsági tag lezárja az urnát az önkormányzati választáson a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolában kialakított 53-as szavazókörben 2019. október 13-án Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

A magyar választási rendszer úgy biztosítja a szavazatszámláló bizottság pártatlanságát, hogy a választott tagok elvben semlegesek, a választáson induló ellenérdekelt felek által delegált számlálók pedig egymást kiegyensúlyozzák, és a bizottságon belül a számlálók egymás munkáját is ellenőrzik - írja a 20k22 kisokosa. A választási bizottságnak nem lehet tagja például képviselő és jegyző, illetve párt vagy választókerületi jelölő szervezet tagja. Ezért halljuk azt sokszor, hogy

civilek számolják a szavazatokat, miközben a pártok delegálják őket.

Az egyik szavazatszámláló, akivel beszéltem, pont ezt nehezményezte (mellesleg az EBESZ is). Nem követi szorosan a politikát, nem elkötelezett szavazója egyik pártnak sem, és sokkal jobban érezte volna magát, ha ténylegesen civilként lehet jelen a szavazókörben. Azt viszont fontosnak tartotta, hogy amennyire lehetséges, szabályosan menjen a folyamat, ezért vállalta, hogy a lakhelyétől távoli szavazókörbe megy. Egy olyan barátjával közösen jelentkeztek, akinek van nyaralója a Balaton-felvidéken, így ott tudnak aludni előző este, hogy aztán hajnalban szolgálatra jelentkezzenek egy környékbeli faluban. Volt már esküt tenni, amihez szabadnapot kellett kivennie, de az már nem fért bele, hogy a választókörzeti oktatáson is részt vegyen - ez viszont nem is kötelező.

Egy másik delegált már a sokadik szavazatszámlálására készül. Pesten él, de a Dunakanyarban lévő hétvégi háza 5 km-es sugarát jelölte meg mint célterületet, és eszerint is osztották be. Mivel rutinos számláló, próbálta elsunyulni az online képzést, mire felhívta a 20k22, hogy minden rendben van-e. Ezek után letolta az online képzést, amit meglepően profinak tartott, bár az ő ízlésének kicsit túl sokat hangsúlyozták, hogy potenciálisan hogyan csalhat a Fidesz és a többi delegált. Az eskütétel helyszínével volt egy kis kavarodás nála és még sokaknál, ezért elnézést is kértek a szervezők, de a helyzet gyorsan rendeződött.

Biri Józsefné, a felsősimai 83-as számú szavazókör szavazatszámláló bizottságának tagja érkezik a mozgóurnával az európai parlamenti választás napján özv. Szekeres Jánosnéhoz 2014. május 25-én
photo_camera Biri Józsefné, a felsősimai 83-as számú szavazókör szavazatszámláló bizottságának tagja érkezik a mozgóurnával az európai parlamenti választás napján özv. Szekeres Jánosnéhoz 2014. május 25-én

A hivatalos Facebook-oldalon folyamatosan jönnek az észrevételek, morgások a fennakadások miatt, de a 20k22 derekasan válaszolgat, és közben nem ritkák az ilyen lelkes kommentek sem:

  • Ma letettük az esküt Ilken, az ukrán határ mellett. Telefonon egyeztettünk a jegyzővel, korrekt eljárás volt. 600 km-t autóztunk 3 mondat miatt! Hálás köszönet a 20K-nak a szervezésért, mindenkinek kitartást! Hajrá!

„Tényleg fantasztikusak az emberek. Mi sem tudunk mást mondani igazából, lenyűgöző, hogy mennyi mindent megtesznek azért, hogy tiszták legyenek a választások” - mondta Ruskal-Klemm Csilla. „A szavazatszámlálókat arra kérjük, hogy proaktívan vegyék fel a kapcsolatot azzal a jegyzővel, ahol számolni fognak, hogy egyeztessenek az eskü időpontjáról, mivel csak az számolhat április 3-án, aki letette az esküt.”

A szóvivő figyelmeztet, hogy a majdnem 28 ezer jelentkező ellenére nem biztos, hogy mindenkit be tudnak osztani a nem egészen 21 ezer helyre. Egyes szavazókörökbe túl sokan akarnak menni, miközben még vannak fehér foltok, elsősorban Szabolcsban, Borsodban és Zalában, a kistelepüléseken. Olyan is előfordul, hogy a helyi lakosok nem mernek jelentkezni, ezért próbálják most az ilyen helyekre a már jelentkezett önkénteseket átmozgatni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.