Ivan Krasztev, a szófiai Liberális Stratégiai Központ elnöke, a bécsi Humántudományi Intézet munkatársa a New York Timesban arról írt, hogy az újságok komoran számolnak be az inflációról, a megélhetési költségek drámai megugrásáról meg a sokmilliós menekültáradatról, és bár kormányok váltják egymást, a szankciók érvényben maradnak, mert az európaiak többségét felháborítja Oroszország brutalitása, az ukránok támogatottsága pedig csak nő, ahogy nyomulnak előre a fronton.

De Krasztev szerint a legfőbb tényezőre „Putyin fő EU-s szövetségeseként” Orbán Viktor mutatott rá, amikor azt mondta, csak Donald Trump hozhatja el a békét. Krasztev szerint Orbán azt fejezte ki, amit Putyin barátai gondolnak a földrészen: a nyugati álláspont csak akkor változhat Ukrajna ügyében, ha változik az amerikai politika, vagyis az USA a szolidaritás gyenge láncszeme.

Krasztev szerint a harcok befejezésével kapcsolatban (a putyinistákkal nem számolva) három felfogás van Európában:

1. A realisták

Szerintük a cél, hogy Oroszország ne győzzön, Kijev ne veszítsen, és ne terjedjen tovább a konfliktus. Segíteni kell az ukránokat a területeik felszabadításában, de a Kreml egy ponton túl atomcsapást is mérhet, erről beszélt Emmanuel Macron francia elnök is. A realisták szerint a konfliktus súlyosabb, mint a szovjet-amerikai szembenállás a hidegháborúban, mivel Putyin apokaliptikusan gondolkodik, a mániája, hogy az orosz nemzetet a megsemmisülés fenyegeti.

2. Az optimisták

Ők azt mondják, a végjátéknak az ukránok katonai sikerén kívül magában kell foglalnia az orosz államfő bukását is, ezért egyetértenek azzal, hogy Zelenszkij nem hajlandó a párbeszédre. A német zöldek mellett a legtöbb kelet-európai ország ezt az álláspontot képviseli, szerintük vereséget kell mérni a támadóra.

3. A revizionisták

Szerintük itt nem Putyin, hanem az oroszok háborúznak, a béke és stabilitás garanciája az, ha Oroszország teljesen meggyengül, felbomlik az államszövetség, a birodalom. Ezt vallják azok, akik sokat szenvedtek a szovjet uralom alatt, például a lengyelek, a baltiak és az ukránok.

A három felfogás közti különbség nem számított, amikor az oroszok Kijevhez értek, de amikor az ukránok egyre jobban állnak, már az európai egységet veszélyezteti: télen derülhet ki, melyik iskola nyer, amikor a háborúba belefáradt közvélemény nyomása felerősödhet.

Krasztev szerint a különböző felfogások érzelmi és erkölcsi töltete akkora, hogy bármilyen megállapodás fájdalmasan összetett lesz, de az alaptételeket sürgősen le kell fektetni, ezek nélkül ugyanis Ukrajna attól tarthat, hogy a Nyugat elárulja, Putyin pedig attól, hogy katonailag megalázzák, ami végletekig kiélezheti a viszályt.

Ivan Krasztev a háború előtt arról beszélt, hogy napjainkban a kihalástól való rettegés határozza meg az európai politikát, a törésvonalak pedig nem Kelet és Nyugat között, hanem a nagyvárosok és a vidékiek között húzódnak. A hidegháború végével nem a demokrácia, hanem a kapitalizmus győzött. Besúgók már nem kellenek, de a totalitarizmus és az etnikai konfliktusok veszélyei megmaradtak.

Krasztev januárban úgy vélte, a választójogról szóló vita lesz Európa következő nagy konfliktusa. (via HVG)