A hétvége egyik legnagyobb figyelmet kiváltó hírfolyama volt, hogy Hodász András

• megírta, hogy kamaszkorában zaklatta egy pap,
• amire az esztergomi érsekség meglehetősen ellenségesen reagált,
• majd a plébániája kiadott egy hírlevelet arról, hogy nem kíván többé pap lenni, amit aztán visszavontak.

Az ismert katolikus pap a Telex kedd reggel megjelent videóinterjújában beszélt hosszabban ezekről.

Mi történt vele és a zaklatójával?

Hodász nem akart belemenni a bántalmazás részleteibe, de a körülményeket ismertette. Mint mondta, bizonyos szempontból tipikus a történet: egy fiatal és népszerű pap sok fiatalt gyűjtött maga köré, és jó ideig nem tűnt fel senkinek, hogy gyanúsan exkluzívak ezek a barátságok. Hónapokig tartott a szexuális zaklatás, aminek úgy lett vége, hogy az elkövetőre „hajnalban rárúgták a rendőrök az ajtót”.

link Forrás

Az elkövetőt nem nevezi meg, de megerősítette a 444 korábbi információit, miszerint a pap már 2008-ban kikerült az egyházi kötelékből, miután a rendőrség nyomozást indított ellene gyermekpornográfia birtoklása miatt. Úgy tippeli, hogy tucatnyi gyerek lehetett érintett.

Az esztergomi érsekség szombati reakciója nagyjából arra korlátozódott, hogy hangsúlyozták: Hodász nem tett bejelentést feléjük, amivel rögtön gyanúba keverték, miközben saját állításuk szerint semmit sem tudtak az ügyről. A Telexnek arról beszélt Hodász, hogy azért nem tett bejelentést, mert a szüleinek is csak évekkel később tudta elmondani, ami történt, addigra viszont már a rendőrség és az egyház is lépett.

Miért állt elő most?

Hodász a Szemléleken megjelent szombati cikkében és mai interjújában is nyomatékosította, hogy azért tárja fel ezt a traumatikus epizódot, hogy segítsen a többi áldozatnak, illetve a szülőknek és a társadalomnak, hogy felismerjék ezeket az eseteket, és időben lépni tudjanak.

• Az áldozatoknak azt javasolja - hangsúlyozva, hogy nem szakember -, hogy ha tehetik, keressenek terapeutát, és ha olyan a helyzetük, akkor tegyenek feljelentést.
• A szülőknek azt üzeni, hogy figyeljék a jeleket. Jó, ha egy gyerek jóban van a tanárával, edzőjével, papjával, de amikor túl szorosnak tűnik a kapcsolat, akkor kezdjenek el beszélgetni erről.
  
• A társadalom szintjén azt látja, hogy az elmúlt években a médiában megjelent történetek sokat segítenek azonosítani és kezelni az abúzusokat, de még nagyon sok a teendő.

Szerinte a társadalmat folyamatosan tanítjuk azzal, hogy leírjuk ezeket az eseteket. Húsz évvel évvel ezelőtt, az ő zaklatása idején még senki sem tudta, mi ez, de ma már vannak erre szavaink. A cél az lenne, hogy 9 millió magyar kezdje el megérteni, hogy mik a zaklatás jelei, és „akkor már nyert ügyünk van”.

Hogyan kezeli az egyház a saját zaklatási ügyeit?

Hodász szombati cikkében Pető Attila ügyéről írt, akit egyházi vezetők feljelentettek, miután az ügye állásáról érdeklődött. Ezt Hodász „nem tartotta a legjobb ötletnek”, és azután állt elő a történetével, hogy Petőt másodfokon is megrovásban részesítették. „A társadalom szégyenének pillanata ez, emberségünk mélypontja, tulajdonképpen áldozathibáztatás” - írta arról, hogy egy áldozat ült a vádlottak padján.

link Forrás

A Telex felveti, hogy az ő ügyében is azzal kezdte az érsekség, hogy emlékeztetett: Hodász nem tett bejelentést.

„Ők is a lényegre fókuszáltak” - mondja erre nevetve.

Aztán visszafogottan annyit tett hozzá, hogy ha ő lenne az érsekség sajtósa, nem így nézett volna ki a rá vonatkozó rövid nyilatkozat. Szerinte az érsekség megragadhatta volna az alkalmat, hogy újra kifejezze sajnálatát az áldozatok felé, hogy újra bocsánatot kérjen, hogy „empátiát mutasson az áldozatok és mondjuk András atya felé”. Megjegyzi azt is, hogy egyházi felületeken, például a Magyar Kuríron is szívesen beszélne erről.

Arra a felvetésre, hogy a világ számos országával ellentétben itthon nem indul múltfeltáró vizsgálat a katolikus egyházon belüli gyerekmolesztálá1sok felderítésére, azt mondja, hogy

„ez védhetetlen, ezt meg kell csinálni”.

Csak találgatni tud, mi áll e mulasztás mögött, de „valószínűleg van egy félelem, hogy ez milyen fényt vet ránk”.

Azt ugyanakkor újra hangsúlyozza, hogy sokat tett a katolikus egyház a gyerekmolesztálások megelőzése érdekében, vannak már például olyan bejelentő oldalak, ahol szakemberekből álló bizottságok várják a jelzéseket. Hozzáteszi, hogy maga is kísért már el a rendőrségre áldozatot.

Miért távozik?

Az interjúban megerősíti, hogy elhagyja a papi pályát. „Az emberek szeretik az összeesküvéseket, és sokan biztosra veszik, hogy engem kinyírtak a politika miatt” - mondja, de hangsúlyozza, hogy ez sokkal bonyolultabb kérdés. Nem tagadja, hogy konfliktusai voltak az Erdő Péter vezette érsekséggel, de ami történt, „az nem a bíboros út hibája, és nem az én hibám”.

Ha nem is a politika a távozása egyetlen oka, de az szerepet játszott, hogy kisebbségben érzi magát a véleményével, miszerint a katolikus egyháznak - hivatalos társadalmi tanítása alapján - szabadnak kell lennie és kritizálnia kell a mindenkori kormányt. Elmeséli azt is, hogy volt egy „idegösszeomlása”, amikor a választás előtt a papifrankós videójából kivett részlettel ment a kormányzati hirdetés, hogy azért szavazzunk a Fideszre, mert Hodász atya szerint nincsen meleglobbi. „Ezt nehéz elviselni” - mondta.

Szeptemberben betegszabadságot vett ki, inszomniában és depresszióban szenvedett, pánikrohamai voltak. Volt olyan, hogy fuldokolt a papi ruhában, és rendszeresen hányt ebéd közben.

„Sokan mondják, hogy én kritizálom az egyházat, de én szeretem az egyházat, minden bénasága ellenére, és a legbénább egyházi személy én vagyok”

- mondta. Pont azért kritizálja az egyházat, mert szereti, mégis úgy érzi, nincs helye papként benne, mert „az utóbbi időben csak bántottuk egymást”. De hitében megmarad, és templomba is fog járni.

Azon túl fogalma sincs egyelőre, mit fog csinálni, most kezdi el felépíteni új életét. Tervei szerint hosszabb távon viszont visszatérhet a nyilvánosságba valamilyen formában, mert van üzenete, és szeret beszélni az emberekhez. De most először olyasmit munkát vállalna, amivel eltűnik a világ szeme elől. „Hogy pénztáros leszek vagy ételfutár, majd meglátjuk.”