Ungváry Krisztián: Egy magyar szempontból szégyenletes történelmi párhuzamról

vélemény
2022 október 19., 04:06
comments 39

Az ukrajnai orosz agresszió kapcsán a magyar kormány álláspontja kezdettől fogva változatlan. Bár eddig minden uniós segítséget megszavaztak, azonban elzárkóztak attól, hogy Ukrajnának katonai segítséget nyújtsanak, sőt, a más országok által nyújtott segítségadást is kritizálják mint olyan intézkedést, amely csak a konfliktust súlyosbítja. A magyar miniszterelnök többször is kifejtette, hogy a konfliktusnak véget kell vetni és békét kell kötni.

Magát a békekötést pedig - ahogyan azt Orbán Viktor nyíltan meg is mondta – Oroszországnak valójában nem is Ukrajnával, hanem az USA-val kellene megkötnie, sőt mi több, Ukrajna bevonása nélkül: „mindegy hogy az ukránok erről mit gondolnak” – mondta szó szerint erről Orbán Viktor.

Tekintsünk el egy percre attól, hogy több mint sajátos a magyar miniszterelnök kommunikációjában, hogy magát Ukrajnát mint politikai entitást másodrendűnek, sőt irrelevánsnak tekinti egy feltételezett békekötés folyamatában. Sokkal érdekesebb ennél az a történelmi párhuzam, ami a magyar békepropaganda kapcsán adódik.

A XX. században ugyanis már volt olyan helyzet, amikor egy ország durva agressziót követett el szomszédaival szemben, azonban egy akkor még magát függetlennek beállító hatalom az agresszió elítélése helyett a béke fontosságáról beszélt a nyilvánosság előtt. Belső fórumain pedig – hasonlóan a mai magyar propagandához – mást nevezett meg fő felelősnek ahhoz képest, mint akit nagy nyilvánosság előtt úgy-ahogy egyáltalán elmarasztalni hajlandó volt.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.