A Dél-Afrikai Köztársaságba ékelődő kis, hegyi ország, Lesotho az utóbbi húsz évben halálos rivalizálás színterévé vált, ráadásul a felszínen banálisnak tűnő okok miatt. Az egykor a pihenő bányászok által énekelt famo zene szövegei egyre agresszívabbá váltak, az erőszak és a vérbosszú a zenészek életébe is beköltözött. Olyannyira, hogy tavaly az alig kétmilliós lakosú Lesotho a World Population Review adatai alapján Afrikában az első, a világon pedig a hatodik volt a legtöbb gyilkosságot regisztráló országok között. A BBC riportban mutatta be a jelenséget, egykori famo zenészekkel együtt, akik mára az öldöklések miatt teljesen kiábrándultak. És ahogy az kiderült, a dolgok mélyén sokkal komolyabb ügyek húzódnak a gyerekes sértődéseknél.

Tavaly, amikor három év után egy bányász karácsonyra hazament a családjához Dél-Afrikából, szilveszterkor megölték, három másik emberrel együtt. Az ismerősei szerint azért, mert árulónak tartották, hogy az egyik famo csoport által ellenőrzött bányából átment dolgozni a másikéba. Azon a héten még legalább három embert lelőttek, amit szintén a famo számlájára írtak. Február elején öt nap alatt öt embert gyilkoltak meg, köztük egy ügyvédet, aki bandatagokat is képviselt peres ügyekben. Április elején lelőttek egy nőt az ötéves gyereke szeme láttára, a napokkal korábban eltűnt férje testét később találták meg. Valószínűleg a férfi is egy famo bandának volt útban. És ez nem is az összes idei ügy.

Pedig a famo története abszolút nem indult véresen. Lesotho hegyeiben sokáig a félnomád pásztorkodás volt a szotó nép jellemző életformája. Vándorlás, terelés közben énekeltek, kántáltak az emberek, ezek az énekek spontán szóbeli költészetként alakultak, ahogy az utazók igyekeztek valamivel elütni az időt.

Szeszotó nyelven a vándorok himnuszainak hívták ezeket az eredendően nagyon költői, de szekuláris dalokat.

A famo ilyen himnuszokból alakult ki az 1920-as években, amikor elkezdtek a férfiak Lesothóból a Dél-Afrikai Köztársaság hegyeibe ingázni, gyémántot és aranyat bányászni. A vendégmunkások a bányában énekelték a famót, és pihenéskor, az illegális kocsmákban is, ahol kialakult hozzá egy tánc, amit a férfiakat kísérő nők adtak elő. A név is a szeszotó „wafamola” szóból ered, ami azt a mozdulatot jelenti, amikor a nők felcsapták a fenekükön szoknyájukat. Az éneket a 20. század közepén kezdték koncertinával, majd tangóharmonikával kísérni, később dobbal, esetleg basszussal is kiegészítették. Ma is ez a legnépszerűbb műfaj, de élő koncertek már nem nagyon vannak, mert túl veszélyes lenne.

De ahogy a famo kialakulása összefügg a vendégmunkásokkal, úgy a feketemunkával, az illegális bányászattal és a helyi bűnszervezetekkel is.

A férfiak jelentős része ma is bányász vendégmunkásként keres pénzt, 3-9 hónapig egy évben. Az illegális aranybányászat a Dél-Afrikai Köztársaságban zajlik, leginkább Gautengben és Welkomban, amit szotó bandavezérekből álló szindikátusok irányítanak. A mai bandák a Marasheából eredeztethetők, amely azért alakult a ‘40-es években, hogy megvédjék magukat és a szotó vendégmunkásokat, mivel sem a fehérek, sem a helyi népcsoportok nem fogadták őket túl szívesen Dél-Afrikában. A Marasheából gyorsan bűnszervezet lett, drogcsempészettel, zsarolással, emberrablással és öldökléssel.

Keleti part vs. nyugati part, kicsiben

A különböző famo csoportok eleinte csak azt a célt szolgálták, hogy a zenészek segítsék egymást betegség vagy halál esetén, azonban ahogy több lett a zenész, úgy zsugorodtak a megélhetési lehetőségeik és váltak egymás konkurenciájává. A zenészeket és rajongóikat a tradicionális, vállra vetett gyapjútakaró színe és mintája különbözteti meg egymástól. A terenék sárgát viselnek, a seakhik kék-feketét. A terenék alapítója Mosotho Chakela volt, az egyik legnagyobb famo sztár.

