Szívesen fizettek volna többet, de úgy érzik, így már semmi értelme vállalkozniuk

Lezárt tartalom a Kör tagjainak
július 14., csütörtök 12:53
23

Szerda délelőtt kértük meg olvasóinkat, hogy írják meg röviden, hogyan érinti őket a katázás villámgyorsan megszavazott kivéreztetése. Előzetes várakozásainkhoz képest is rengeteg levelet kaptunk, pár óra alatt sok száz történet érkezett meg hozzánk.

Mivel az összes sztori bemutatása még a TLDR-rovatunk kereteit is szétfeszítené, ebben a cikkben igyekeztünk pár gyakran felmerülő szempontot kiemelni a levelekből. Másik cikkünkben pedig enciklopédiaszerűen, egy-egy szakma mellé gyűjtöttünk jellegzetes idézeteket.

Fiatalok, akik inkább nem vállalkoznak

„Ha felemelték volna a KATÁT akár 150e-re, de marad minden a régiben, egy kis morgás után kifizetem. Majd szerzek hozzá pár új ügyfelet. De hogy ezt az egész vállalkozósdis - könyveléses - adóhivatalos bürokráciát újrakezdjem, hát nem vágyom rá. Én voltam hagyományosan adózó e.v., nem akarom újra!” – írta online tréningek szervezésével és marketinggel foglalkozó olvasónk, és a rengeteg levélben ez volt az egyik leggyakrabban visszatérő érv: számos levélírónk gondolta úgy, hogy simán lehetett volna emelni a kata eddigi 50 ezres adóösszegét 100 vagy akár 150 ezer forintra, vagy esetleg sávossá tenni.

Ez is adóemelés lett volna persze, de így megmarad volna, amit legjobban szerettek a katában:

hogy egyéni vállalkozóként nem kellett könyvelőhöz rohangálniuk, értették, mit, miért és mikorra kell befizetniük, és sok papírmunkától megszabadultak.

Volt olvasónk, aki ma már kft-t vezet, de hosszú évekig katázott, és mint írta, a korábbi alacsony belépési küszöb tette lehetővé, hogy nulla tőkével el tudjanak indulni.

„Nem csak a jelenlegi katásokkal szúrnak ki, hanem a jövő generációk kiugrását nehezítik meg. Egy nehéz adó- és gazdasági környezetben volt tapasztalat és könyvelő nélküli (melyik induló 19 évesnek van arra pénze?) egyetlen járható út” – írta erről. Több fiatal olvasónk is hasonlóról számolt be: eddig egyetemi tanulmányaik mellett vittek kisebb vállalkozásokat, de ennek most vége. Volt, aki megírta, hogy ezentúl majd maximum feketén fog dolgozni az iskola mellett, de mások számára ez nem opció, és ők teljesen feladják a vállalkozáskezdeményüket.

Írt nekünk olyan egyetemista hallgató, aki jelenleg nem is tudja, hogy egyszerre tudja-e majd szeptembertől vinni a katás kisvállalkozását, immár főállásban, mellé pedig folytatni a nappali tanulmányait, hisz így kétszeresen lenne biztosított, ami szerinte jogi nonszensz.

A kiszállás gondolata számos levélben felmerült. Főleg azok írtak erről, akik eddig egy főállás mellett katáztak. Volt, aki hétvégente hódolt a hobbijának, és ezzel keresett kis pénzt, többen pedig az állami szektorban dolgoztak, és így tudták kiegészíteni alacsony fizetésüket. Egyik olvasónk például pályakezdő tanári állása mellé vállalt katás megbízásokat, mert mint írta, a pedagógusbérből képtelen lett volna fenntartani családját, de ennek vége.

Lépj be a Körbe, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a körnek? Lépj be!

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt