Keszthely polgármesteréből ugyan Lázár János beruházási államtitkára lett, de így sem állnak le a keszthelyi NER-beruházások

gazdaság
2022 október 18., 10:04
comments 5

Bár az idei költségvetés romokban van, hiszen Varga Mihály pénzügyminiszter szeptember végén bejelentette, hogy az államháztartási hiány a tervezett 4,9 százalék helyett az év végére 6,1 százalék lesz, és az elszálló árak miatt közel 300 állami beruházást felfüggesztett a kormány, az igazán fontos dolgokra mindig akad egy kis közpénz. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is megígérte májusban, hogy elhalasztanak ugyan sok állami beruházást, de az alapelv az, hogy torzókat nem hagynak.

A pénteki Magyar Közlönyben jelent meg a „Fenékpusztai Majorság fejlesztése I. ütem” című projekt támogatásának növeléséről szóló kormányrendelet, amely az eddigi 1,4 milliárd forint helyett 1,6 milliárd forintot ad a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) tulajdonosi joggyakorlása alatt működő Helikon Kastélymúzeum Közhasznú Nonprofit Kft.-nek a beruházásra. Egészen pontosan 184,3 millió forinttal toldották meg a fenékpusztai építkezés büdzséjét.

Miről is van szó?

A fejlesztés célja a Fenékpusztai Majorság turisztikai attrakcióként való működésének biztosítása, hogy korhű környezetben mutassa be a Festetics család fénykorát, és az ide látogatók ne csupán egy lótartással foglalkozó komplexumot lássanak, hanem egy, a Festeticsek főnemesi rangjához méltó „főúri szabadidő- és pihenőparkot”, amely komplex és élményelemekben gazdag szolgáltatásokat kínál

- olvasható a Helikon Kft.-t is felügyelő MTÜ összefoglalójában, amit az uniós turisztikai pályázatról készített 2019-ben.

A fejlesztés kiemelt attrakciója pedig az ígéretek szerint egy menetrendszerűen induló korhű postakocsijárat lesz a kastély parkjából egészen a fenékpusztai borjúistállóig. Ha nincs a járvány, vélhetően már üzemelne is, hiszen befejezési céldátumnak 2020. augusztus 31-ét tűzték ki. A mostani extra 183 millió forint már a második módosítás, ugyanis az eredeti támogatási összeg 1,3 milliárd forint volt, de a kivitelezővel egyszer már módosítani kellett a szerződést: a vállalkozói díjat 1,4 milliárd forintra írták át.

Az mfor.hu nézte meg 2021. márciusában, hogy ki nyerte el a közbeszerzést. Nos, a kihirdetett nyertes a Z-PANNON Kft. és az SZ-L Bau Kft. közös ajánlata volt 1,2 milliárd forintos árral. A Z-PANNON tulajdonosa a Telona Zrt.-n keresztül Boros László, aki a Dunántúli Magasépítő Kft.-ben is tulajdonos, ez a társaság pedig már Mészáros Lőrinc cégbirodalmának részét képezi.

A tapolcai SZ-L Bau pedig Szencz Lajos tulajdonában van. A cég főleg Tapolcán aktív, de várakat is építenek. A sümegi püspöki kastélyt például 1,8 milliárd forintból renoválták az említett Dunántúli Magasépítő Kft.-vel közösen. Szencz Lajos a turizmusban is érdekelt, hiszen az MTÜ Kisfaludy-pályázatán a Ráskó Birtok Kft. nevű cége 81,3 millió forintot nyert, ebből vendégházat alakíthatott ki Taliándörögdön, de ő a tulajdonosa a fideszes vezetésű Sümeg médiáját üzemeltető Sümeg Média Centrum Kft.-nek is, bár a Sümeg Online idei hírt még nem közölt. Ő biztosíthatja sok otthon melegét, hiszen a Zöld Ráskó Kft.nevű cége tűzifa házhozszállítással foglalkozik Tapolca, Monostorapáti, Várvölgy és Taliándörögd környékén. Mintegy 140 hektáron folytatnak saját jogon erdőgazdálkodást.

A fenékpusztai beruházást is megrendelő Helikon Kft.-ről pedig talán elég annyi, hogy ügyvezetője 2011 óta Pálinkás Róbert, aki korábban Keszthely fideszes alpolgármestere volt. Keszthely pedig annyira fideszes, hogy az ellenzék nem mert polgármesterjelöltet állítani az időközi választásra június végén, így Manninger Jenő lett Nagy Bálint utódja, aki ma Lázár János beruházási államtitkáraként dolgozik az építésügyi minisztériumban.

photo_camera Forrás: Nagy Bálint/Facebook

Ezt a beruházást tehát úgy látszik, hogy bármi áron befejezik, ellenben félkész betontorzó marad a kormányzati adatközpont Gödön.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.