Orbán Viktor a legigazibb példakép – így lettek örök barátok magyarok és grúzok

külföld

Ajándékozás

Cikkek ajándékozásához Közösség vagy Belső kör csomagra van szükséged.

Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be! Ha még nem, válassz a csomagjaink közül!

„Orbán Viktor az első számú, sőt az egyetlen szövetségese Putyinnak az Európai Unióban. Nem gondolom, hogy ő a legmegfelelőbb közvetítő köztünk és az EU többi állama között”. Szalome Szabadasvili, a liberális-centrista Lelo párt parlamenti képviselője kommentálta ezzel a magyar miniszterelnök grúziai látogatását.

Hasonlóan nyilatkozott a Grúziárt formáció színeiben politizáló Anna Bucsukuri is, aki olyat mondott ráadásul, hogy a kormányzó Grúziai Álomnak és a Miheil Szaakasvili-féle Egyesült Nemzeti Mozgalomnak „ugyanazok a barátai, korábban Szaakasvili büszkélkedett Orbánnal, ma Irakli Garibasvili teszi ugyanazt”.

Megvan annak az alapja, hogy az egymással versengő nagyok közé ékelődni igyekvő politikai szereplők Orbán Viktor útjára építve próbálnak kitűnni különvéleményükkel. A magyar miniszterelnök ugyanis, mint a vizittel részletesebben foglalkozó hazai sajtó is említi, tizenegy év után először látogatott a kaukázusi államba. Ám azt mintha nem elemezte volna mélyebben senki, hogy a 2012-es kirándulásra négy nappal az akkori grúziai parlamenti választások előtt került sor, Orbán pedig – mint a newsgeorgia.ge felidézi – Miheil Szaakasvili és az Egyesült Nemzeti Mozgalom mellett kampányolt, a párt nagygyűlésén fel is szólalt.

-50%

Csatlakozz most fél áron a Körhöz, és olvass tovább!

Kövesd velünk a kampány hajráját, fizess elő most 50% kedvezménnyel!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Orbanizáció a Kaukázusban

Tbiliszi rengeteget tanul Budapesttől, de merre vezet vajon a legrövidebb út az EU-ba? A grúzoknak egyetlen árva szövetségesük maradt az Európai Unióban, de hogy ez a szövetséges tényleg sokat segíthet-e rajtuk, az kérdéses.

Gazda Albert
külföld

Újra utcán az emberek Grúziában, sokan forradalmat vizionálnak, a kormányzat már inkább hűteni próbálná a kedélyeket

A parlament kormánypárti elnöke a Velencei Bizottsághoz fordult az „amerikai”-nak csúfolt „oroszos” civiltörvények ügyében, ám a tiltakozások folytatódnak Tbilisziben. Sokan már most a Majdanra asszociálnak.

Gazda Albert
külföld

Akkorát barátkozunk a grúzokkal, hogy Orbán elviszi oda az összes miniszterét is

Közös magyar-grúz kormányülés lesz jövő héten Tbilisziben. Kövér László szavaiból pedig úgy tűnik, hogy inkább őket venné fel a NATO-ba, mint a svédeket.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Orbán Viktor Grúziáig tolná az EU keleti határát

Kereszténység, versenyképesség, békepártiság.

Haász János
külföld

Ennyi maradt Miheil Szaakasviliből

Az egykori grúz elnököt videókapcsolaton keresztül hallgatta meg a bíróság, mindenki megdöbbent a felvételek láttán.

Gazda Albert
külföld

Miniszterelnöki informális vacsora jazzre Tbilisziben

Az Orbán házaspárt a Garibasvili házaspár látta vendégül, a grúz kormány ízelítőt adott a hangulatból.

Herczeg Márk
ünnep