Cser-Palkovics András: Túlzó a szolidaritási adó mértéke

gazdaság
2023 május 31., 12:21

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere már több alkalommal is megfogalmazott visszafogott, udvariasnak mondható kritikát a kormány egy-két, önkormányzatokat érintő lépéséről. Valami hasonlót tett szerdán is, amikor a Facebook-oldalán az önkormányzatok által kifizetendő szolidaritási adóról írt.

A szolidaritási hozzájárulást a gazdagabb önkormányzatoktól szedi be a kormány, és ezt nem röstelli a nem kormánypárti vezetésű önkormányzatok leckéztetésére használni. Budapest szolidaritási hozzájárulása például azután emelkedett, hogy Karácsony Gergely lett a főpolgármester. Karácsony nemrég bejelentette, hogy az 58 milliárd forintból, amit be kellene fizetnie, 25 milliárdot egyszerűen törvénytelennek tart a főváros, ezért azt nem fogja befizetni. Azóta Budaörs vezetése is bejelentette, hogy pert indít a kormány ellen az adó miatt. A költségvetési tanács egyik dokumentumából pedig az derült ki a múlt héten, hogy a kormány 2024-től újabb 30 százalékkal megemelné ezt az adónemet.

photo_camera Cser-Palkovics András Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

Cser-Palkovics azt írta, sok kérdést kapott a témában, ezért összeszedte a gondolatait. Mint írja, a benyújtott 2024-es költségvetésből kiderült, hogy a kormány végül nem emeli a szolidaritási hozzájárulás mértékét. Így ha többet kell majd fizetni egy településnek, az azért lehet, mert csökkent a népessége vagy nőtt a gazdaság teljesítménye a városban, és így az önkormányzatnak több bevétele lett. Mivel Székesfehérvárnak több lett az iparűzési adóbevétele, ezért várhatóan többet kell majd a városnak fizetnie. "a szolidaritás elvével egyetértek, a hozzájárulás mértékét azonban túlzónak tartom, az elköltésének logikáját pedig nem hatékonynak" - írja a polgármester, aki azt javasolja, hogy a magas gazdasági teljesítményű városok agglomerációjában kellene szétteríteni inkább a szolidaritási adó összegét, agglomerációs feladatokra. Odatette azért a bejegyzés végére, hogy várhatóan jövőre is több költségvetési támogatást kap majd Székesfehérvár a kormánytól fejlesztésekre, mint amennyit szolidaritási adóként be kellene fizetnie.