Zakes Mda dél-afrikai író 2021-es regénye, a Wayfarers’ Hymns is a famo gyilkosságokról szól, és mint mondja, a népszerű zenészek és a Marashea bandavezérek szerepe az utóbbi években egyre inkább összemosódott. „Mafetengben minden hétvégén eltemetnek egy csomó zenészt és hozzájuk köthető embert, akik ebben a háborúskodásban halnak meg. A területért, a rajongókért, és az illegális bányászatban elfoglalt helyért megy a harc” - mondta az író egy interjúban.

link Forrás

A gyilkosságok 2004-ben kezdődtek, amikor egy famo zenész állítólag lelőtt egy másikat, és ez elindította a végeláthatatlan bosszúhadjáratot. A szövegek egyre agresszívabbak, egyre dühösebbek lettek, és már több száz ember halt meg a rivalizálás miatt - nemcsak zenészek, hanem producerek, rajongók, családtagok, ügyvédek, bárki, akinek közük volt hozzájuk.

„Elmennek a házadhoz, hogy megkeressenek. Ha nem vagy ott, megölik a feleséged, a gyerekeid, kiirtják az egész családod. Egész falvak váltak árvává a famo miatt” - mondta a BBC-nek Sebonomoea Ramainoane, egy régi koncertszervező.

A szövegek hemzsegnek a toxikus maszkulinitástól: háborúról szólnak, kihívják egymást, fegyvereket fitogtatnak, a nőket alázzák. A szövegekben célozgatva sértegetik a másikat, és neveket ugyan nem mondanak, mégis, az, akiről szól, felismeri magát. És akkor valaki előbb-utóbb bosszút áll a dalért.

Tavaly augusztusban egy banda tagjai körülvettek és szitává lőttek egy rendőrt, de rajta kívül is a famo-harcok áldozatává vált már a védelmi erők számos tagja. Egy 2017-es hármas gyilkosság februári tárgyalásán Mpheheletse Khatleli főfelügyelő azt mondta, hogy az a három civil, akit katonák lelőttek, valójában mind famo bandatag volt, akik egy katona korábbi haláláért voltak felelősek. Khatleli azt is elmondta, hogy úgy tudja, nemcsak azért ölnek meg rendőröket és katonákat a bandatagok, hogy elvegyék a fegyverüket, hanem azért is, mert előléptetik azokat, akik rendőrrel vagy katonával végeznek.

Zakes Mda szerint az öldöklésről egyébként újságokban sem nagyon lehet olvasni, legfeljebb annyit, hogy „négy vendégmunkást holtan találtak az út mellett”. „Sosem járnak utána, kik lehettek, miért voltak ott. Amikor hallgatod ezt a zenét, olyan szép, szinte gyógyít, csodálatos líraisággal, mégis annyi halált okoz, ami nagy ellentmondás” - mondja.

A bandák közötti erőszak miatt sokan menekülni kényszerülnek, vannak, akik csak országon belül, mások messzebbre. Ha egy családban nem ölnek meg mindenkit, akkor még a szerencsésebbek közül valók, mert máshol talán békén hagyják őket.

Fájdalom és félelem

A seakhik közé tartozott Bereng Majoro, művésznevén Lekase is, aki már visszavonult, de valaha ő is a rivalizálás híve volt. Volt, hogy neki is bujkálnia kellett, és mindig hordott magával fegyvert. Azt nem árulja el, hogy ölt-e embert, de azt igen, hogy mindig visszavágott: „Ha láttam, hogy valakit eltemetnek, tudva, hogy más bandák ölték meg, dühös voltam. Úgyhogy bosszút kellett állnom.”

Lekase végül teljesen kiábrándult az erőszakból, és felhagyott a zenéléssel is. Most a háza melletti kertjében gazdálkodik, van néhány csirkéje és egy óriási teknőse.

„Nagyon szomorú vagyok és mérges azokra, akik rávettek, hogy énekeljek. Előtte nem harcoltam, és senki sem harcolt velem. De miután énekelni kezdtem, rengeteg ellenségem lett.”

