A kormány júliusban jelentette be, hogy jelenlegi formájában megszűnik a városi CSOK. Azt is elmondták ugyanakkor, hogy átalakítják a támogatást és valamilyen formában majd ezentúl is lehetőség lesz a lakásvásárláshoz segítséget kapni. Szeptemberben Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter meg is nevezte ezt az új támogatási formát CSOK Plusz néven, és egy kevés részlet is kiderült róla. Így például az, hogy bár emelkedni fog a támogatás összege, a jogosultak köre jelentősen csökken.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium végül ma tette nyilvánossá „társadalmi egyeztetés céljából” a rendelettervezetet, amely a CSOK Plusz szabályairól szól és amit a Portfolio ismertet. Az ehhez kapcsolódó észrevételeket legkésőbb december 1-ig lehet megküldeni, vagyis a kormány érdemben egy hetet adott az érintetteknek a véleményalkotásra. A most megismert információk alapján az alábbiakat lehet tudni a CSOK Pluszról:
A Bankmonitor nemrég úgy számolt, havi 71–235 ezres törlesztője lehet az új CSOK-nak, és akár 60 milliós lakásunk is lehet önerő nélkül. A Portfolio pedig azt írja, a költségvetés egyenlegét jövőre 39,8 milliárd forinttal rontja a kormány lépése.
A Bankmonitor megnézte, mire lehet számítani a bevezetni tervezett új CSOK-ról eddig kiszivárgott hírek alapján.
A kormány 12 ezer új igénylőre számít 2024-ben. Az egyedülállók költözzenek falura!
A Bankmonitor készített számításokat a frissen bejelentett szabályok alapján.