Mark Galeotti angol történész talán a legtekintélyesebb Oroszországra specializálódott biztonságpolitikai szakértő Európában. A Mayak Intelligence igazgatójaként több kormánynak és nagyvállalatnak is ad tanácsokat, és 1995 óta minden évben írt legalább egy könyvet. Például az 1380-as kulikovói csata hatásáról; az ukrajnai hadszíntéren a 2010-es években feltűnt orosz katonai alakulatokról; az orosz maffiáról; és még arról is, hogy a reneszánsz kori Itália konfliktusai mennyiben hasonlítottak a 21. századi biztonsági kihívásokhoz.

Az orosz–ukrán háború kitörése óta a legnagyobb angolszász lapok kérnek tőle cikkeket, podcastok és tévéműsorok versengenek nyilatkozataiért. Egyrészt rendkívül széles ismereti vannak Oroszország történelméről, de ezen felül folyamatosan beszélget titkos ügynökökkel, politikusokkal és üzletemberekkel is, vagyis nem pusztán elméleti szakember, hanem rengeteg élő forrása is van.

Galeotti néhány napot tölt ezen a héten Budapesten, csütörtökön a Corvinus Egyetemen egy nyilvános fórumon is részt vesz, ahol az ukrajnai háború lehetséges kimenetelét vitatják meg (ezt a Political Capital szervezi). Mi kedden beszélgettünk vele, a háborún kívül például Európa hadseregeinek állapotáról, Orbán Viktor oroszbarát politikájáról, illetve a Rettegett Iván és Vlagyimir Putyin közti hasonlóságokról.

Sok minden utal arra, hogy Oroszország nagyon régóta készült egy súlyos konfliktusra Ukrajnával. Óriási gázvezetékeket építettek, hogy kikerüljék Ukrajnát; rengeteg pénzt és energiát fektettek abba, hogy a nyugati társadalmakat manipulációkkal gyengítsék; a belső ellenzéket felszámolták. Másrészt az is egyre világosabban látszik, hogy csak egy néhány napos katonai műveletre készültek tavaly februárban, nem pedig valódi háborúra. Ez nem ellentmondás?

Putyin már jó ideje abban van, hogy politikai háborút vív a Nyugattal, legalább 2014 óta, de lehet, hogy már korábban is ezt gondolta. Ez az oka, hogy beavatkozott a nyugati választásokba, és erősítette az Ukrajnával szembeni bizalmatlanságot, például az országot elkerülő gázvezetékek építésével.

Azt azonban nem mondanám, hogy ezt a háborút jó előre kitervelte. Eleve nem úgy tekintett Ukrajnára, mintha az egy valódi ország lenne. Azt gondolta, hogy elég lesz erősen fenyegetőznie, hogy a befolyását visszaszerezze. Igazából még a Donbasz sem érdekelte különösebben. Az érdekelte, hogy az ottani konfliktuson keresztül nagyobb nyomást tudjon kifejteni Kijevre, hogy rákényszeríthesse az ukrán kormányra az akaratát. Át akarta vinni az üzenetét: „nem szakadhattok el tőlünk”!

Magára a háborúra legfeljebb egy évvel a támadás előtt kezdhetett készülni, 2021 tavaszán, amikor megkezdődtek a csapatösszevonások Ukrajna határainál. De szerintem a végső döntést csak az utolsó héten hozta meg. Akkor dőlt csak el, hogy invázió lesz, és a cél egész Ukrajna ellenőrzése.

Putyinról lehet tudni, hogy nem hoz könnyen döntéseket. Szeret halogatni, időt húzni. Szerintem az utolsó héten még több opciót fontolgatott: nem támad; korlátozott támadást indít, például a Donbasz ukrán kézen lévő területeiért; illetve a teljes inváziót, aminek a célja egy bábkormány felállítása Kijevben.

Ne gondoljuk, hogy Putyinnak átfogó tervei lennének, ő sokkal inkább opportunista típus, aki olyan helyzeteket teremt, ahol sokféle lehetőség közül választhat. Most is ez történhetett, a pillanatnyi helyzetet az utolsó pillanatig mérlegelte.

És miért pont így döntött?

Ehhez bele kellene látni a fejébe, nehéz erről határozott állítást tenni. A legfőbb ok szerintem az lehetett, hogy türelmetlenné vált. A helyzet fonákja éppen az, hogy egészen addig a pillanatig, amíg meg nem indította a támadást, nyerésben volt. Ott állt a hatalmas serege Ukrajna körül, és e fenyegetettség miatt menekültek a külföldi befektetők Ukrajnából. A kijevi kormánynak nagyon komoly gondot okozott a külföldi tőke eltűnése. Közben pedig a világ legfontosabb vezetői álltak sorban nála Moszkvában, hogy kérleljék, ne indítson háborút. Putyin pontosan ezt szereti, amikor a középpontban van, amikor tőle akar mindenki valamit. A nyugatiak közül pedig sokan az ukrán kormányt nyomasztották, hogy engedjen ebben vagy abban az oroszok követeléseinek, mert el akarták kerülni a háborút.

Ha Putyin egy zseniális stratéga lenne, ahogy azt sokan gondolják róla, akkor egyszerűen csak várt volna, hogy a számára kedvező módon alakuljanak továbbra is a dolgok. Csak szerintem ez nem volt elég izgalmas számára. Nem volt benne elég dráma. Persze ez csak a személyes véleményem.

Több mint húsz éve hatalmon van, tavaly volt hetvenéves, szerintem unta már az egészet.

Mi egy orosz elnök dolga általában? Átállítani a gazdaságot a szénhidrogénektől való függéstől, megoldani az elöregedő társadalom nyugdíjának kifizetését, figyelni az infrastruktúra állapotára, ilyenek. De nem hagyhatja abba ezt a munkát soha, mert Oroszország nem jogállam. Minden hatalma, pénze, barátja, ereje ki lenne szolgáltatva az utódja kénye-kedvének. Úgyhogy maradnia kell, akkor is, ha a szokásos ügymenetet már unja.

Számíthatott, hogy Belaruszt sikerült a vazallusává tennie 2020-ban, és azt gondolhatta, hogy Ukrajnával együtt a háromból már egy komoly birodalmat lehet felépíteni, aminek megteremtése után akár meg is teheti, hogy nem indul újra a 2024-es választáson. Akkora hősként vonulhatna vissza ezután, hogy senki sem merné piszkálni. Persze csak spekulálok, hogy mi lehetett a fejében.

A háború kitörésének évfordulójára írt, a Time magazinban megjelent cikkében Rettegett Ivánhoz hasonlítja Putyint. Mi az alapja ennek a párhuzamnak?