„A második világháború óta példa nélküli az orosz-ukrán háború, Európa ilyet Adolf Hitler óta nem látott” – kezdte az orosz-ukrán háború földrajzi viszonyait vázoló előadását Karácsony Dávid, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóintézet Földrajzi Intézetének tudományos munkatársa az intézet által szervezett, „Az orosz-ukrán háború háttere és kárpátaljai vetületei” című konferenciájának első előadója. A háború léptékét egy adatsorral jellemezte, amely az egykori Szovjetunió területén zajló, javarészt befagyott konfliktusok által érintett területek és népesség nagyságát hasonlította össze.

Jellemző, hogy Ukrajnában az orosz invázió február 24-i kezdete előtt is nagyobb területet – 45 ezer négyzetkilométert – és jóval több embert – kb. 6,5 milliót – érintett, mint az összes többi konfliktus együttvéve. Az oroszok február 24. óta további 82 400 négyzetkilométert szálltak meg, vagyis összesen már Magyarországnál jóval nagyobb területet tartanak megszállva Ukrajnában. A megszállt területeken tízmillió ember élt.

Karácsony megfigyelése szerint fontos fejlemény, hogy míg a 2014-15-ös konfliktusban alapvetően urbánus, orosz ajkú népesség került orosz megszállás alá, és a hibrid invázió városi terekben volt sikeres, a február óta tartó műveletekben éppen az orosz ajkú városok állnak leginkább ellen, az orosz hadsereg a ritkán lakott ukrán vidéket tudta megszállni. Ezt több térképpel is illusztrálta, és mint mondta, míg 2014-15-ben a magyarországi átlagnál 1,5-szer sűrűbben lakott területeket foglaltak el, a mostani háborúban a magyar átlaghoz képest fele olyan sűrűn lakott területeken tudott haladni az orosz hadsereg.

A háborúnak korábban sem volt egyértelmű kapcsolata az etnikai-nyelvi viszonyokhoz, de mostanra teljesen elszakadt ettől a logikától.

Karácsony meglátását intézetigazgatója, Kocsis Károly is megerősítette, szerinte sincs semmi köze az etnikai viszonyokhoz a harcoknak, a most megszállt területeken az orosz népesség aránya mindössze 11 százalék, és az orosz ajkú városok közül csak Herszont és pusztító ostrom árán Mariupolt sikerült elfoglalniuk.

Most zajlik a döntő ütközet Szeverodoneckben

A harmadikként felszólaló Rácz András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai és Védelmi Kutatások Intézetének tudományos főmunkatársa hangsúlyozottan magánvéleményét ismertetve arról beszélt, hogy a most Luhanszk területén zajló harcok – amelyek menetét folyamatosan követjük és ismertetjük – döntő fontosságúak. Az erőviszonyokról elmondta, hogy ezen a szűk területen vetik be az oroszok Ukrajnában jelenleg szolgáló 95 zászlóaljharcsoportjuk (BTG) kétharmadát, velük szemben az egész területen eredetileg tíz dandárnyi, Szeverodoneck városánál, amit közvetlenül 25, legfeljebb félig feltöltött BTG (mintegy tízezer katona) támad, de Popaszna irányából további 25 (összesen akár húsz-huszonkéteres létszámú) BTG is támogat, eredetileg négy ukrán dandár védett. Négy dandár teljes feltöltöttség esetén is legfeljebb 12-14 ezer katonát jelent, ez a létszám a harcok egy hónappal ezelőtti kezdete, a folyamatos orosz tüzérségi és légitámadások miatt jelentősen megcsappanhatott. Volodimir Zelenszkij elnök a hét elején napi 50-100 ukrán katona haláláról számolt be, de a harcképes erők létszámát a sérültek és a fogságba esettek is csökkentik.

A szeverodonecki csatáról az alábbi tweetben közöltek közül az első a legnagyobb felbontású térkép, a második a csata tágabb környezetét mutatja, a harmadikon pedig a Harkiv környéki, az elmúlt napokban elakadt ukrán ellentámadás is látható:

link Forrás

Rácz elemzése szerint a Szeverodonecki csatában az oroszok célja az ukrán erők körbezárása, mivel a körülzártak élete komoly zsarolási potenciál. 2015-ben két esetben, Ilovajszk és Debalceve városánál sikerült nagyobb ukrán erőket körülzárniuk, amivel rákényszerítették az akkori ukrán elnököt, Petro Porosenkót a két minszki tűzszüneti egyezmény aláírására, a harctéren kialakult status quo elfogadására.

