Ki hitte volna, hogy az év egyik legbájosabb karácsonyi meséjéért Lars von Trier lesz a felelős? Persze ezt nem az Igazából szerelem- vagy a Télapu-vonalon kell elképzelni, hanem a valóságban.

2020 őszén jelentették be, hogy Lars von Trier folytatja a dán köztévén 1994-ben elindult, legendás, paranormális kórházsorozatát, a Birodalmat (Riget vagy Kingdom), ami a rendező egyik legkomplexebb és legnépszerűbb alkotása volt. (Nem összekeverendő, a Kingdom Hospitallal, a Birodalom amerikai másolatával, amit Stephen King butított le egyszerű horrorrá.) Két évad, összesen 8 egyórás rész készült el belőle, és bár Trier és Niels Vørsel megírta a harmadik évadot is, pár éven belül öt főbb szereplő is meghalt, a projekt pedig elhalt.

A dán sorozatot szokták az európai Twin Peaksként is emlegetni, pedig a paranormális sztori, a furcsa karakterek és a metanyelv ellenére teljesen más a két mű stílusa és célja. Csakhogy miután váratlanul, a Twin Peakshez hasonlóan 25 év után a Birodalomnak is elkészült a szintén harmadik, befejező évada (ráadásul ebben is fontos szerepet kap egy bagoly és a fehér zaj), nehéz nem összevetni a kettőt.

Lars von Trier a mostani lezárást is teljesen máshogy oldotta meg, mint David Lynch. (A két férfi egyszer együtt ebédelt volna, de amikor Trier belépett a szobába, és meglátta az asztalnál Lynchet és néhány másik öltönyöst éppen a transzcendentális meditációnak hódolni, megijedt és gyorsan elment.) Lynch 72 évesen igazi tévés szenzációt alkotott a stílusában és formájában is újat hozó harmadik évaddal. Ezzel szemben némileg váratlanul a most 66,6 éves dán botrányhős – persze csak magához képest – lenyugodva, higgadtan, a régi formátumhoz hasonlóan, közérthetően, egy csomó nosztalgiával és minden eddiginél több humorral kerekítette le a történetet.

A Birodalom a koppenhágai állami kórházban játszódik – ott is vették fel, ahogy a legelfeledettebb filmje, az 1987-es Epidemic egyes részeit is –, minden rész egy baljós főcímmel kezdődik, amiből megtudjuk, hogy a kórház helyén álló mocsarakhoz régen lepedőket jártak fehéríteni, de ennek a jelentősége igazán csak az Exodusban derül ki. Az alapkoncepció az, hogy a racionalitás, a tudományba vetett hit idővel mindent leigázott, de most újra eljött a misztikus erők ideje, visszavág a természetfeletti.

A kórház dolgozóinak világát egyre inkább megbolygatják a paranormális tevékenységek, és a történet előrehaladtával egyre hangsúlyosabbá válik a misztikum, minden ismert klisé felbukkan (halottidézés, zombi, a Sátán fia). A szépiaszerű, kézikamerás felvételek és a horrorisztikus jelenetek miatt sokszor nyomasztó vagy félelmetes a hangulat, de közben legalább ekkora hangsúlyt kapnak az Office-szerű sitcomokat megszégyenítő vígjátéki elemek. Az egyik főszereplő (Ernst-Hugo Järegård) például svéd, és végig svédül beszél a dán szereplőkkel, egy jelenetnél mégis hozat egy tolmácsot, akivel lefordíttatja, amit mond, pedig szinte ugyanazt hallani a két nyelven.

Mind a 8 rész hatalmas, drámai cliffhangerrel zárul, ami után az öltönyös Lars von Trier – Hitchcockból merítve – egy függöny előtt, mosolyogva mond el valami bibliai leckékből vagy általános közhelyekből álló tanulságot. A második évad végén a szellemekkel kommunikáló Drusse asszony (Kirsten Rolffes) elindul egy lifttel az alvilág felé, és éppen valami szörnyűség szabadulna rá a világra, amikor a sorozat véget ér. Hosszú ideig úgy tűnt, hogy örökre a levegőben marad a fény és a sötétség koppenhágai harcának végkifejlete, de most az Exodus minden kérdésre válaszolt.

A paywall után komoly spoilerek jönnek, úgyhogy akinek fogalma sincs a sorozatról, de megnézné, nézze végig az egészet, mert az Exodusban rengeteg utalás van a korábbi részekre, emiatt pedig nem lehet spoilermentesen írni róla. A Riget: Exodust a Mubin lehet megnézni.