A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) azt kéri a kormánytól, hogy fontolja meg a lakossági hitelezéshez hasonlóan a kamatplafon azonnali bevezetését - 5-10 százalékos sávban -, valamint a meglévő vállalkozói hiteleknél biztosítsa a moratórium lehetőségét.
A kamara elnöke, Parragh László már másnap úgy kommentálta a jegybank pénteki döntését, hogy az borítékolja a válság kialakulását. Az MKIK mai közleményében azt írja, hogy a bankok gyakorlatilag azonnal beépítették az árazásukba az új egynapos betéti tendert, amely 18 százalékra emelkedett. Ezzel együtt a kamatfolyosó felső széle, amely azt mutatja, hogy meddig mehet az Magyar Nemzeti Bank (MNB) a kamatemelésekkel, az eddigi 15,5-ről 25 százalékra emelkedett - hívták fel a figyelmet. A MKIK úgy véli, szinte mindegy lett, hogy mekkora az alapkamat, mivel ez jóval magasabb és a bankok ez alapján kalkulálnak a saját hitelezésüknél, vagyis ez számít az irányadó kamatnak.
Parragh szerint a vállalkozók mindkettőt villámgyorsan megérzik majd, az is, aki hitelhez szeretne jutni és az is, aki hitelt fizet. A három hónapos BUBOR jelenleg 16,5 százalék, ehhez jön még egy banki haszonrés, ami körülbelül 4 százalék, vagyis azoknak a cégeknek, amelyek most változó kamatozású hitelt törlesztenek, a kamatforduló napja után az eddiginél jóval magasabb - akár 20 százalékot is meghaladó - törlesztőrészleteket kell kigazdálkodniuk, azok pedig, amelyek most gondolkoznak hitelfelvételen, csak az eddiginél sokkal kedvezőtlenebb feltételekkel találnak hitelt - mondta.
A kamara elnöke úgy gondolja, hogy a jegybank lépése a koronavírus-válságból éppen csak kilábalt és az energiaválsággal jelenleg is küzdő vállalkozásoknak hatalmas csapás, amelynek terheit a nano-, mikro- kis- és középvállalkozások körülbelül 100 ezres tömege biztosan nem tudja kigazdálkodni. Emiatt sok vállalkozás felfüggesztheti működését vagy akár meg is szűnhet, és a munkavállalóikat is elbocsáthatják. Az MKIK egyetért azzal a közgazdasági nézettel, hogy egy válságot azzal lehet igazán durván elmélyíteni és időben is elhúzni, ha hagyjuk, hogy a hitelezés összedőljön - áll az MTI-nek eljuttatott közleményben.
Parragh szerdán is kritizálta a jegybank gazdaságpolitikáját, annak ellenére, hogy az MNB épp egy hónapja felszólította, hogy „Fejezze be a monetáris politikával és magyar gazdasággal kapcsolatos megalapozatlan, téves és káros nyilatkozatait!”.
Matolcsyék szerint Parragh legutóbbi kijelentései egyértelműen átlépik az észszerűség határait.
Az iparkamara elnöke szerint el kellene dönteni, hogy növekedéspártiak vagy inflációellenesek akarnak lenni, mert a kettő együtt akkor sem megy, ha egyik sem jó választás.
Az iparkamarai elnök élesen ment neki a jegybank kamatemelésének, szerinte recesszióba lökik a magyar gazdaságot.