A DK arra kéri Karácsonyt, hogy Budapest vendégmunkások helyett magyarokat alkalmazzon

Budapest
2023 november 29., 11:27

A Demokratikus Koalíció novemberben az ázsiai vendégmunkások behozatala ellen indított kampány (amit publicisztikában is elemeztünk), és bár a párt a múlt héten beállt Karácsony Gergely, az újrainduló főpolgármester mögé, a vendégmunkás-ellenes kampány most már a fővárost is célozza.

A DK fővárosi frakciója most arra kéri Budapest vezetését, hogy alulfizetett vendégmunkások helyett normálisan megfizetett magyar munkavállalókat alkalmazzon – közölte a DK fővárosi képviselőcsoportjának vezetője a Fővárosi Közgyűlés ülése előtti sajtótájékoztatóján.

Szaniszló Sándor azt mondta: Budapest vezetése korábban kikötötte, hogy egyetlen fővárosi cégnél sem fog vendégmunkásokat alkalmazni, és ugyanezt kérték alvállalkozóiktól is, de Magyarországon több esetben is elsősorban EU-n kívüli vendégmunkásokat foglalkoztatnak.

A szociáldemokratáknak elfogadhatatlan az, hogy a nagytőke és „Orbán Viktor barátainak a vállalkozásai” így jussanak extraprofithoz – mondta Szaniszló (akinek a pártelnöke egyébként a milliárdos Gyurcsány Ferenc). Arra kérte a főváros vezetését, hogy jól fizetett magyar munkaerőre támaszkodjon mind a saját, mind az alvállalkozók által ellátott területen.

Az ellenzéki vezetésű Budapestnek meg kell mutatnia, hogy nem ért egyet a kormány filozófiájával, miszerint a gazdasági növekedést és a gazdasági profitot „a munkából élők kizsákmányolásával éri el” – mondta Szaniszló Sándor.

Szaniszló Sándor és Bősz Anett 2022. október 26-án.
photo_camera Szaniszló Sándor és Bősz Anett 2022. október 26-án. Fotó: Németh Dániel/444

Bősz Anett, a DK humán területekért felelős főpolgármester-helyettese azt mondta, a demokrata ellenzék városvezetési sikerei megmutathatják, hogy milyen lenne az a Magyarország, amit újra demokraták vezetnek, ahol újra jogállam és demokrácia van, ahol az emberekről, a polgárokról szól a kormányzás. Bárhogy is szorítja a falhoz a Fidesz a főváros vezetését, intézményeik akkor is stabilan működnek – mondta Bősz.

Budapest városvezetése nem tartja jó iránynak, hogy külföldi dolgozók alkalmazásával enyhítsék a sofőrhiányt a fővárosi közösségi közlekedésben, ezért a BKV által üzemeltetett buszokon szóba sem jöhet ez a megoldás – mondta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes október elején, miután kiderült, hogy a BKK 450 budapesti buszát üzemeltető ArrivaBus Kft. novembertől indonéz és Fülöp-szigeteki buszsofőröket is alkalmaz majd az általa üzemeltetett járatokon.

Karácsony Gergely 2023. október 23-án, a főváros és a civil szervezetek közös megemlékezésén
photo_camera Karácsony Gergely 2023. október 23-án, a főváros és a civil szervezetek közös megemlékezésén Fotó: Kovács Bendegúz

Karácsony azt mondta, Budapestnek nem a külföldiekkel van baja, hanem a munkaerő-kölcsönzéssel mint munkáltatói konstrukcióval: az nem lehet minőségi munkahely, ahol a valódi munkáltató és a munkavállaló között nincs érdemi kapcsolat, ez ugyanis kiszolgáltatottá teszi a dolgozókat és rombolja a munkavállalói jogokat.

Kiemelt videóink