Rácz szerint a háború kimenete szempontjából pillanatnyilag a szeverodonecki csata a legfontosabb, de legalább ilyen fontos figyelemmel követni a nyugati fegyverszállításokra is. Ezekkel a fegyverekkel az ukránok képesek lehetnének felmenteni a keleti arcvonalon szolgáló erőiket. „A fegyverszállítások késedelme napi szinten kerül ukrán katonák és civilek életébe, kimutatható területi és katonai veszteségeket okoz” – hangsúlyozta a kutató.

Ezen felül figyelemmel kell kísérni Oroszország rejtett mozgósítását. Vlagyimir Putyin nem hirdetett hadiállapotot, a háborút a hivatalos orosz kommunikációban még mindig különleges katonai műveletnek hívják. Ezért nyílt mozgósításra nincs lehetőség, most különböző ösztönzőkkel próbálják visszahívni a seregbe. Mivel az elmúlt napokban a tartalékos erőknél rendszeresített T-62-es tankokat – ez igen elavult, hatvan éves technika – csoportosítottak át az ukrán határhoz, feltehetően valamilyen szinten sikeres volt ez a mozgósítás.

Rácz később kérdésre válaszolva azt mondta, arra aktuálisan nem lát esélyt, hogy az ukránok komoly ellentámadást indítsanak. Egyrészt látható, hogy harkivi offenzívájuk is kifulladt, másrészt a Donbászban a terepadottságok nem kedveznek a támadóknak, és amíg nem érkeznek be nagy számban a modern nyugati tüzérségi eszközök és a lőszer, addig bizonyosan nem is volna esélyük áttörésre. A helyzet leghamarabb a nyár végére változhat, de addig annyi ismeretlen változó alakíthatja a helyzetet, hogy jóslásra nem vállalkozott.

A szolidaritás lehet az ukrán–magyar kapcsolatok fejlesztésének az alapja

A konferencia utolsó részében azt vizsgálták, hogy milyen vetületei vannak a háborúnak Kárpátalján. Itt a Földrajztudományi intézet három kutatója, Erőss Ágnes, Kovály Katalin és Tátrai Patrik előre bocsátották, hogy mivel Ukrajnában 2001-ben végeztek utoljára hivatalos népszámlálást, némileg a sötétben tapogatóznak, bár egy Kárpátalján 2017-ben készült felmérés azért ad némi támpontot. Az alapján látható volt, hogy a 2014-es majdani forradalmat követően kirobbant első orosz-ukrán háborút követően megugrott a kivándorlás Kárpátaljáról, így a magyar népesség létszáma több mint tíz százalékkal, 150 ezerről 130 ezerre csökkent. A mostani helyzetről inkább csak anekdotális tapasztalataik voltak. Kovály maga is kárpátaljai, családja jelenleg is ott él. Elmondása szerint a háború első napjaiban a legnagyobb magyar népességű körzetből, a beregszásziból a népesség 30-50 százaléka menekülhetett el, de ahogy azt Tátrai Patrik is kiemelte, a népességmozgás nem egyirányú, azóta sokan vissza is térnek. Mindazonáltal a távozók elsősorban fiatalok és családosok, ami hosszú távon is kedvezőtlen hatással lehet a kárpátaljai magyar népesség létszámára.

A Telex érdeklődésére, hogy a háború, különös tekintettel a magyar és az ukrán kormány közti feszültségre, élezte-e a nemzetiségi konfliktust, a konferencián vendégként részt vevő Ljubov Nepop ukrán nagykövet határozott nemmel válaszolt. „Az ukrajnai magyarokat senki sem hibáztathatja a két ország vitáiért" – mondta, egyben külön megemlítette, hogy a munkácsi 128. dandár részeként sok magyar is harcol az ukrán hadseregben az oroszok ellen. Kovály személyes tapasztalatai alapján megerősítette a nagykövet asszonyt. „Nem láttam kiéleződni az etnikai konfliktusokat” – mondta. Inkább azt tapasztalta, hogy „nagy volt a szolidaritás, mindenki megpróbált segíteni a menekülteken”. Kárpátaljára a háború kezdete óta 400-500 ezer belső menekült érkezett.

Nepop nagykövet ezután még külön kifejezte háláját a szolidaritásért, amivel a magyarok, a magyar nép az ukrán menekültekhez viszonyul, a „szívélyes fogadtatásért, amivel a menekülteket várják”. „Remélem ez marad az alapja az ukrán-magyar kapcsolatok fejlesztésének” – mondta.