Novák Katalin putyinozással és szovjetezéssel igyekezett visszanyerni a lengyelek jóindulatát

május 17., kedd 16:59
12

Megválasztása után Novák Katalin első külföldi útja Lengyelországba vezetett, hogy megpróbálja helyrehozni az orosz-ukrán háború miatt megromlott kapcsolatokat. Már a szombati beiktatási beszédét is úgy hangolta, hogy jó pontokat szerezzen náluk.

Andrzej Duda lengyel elnök a találkozó után tartott sajtótájékoztatón azt mondta: „Az elnök asszony döntése, hogy első lépései Varsóba vezettek, annak a jele, hogy a Lengyelország és Magyarország közötti barátság folytatódik, amit nagy örömmel fogadok.

A lengyel elnök szóba hozta Magyarország és Oroszország kapcsolatát is. Szerinte a magyar gazdaság erősen kötődik az oroszokhoz, amin nehéz gyorsan változtatni, Lengyelországnak könnyebb dolga volt, mert már jóval korábban elkezdték átalakítani az energiarendszerüket. Azt mondta, Novák Katalin tökéletesen megértette őt, amikor arról beszéltek, hogy a hatodik szankciós csomag elfogadására is szükség van az oroszok ukrajnai háborúja miatt.

Novák Katalin és Andrzej Duda Fotó: WOJTEK RADWANSKI/AFP

Novák Katalin arról beszélt, hogy Magyarország energetikai szempontból nem független ország, szükség van az Oroszországból érkező energiaforrásokra, tehát nehezebb helyzetben vagyunk, mint a legtöbb európai uniós ország. Emlékeztetett arra, hogy megszavaztuk az Európai Unió öt szankciós csomagját Oroszország ellen. Egyben megköszönte Andrzej Dudnak, ha segít a hatodik szankciós csomagban is érvényesíteni a Magyarország számára fontos szempontokat.

Novák szerint nem elsősorban diplomáciai lépés, hogy első külföldi útja köztársasági elnökként „lengyel barátainkhoz vezetett, hanem magától értetődik, ezeréves barátságunkból következik”, és abból is, hogy a lengyelek és a magyarok értékeikben a mai napig közel állnak egymáshoz. „Mindketten hasonló alapokon állunk, fontos számunkra a keresztény meggyőződés, a hit, a hagyományos családok védelme és nemzeteink érdekei” - mondta.

Novák beszélt arról is, hogy Magyarország és Lengyelország arra szólítja fel az Európai Bizottságot, intézkedjen annak érdekében, hogy megkapják a helyreállítási alapból nekik jogosan járó összegeket. „Magyarország elemi érdeke, hogy energetikai szempontból is több lábon álljon, növeljük szuverenitásunkat, Oroszországtól való függetlenségünket ebben a vonatkozásban is, erre viszont forrásokra van szükség.”

A magyar köztársasági elnök az orosz-ukrán háborúról azt mondta, ha béke lenne, a fiatalok családalapítása, gyermekvállalása lehetne a fő téma, de a közös szomszédban, Ukrajnában immár 83 napja háború van, amit Oroszország indított. Édesanyaként és államfőként is megrázónak nevezte a hírekben látott képeket és személyes tapasztalatait a háborúval kapcsolatban, ezért ismertette azt a tíz pontot, ami Magyarország válasza a háborúra.

Kiemelte, hogy Magyarország elítéli a putyini agressziót, egy szuverén állam fegyveres megtámadását.Örökre nemet mondunk a Szovjetunió visszaállítását célzó minden törekvésre, békét akarunk itt, Magyarországon és a szomszédos országokban is, a békét akarjuk megnyerni, nem a háborút. Ez nem a mi háborúnk, de ellenünk, a békeszerető, biztonságra és gyarapodásra vágyó magyarok ellen is vívják, követeljük a háborús bűnök kivizsgálását, és megbüntetését” - mondta. Kiemelte, hogy Magyarország nem semleges, az ártatlan áldozatok és az igazság oldalán áll.

Elmondta, hogy Lengyelország és Magyarország hasonló nehézségekkel szembesült, amikor a háború kitörésekor elindult a menekültek áradata a két ország felé, de mindkét ország jelesre vizsgázott emberségből. Novák a személyes elnöki keretéből 5 millió forintot ajánlott fel, hogy az Ukrajnából menekült gyermekeknek minden segítséget megadhassanak a varsói Názáreti Nővérek Általános Iskolában és Gimnáziumban.

A megbeszélés után Novák Katalin megkoszorúzta Lech Kaczynski köztársasági elnök szobrát a Pilsudski-téren, majd a Názáreti Nővérek Általános Iskola és Gimnázium kertjében megtekintették Korompay Emánuel Aladár katona, a katyni tömeggyilkosság magyar áldozata emlékére ültetett tölgyfát. A Miniszterelnöki Hivatalban Novák Katalin Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel, majd Agnieszka Kaczmarskával, a szejm kancelláriavezetőjével találkozott. (Wprost/MTI)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt