Betiltották a rövid távú belföldi repülést Franciaországban

közlekedés
2023 május 23., 18:46

Franciaországban betiltották a belföldi repülőjáratokat azok között a városok között, amelyek esetében két és fél óra alatt meg lehet tenni az utat vonattal is. Az új szabály alapján Párizsból már nem lehet repülővel utazni Nantes-ba, Lyonba vagy Bordeaux-ba.

A döntést többen is kritizálták. Az európai légitársaságokat tömörítő szakmai szervezet egyik vezetője azt mondta, a tiltásnak minimális lesz a hatása a szén-dioxid-kibocsátásra. Laurent Donceel szerint a kormányoknak valódi és érzékelhető megoldásokat kellene kidolgozniuk a problémára.

photo_camera Fotó: BODO MARKS/dpa Picture-Alliance via AFP

Az Emmanuel Macron francia elnök által létrehozott nemzeti klímaügyi szervezet tagjai már eredetileg is szigorúbb szabályokat akartak, ők négy óránál húzták volna meg a vonatutak felső határát. Ezt később néhány francia régió és az Air France-KLM csoport tiltakozása miatt csökkentette a kormány két és fél órára.

Az UFC-Que Choisir francia fogyasztóvédelmi csoport a négyórás limit visszaállítását követelte, valamint biztosítékokat kért arra, hogy a francia vasúttársaság a törvényre reagálva nem fogja emelni a jegyárakat, vagy csökkenteni a szolgáltatás színvonalát.

(via BBC)