A 73 éves, egykor a famo királynőjének nevezett Puseletso Seema gyerekként maga is pásztorkodott, majd táncos és énekes lett belőle. Fénykorában stadionokat töltött meg Afrika-szerte, ma nyomorog. Tőle, mint mondja, már fiatalkorában is féltek a férfiak, mégis úgy gondolja, csak azért nem akarta senki megölni, mert nő. „Azzal akarják bizonygatni a férfiasságukat, hogy fegyverük van” - mondja. Szerinte az irigység az egész háborúskodás oka. Ő maga soha nem sértegetett másokat a szövegeiben, inkább az életéről énekelt: a szerelemről, a házassága kudarcáról.

link Forrás

A hírneve miatt őt is többször kirabolták. Ellopták a lemezeit, és a harmonikáját is, azóta nem tud pénzt keresni, pedig egyedül próbálja felnevelni az unokáit és több más helyi árvát. „Ha meglenne a hangszerem, nem fogyott volna ki a gáz, nem fogyott volna el a kukoricalisztünk, meglenne mindenük, amire szükségük van.” Már ő is bánja, hogy famo zenész lett.

„Fájdalmat érzek. Meg lehetett élni a zenéből, de most küszködünk, hogy egyről a kettőre jussunk. Ünnepelt zenész vagyok, mégis koldus. A famo összetörte a szívem” - mondja.

A famo királynőjével ellentétben Salope Mohlobuti nem riadt vissza attól, hogy másokat inzultáljon. Utolsó dalában az unokatestvére gyilkosait cukkolta, kisfiúknak nevezve őket. Salopét is megtalálták a szöveg miatt, 2010-ben lőttek le az otthonában. A fia, a most 17 éves Malefetsane azt mondja, inkább egész életében marhapásztor marad, mint hogy zenéljen. „Már nem nagyon hallgatok ilyen zenét, mert olyan provokatívak a szövegek. Csak a gyilkolásról szól, és nem akarom, hogy ehhez közöm legyen. Ez a zene megölte az apámat” - mondta.

Még csak zenésznek sem kell lenni, dj-k is a famo áldozataivá váltak már. „Ha műsort csinálsz, oda kell figyelni, hogy minden alkalommal minden bandától játssz zenét. Ha egyet kihagysz, rád sütik, hogy nem szereted őket, aztán lelőnek” - nyilatkozta a BBC-nek Tsepang Makakole, a MoAfrika FM műsorvezetője.

Felfelé vezető szálak

Volt falu, ahol már dühükben és félelmükben tüntetni kezdtek az emberek, de sokszor a falvak, városok vezetőit is megfenyegetik a bűnözők, hogy ne beszéljenek a gyilkosságokról.

Sokak szerint a rendőrség is összejátszik a bandákkal, ahelyett, hogy megvédenék az embereket. 2021 novemberében például egy nagyobb lesothói város, Mafeteng rendőrörséről eltűnt 75 fegyver. A helyettes belülgyminiszter, Maimane Maphathe szerint a rendőrök egyszerűen eladták őket famo csoportoknak. A lopás miatt azóta sem vontak felelősségre senkit.

Bár a hivatalos álláspont szerint a kormány zéró toleranciával viseltet a bűnügyekbe keveredő rendőrök iránt, a terenék egyik vezetője, Ntei Tsehlana áprilisi meggyilkolásáig mégis a belügyminisztériumban dolgozott sofőrként. A BBC még találkozott vele halála előtt, de ő tagadta, hogy a terenék illegális dolgokkal foglalkoznának - szerinte a csoport csak temetkezésben segédkezik a rászorulóknak. Tagadta azt is, hogy gyilkosságokat rendelne el: „A csoport vezetőiként próbáljuk megállítani az öldöklést… Csak néha nem vagyok képes rá, mert a tagjaink azt mondják: Nem nézhetünk félre, amikor ránk támadnak” - mondta.

Tsehlanát egy párt által rendezett koncerten lőtték le, állítólag a terenéken belüli riválisai. A rajongói több férfit átadtak a rendőrségnek, akiket a támadással gyanúsítottak, de a rendőrség gyanúsítás nélkül szabadon engedte őket, mondván, még nyomoznak. Az pedig, hogy mindez pártrendezvényen történt, egy újabb törésvonalat és még erősebb politikai beágyazottságot mutat a bandák között.

link Forrás

„Tönkretették a famo ipart a belháborúk” - mondja Puseletso Seema. A gyilkosságok már a szomszédos Dél-Afrikába is átterjednek, de hiába minden békítő szándék, egyelőre úgy tűnik, sem a lesothói hatóságok, sem az egyház nem tud hatni a bandákra, hogy fejezzék be a háborúskodást. Amíg ilyen nagy a szegénység és a munkanélküliség az országban, addig erre egyébként sincs sok esély.

(További források: The Conversation, The Reporter, Lesotho Times)