Lars von Trier: Az orosz életek is számítanak

agyvihar
2023 augusztus 25., 07:20

„Russian lives matter!” („Az orosz életek is számítanak!”) – írta Instagramon Lars von Trier az ukrán elnök dániai látogatása után. A filmrendező nemcsak azért állt bele a dán miniszterelnökbe, mert Volodimir Zelenszkijjel pózolt, korábban is nehezményezte, hogy Mette Frederiksen vezetésével a kormány F-16-os vadászgépeket adományoz Ukrajnának.

A 67 éves filmrendező tíz éve még azon aggódott, ha leteszi az alkoholt és a drogokat, vége a karrierjének, és soha többé nem tud majd filmet csinálni. Végül tavaly Parkinson-kórral diagnosztizálták. Ennek ellenére befejezte a Birodalom harmadik évadát, és most barátnőt keres.

„Zelenszkij és Putyin uraknak és nem utolsósorban Frederiksen asszonynak, aki tegnap szerelmesen, fülig érő szájjal pózolt korunk egyik legszörnyűbb gyilkológépének pilótafülkéjében: AZ OROSZ ÉLETEK IS SZÁMÍTANAK! Üdvözlettel, Lars”– szól a bejegyzés, ami alatt a rendező gyorsan le is tiltotta a kommentelést. Később von Trier azzal magyarázta a posztot, hogy ő csak kijelentette a nyilvánvalót, hogy minden élet számít a világon, és ez nem jelenti azt, hogy ne támogatná „szíve minden dobbanásával” az orosz katonák által megszállt országot.

link Forrás

2011-ben a rendezőt azért tiltották ki a cannes-i filmfesztiválról, mert a sajtótájékoztatóján arról beszélt, „megértette” Hitlert. Bocsánatot csak azután kért, hogy Dániában eljárás indult ellene. (via Guardian)

Kiemelt videóink