November utolsó napján az Európai Bizottság nagyon fontos döntést hozott. Azt javasolta a Tanácsnak, hogy fagyasszanak be 3000 milliárd forint uniós forrást, ami járna Magyarországnak. Ugyanakkor azt is indítványozta a bizottság, hogy egy másik kalapból küldjenek Budapestre eddig szintén visszatartott milliárdokat. A magyar kormány és az EU konfliktusa annyira elburjánzott, annyi különböző szálon fut – amelyek össze is kuszálódnak egymással –, hogy azt már tényleg nehezebb követni, mint a Trónok Harcát.
A Newsroom új adásában a 444 podcast-univerzumának szinergiáit kihasználva megkértem Magyari Pétert, az Országzászló podcast műsorvezetőjét, hogy beszéljük át az EU és a magyar kormány konfliktusának állását, mert ha valaki átlátja a helyzetet, az ő.
Az adásban szétszálazzuk az összekuszálódott szálakat, tisztázzuk, hogy milyen eljárások milyen pénzeket érintenek, és hogy hol tartanak a különböző folyamatok. Azt is átbeszéljük, hogyan jutottunk el onnan, hogy már mindenki arra számított, meglesz a megállapodás, oda, hogy még a kormány is a pénzek befagyasztásával számol. Meg azt is, hogy mekkora politikai mozgástere marad ebben a helyzetben az Orbán-kormánynak, hogy miért szeret egyáltalán Orbán Viktor pont az Európai Bizottsággal hadakozni, és hogy valaha is véget érhet-e ez a szappanopera.
A podcast előtt-után mindenképpen érdemes elolvasni Magyari Péter múlt heti cikkét a bizottság várható bejelentéséről és annak előzményeiről, és szerdai elemzését magáról a bejelentésről.
A 444 podcastjait meghallgathatjátok Spotifyon, Google Podcaston, Apple Podcaston és az Amazon Audible szolgáltatás podcast oldalán és a több nagy platformon.
Korbáccsal fenyeget és közben kenyérrel kecsegtet az Európai Bizottság döntése. Először fordulhat elő, hogy egy tagállam pénzét befagyasztják a jogállam züllesztése miatt, de örökre nem fosztják meg semmitől sem Magyarországot. Ha jövőre szépen teljesít, akkor minden pénzt lehívhat majd.
Az EU-s eljárások részben befagyasztják, részben lelassítják, és rendszeresen új feltételekhez kötik a Magyarországnak járó pénz felvételét. A szerdai bizottsági bejelentések nyomán újabb engedményekre kényszerülhet a magyar kormány.
Múlt hét pénteken előbb megismertük a harmadik negyedéves GDP-adatot (ami keltett némi csalódást), majd megjelent a jövő évi költségvetés tervezete is. Akkor most örülünk?
Ki mennyit ülne Orbánért? NER-es csődhullám: Nanushka. Rogán Cili hány pont? Mbappé és a Liga becsicskul Kínának. Vas Gereben, Harapófogó Dániel, Maderspach Károlyné, öngyilkosság mozsárágyúval. A Dschingis Khan Mongóliában. Túl olcsó a benzin.
Ki mennyit ülne Orbánért? NER-es csődhullám: Nanushka. Rogán Cili hány pont? Mbappé és a Liga becsicskul Kínának. Vas Gereben, Harapófogó Dániel, Maderspach Károlyné, öngyilkosság mozsárágyúval. A Dschingis Khan Mongóliában. Túl olcsó a benzin.
Küzdelem az előítéletekkel és a diszkriminációval – nagyjából erről szól a nők jelentős részének élete a tudományban. Anyák, pályakezdők, elismert kutatók kerülnek hátrányba a nemük miatt. Miért szorulnak ki a nők fontos tudományos területekről?
Dramaturgiailag mikor jönne jól Orbán? Szijjártó nemcsak Lavrovval viselkedett úgy, mint egy kisiskolás. A halloween kevés, a Valentin nem jött be – kéne még néhány ünnep nekünk. A vízóra visszavág. Hajbeültetés Sukorón.