Az Egyesült Államok sürgeti Szerbiát, hogy vonja vissza az ország Koszovóval közös határán felállított jelentős létszámú katonai egységeit, írja a BBC.
A szerb csapatok azután jelentek meg a határ közelében, hogy egy múlt vasárnapi támadás során mintegy 30 fegyveres tűzharcba keveredett a koszovói rendőrséggel a szerb többségű Észak-Koszovóban. Az összecsapásokban egy rendőr, valamint három támadó meg is halt.
Az esetet követően a koszovói kormány nagy fegyver- és felszerelésarzenált mutatott be, és azzal vádolta Szerbia kormányát, hogy támogatta az incidenst. Pénteken le is mondott Milan Radoičić, a legjelentősebb koszovói szerb párt, a Szerb Lista alelnöke lemondott, miután elismerte, hogy ő szervezte a fegyveres csoportot. Tagadta azonban, hogy bármilyen segítséget kapott volna Belgrádtól.
Az elmúlt hónapokban egyre nőtt a feszültség Koszovó kisebbségi szerb és többségi albán közösségei között. Májusban a térségben állomásozó KFOR-erőknek is be kellett avatkozniuk egy zavargás során, akkor három magyar békefenntartót meg is lőttek, egyikük egy végtagját amputálni is kellett.
A BBC azt is írja: a „jelenlegi helyzetre” válaszul az Egyesült Királyság közölte, hogy csapatokat küld az ottani NATO-békefenntartókhoz. John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője pénteken „nagyon destabilizáló fejleménynek” nevezte a szerb harckocsik és tüzérség „nagyszabású katonai felvonulását” a határra, és felszólította Szerbiát, hogy vonja vissza ezeket az erőket.