Közelebb az Unióhoz, messze a háború végétől

háború
2022 június 17., 12:44

Ukrajna egy lépéssel közelebb került az uniós csatlakozáshoz, miután az Európai Bizottság elnöke bejelentette: támogatja, hogy hivatalosan is tagjelöltté váljon. Ugyanezt a döntést hozták meg Moldovával kapcsolatban is. Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke ukrán nemzeti színekben tette meg bejelentését.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint ezzel közelebb hozták Ukrajna győzelmét a háborúban, és hálás Von der Leyennek a „történelmi döntésért”.

Oroszország kevésbé örült a hírnek. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt mondta, nagyon erősen követik az eseményeket, mivel tudják, hogy az Európai Unióban igyekeznek szorosabbra vonni a katonai együttműködést. Sokadszor is elmondta, hogy az orosz propagandában „különleges katonai műveletnek” nevezett háború célja a Donbászban élők megvédése az ukrán erők „barbár támadásaitól”.

photo_camera Ursula von der Leyen Fotó: KENZO TRIBOUILLARD/AFP

Eközben a horvát elnök bejelentette, hogy Ukrajna EU-tagjelölti státusát a horvát kormánynak olyan feltételhez kell kötnie, amely kategorikusan leszögezi, hogy Bosznia-Hercegovinának is még aznap meg kell kapnia. Zoran Milanovic hangsúlyozta, nincs az ellen, hogy Ukrajna elinduljon az európai úton, de Bosznia-Hercegovina biztonsági és minden más értelemben jobb állapotban van, mint Ukrajna, és semmi, sem gazdasági, sem biztonsági, sem emberi okai nincs annak, hogy Bosznia-Hercegovina ne ugyanolyan bánásmódban részesüljön, mint Ukrajna.

„Oroszország stratégiai értelemben elvesztette a háborút”

Erről Tony Radakin brit vezérkari főnök beszélt, aki úgy látja, az oroszok nagyon súlyos veszteségeket szenvednek mind a katonák, mind a fejlett rakéták számában, és sosem lesznek képesek elfoglalni egész Ukrajnát.

A Guardian által összefoglalt interjújában arról beszélt, Putyin apró sikerekért áldozta fel szárazföldi erejének negyedét, egyetlen stratégiai célját sem érte el, sőt gyengült a pozíciója, miközben a NATO erősödött.

Úgy véli, az oroszok a következő hetekben legfeljebb „taktikai sikereket” érhetnek el, és nap mint nap mindössze pár kilométert haladnak előre.

A brit hírszerzés szerint a háború támogatása sem egységes Oroszországban, nagy valószínűséggel több magas rangú tisztviselőt félreállítottak, amiért ellenvéleményt fogalmaztak meg. Az üzleti életben is sokan elégedetlenek lehetnek, legalábbis az alapján, hogy a hivatalos kérvények alapján 15 ezer dollármilliomos igyekszik elhagyni Oroszországot. Ennek persze oka lehet az is, hogy a szankciók elől menekülnek, mindenesetre az orosz gazdaság közép- és hosszú távon rosszul jár a távozásukkal.

Lavrov szerint nem szégyellik

Az orosz külügyminiszter a BBC-nek adott interjújában tagadta, hogy lerohanták volna Ukrajnát, továbbra is „különleges katonai műveletről” beszélt, amivel állítása szerint meg akarják mutatni a Nyugatnak, hogy bűncselekmény Ukrajnát behúzni a NATO-ba. (Ukrajna nem tagja a NATO-nak.)

Amikor a Jahidne nevű faluban készült ENSZ-jelentésről és az orosz katonák kegyetlenkedéséről kérdezték, megkérdezte, hogy vajon nácikkal szemben követték-e el őket. Szerinte az ENSZ képviselői nyugati nyomás alatt dolgoznak, és álhíreket kell alátámasztaniuk.

„Oroszország nem makulátlan. Oroszország az, ami. És nem szégyelljük megmutatni, kik vagyunk.”Lavrov a brit kormánynak is üzent: „Mind [Boris] Johnson, mind [Liz] Truss külügyminiszter nyíltan kimondja, hogy »le kell győznünk«, »térdre kell kényszerítenünk« Oroszországot” – mondta, hozzátéve, hogy: „Rajta hát, tegyétek!”

Szergej Lavrov június 9-én Jerevánban.
photo_camera Szergej Lavrov június 9-én Jerevánban. Fotó: Sputnik via AFP

Az ukránok azt állítják, újabb orosz hadihajót süllyesztettek el

A védelmi minisztérium közlése szerint a hajóval lőszert, fegyvereket és katonai reősítést küldtek a korábban elfoglalt Kígyó-szigetre. A hajót két Harpoon rakétával találták el, amelyek a nyugati fegyverszállítmányok részeként érkeztek Ukrajnába.

link Forrás

Fronthelyzet

Szeverodoneckben az ukrán erők még mindig kitartanak az Azot műtrágyagyár ipartelepén, ahonnan a luhanszki kormányzó szerint lehetetlen és fizikailag veszélyes a civilek tálvozása a folyamatos harcok miatt. Szerhij Hajdaj szerint 568-an vannak a menedékhelyen, köztük 38 gyerek.

Az oroszok eközben Liszicsanszk átkarolásával is próbálkoznak, a fő csatatértől északabbra Harkiv fölött pedig próbálják visszaszorítani az ukrán erőket az államhatár közeléből.

A délnyugati fronton az ukrán vezérkar szerint az oroszok továbbra is a másodlagos védvonalaik megerősítésén dolgoznak, amelyekbe visszahúzódhatnak az előretörő ukrán erők elől.

Ebben a cikkben részletesebben is olvashat a harcok állásáról.

Hologram

A háború kezdete óta sokszor előfordult, hogy Zelenszkij élő videóban jelentkezett be egy-egy nemzeti parlament, vagy más testület ülésére. A párizsi VivaTech konferencián ezúttal a hologramja mondott beszédet, arra kérve a techcégek képviselőit, segítsenek digitalizálni, újjáépíteni Ukrajnát.

Elismerte: ritka dolog, hogy kormányfők hologramként szóljanak az emberekhez, de mint mondta, nem csak ezen a módon akarja megidézni a Csillagok háborúját. „Le fogjuk győzni a Birodalmat is”.

Címlapkép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. LUDOVIC MARIN/AFP

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.