• Kik azok a magyar származású ukránok, és mit akarnak az élettől?
• Mi volt előbb az ukrán–magyar viszonyban, a tyúk vagy a tojás?
• Mit adtak nekünk a narancsos és a méltóságos forradalmak?
• Putyin ezt jól elkúrta, egyszer s mindenkorra!
• Az ukrán nacionalizmus árnyalatai.
• Miért csak a magyarok és a románok pattognak, a többiek miért nem?
• Őshonos népek és megkülönböztetett nyelvek.
• Lesz ukrán gesztus, vagy nem lesz ukrán gesztus?

„Az ukrán hatóságok úgy döntöttek, hogy mától az Ukrajnában élő román kisebbség nyelve hivatalosan is a román, nem a moldovai” – ezt Marcel Ciolacu román miniszterelnök jelentette be elégedetten kijevi sajótájékoztatóján szerdán, amelyet ukrán partnerével, Denisz Smihallal közösen tartott a vonatkozó kormányközi egyeztetések után. (Mellékszál: lesz-e hasonló ukrán–magyar vonalon valaha? Grúz–magyar már volt, velük szeretjük egymást.) A Maszol.ro cikke szerint Ciolacu az ukrajnai román ortodox misék nyelvéről is beszélt: „Fontosnak tartottam megbizonyosodni arról, hogy a román ortodox papok továbbra is románul fogják celebrálni a miséket. A vallásszabadság alapvető jog, és minden társadalom számára alapvető a vallási identitás és a vallási rítusok nyelvének a megőrzése.” Azt a kérdést, hogy az összességében több százezres ukrajnai román kisebbség anyanyelvi iskoláinak ukránosításával mi lesz, nem feszegették. A nyilvánosság előtt legalábbis.

Annak így is örülhettek, hogy régi kívánságuk, hogy az ukránok felejtsék el a szovjet örökségből megmaradt moldovánozást, végre teljesült. Ezzel úgyszólván felzárkóztak a magyarok (szűkítve: a kárpátaljai magyarok) mellé, hiszen utóbbiakat eddig nem sorolták más (létező vagy nem létező, egykutya) népcsoportokhoz. Bár az uralkodó terminológia sok mindent megenged esetükben is, nem véletlen, hogy Oleg Nikolenko külügyi szóvivő a 444-nek adott interjújában sem magyarokról, hanem „magyar származású ukránokról” beszélt; az utóbbi időben az „etnikai magyarok” (etnyicsnyi uhorci) helyett ez a szókapcsolat kezd általánossá válni.

Hogy pontosabban is érthető legyen: kisebbségi körülmények között, így a kárpátaljai magyarok esetében is magyar származású ukrán – vagy orosz, román, hottentotta, bármi – az, akinek a felmenői magyarok voltak ugyan, de a szóban forgó személy identitása már nem azonos az övékével. Még egyszerűbben: magyar származású az, aki annak vallja magát, aki meg nem, az nem. (Az magyar – vagy más.) A Nikolenko-féle megfogalmazás nem azért sértő, mert ukránnak – orosznak, románnak, hottentottának – lenni kellemetlen, hanem azért, mert a közösség kollektív identitásának a létjogosultságát kérdőjelezi meg.

Nincs ebben, igaz, semmi új, mégis érdemes kísérletet tenni arra, hogy rendet vágjunk az egyre elmérgesedettebb magyar–ukrán viszony rejtelmei között. Mármint ami a kárpátaljai magyarokkal, a nyelv- vagy oktatási törvényekkel (ahogy tetszik) kapcsolatos elemeket illeti. Amelyek történetesen eléggé összefüggenek Ukrajna eurointegrációs perspektíváival is.